2014. február 1., szombat

HÁZAVATÓ

Üdvözöllek a házamban. A "házban, melyet DS! épített". Illetve épít is folyamatosan.

A blog címe a Yankee Stadiumra utal, célja pedig elsősorban, hogy megosszam/kiadjam magamból a gondolataimat a csapat aktuális, múltbéli és jövőbeni dolgaival kapcsolatban. Terveim szerint foglalkozni fogok a régi nagy Yankees dinasztiákkal, legendás játékosokkal, bajnoki címekkel, nagy meccsekkel, az idei csapattal, hogyan megy nekik és miért úgy, néha előkerülhet majd egy-egy fiatal tehetség is, akiknek a jövője még ködbe vész, akik a New Yorkba kerülés rögös útján tartanak valahol. És ezen kívül még mindennel, ami éppen eszembe jut, az egyetlen közös pont a Yankees lesz.

Némi baseballos alapismeret valószínűleg nem árt a blog olvasásához, de ha bármilyen kérdés felmerül, igyekszem válaszolni rá a legjobb tudásom szerint.

Rólam röviden: 1995-ben kezdődött az érdeklődés a baseball iránt egy piacról kapott Yankees sapkának köszönhetően. Az első játékos, akinek a nevével megismerkedtem Don Mattingly volt, az első meccs pedig, amit láttam a '96-os szezonból egy Yankees - Indians derbi, amit a Yankees nyert 4-3-ra. Onnantól nem volt megállás. Szerencsésnek mondhatom magam, mert épp egy új dinasztia születésekor kapott el a gépszíj és mondhat bárki bármit, azt a Yankeest nem lehetett nem szeretni. Egy fantasztikusan felépített csapat volt, melynek a magját saját nevelésű fiatalok adták, akik mellé megbízhatóan jól teljesítő veteránokat igazolt a vezetőség. Akkoriban indult a karrierje Derek Jeternek, Andy Pettittenek, Jorge Posadának, Mariano Riverának... és elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy tanúja lehettem ennek. Rajongóként részese voltam öt bajnoki címnek, láttam rengeteg fantasztikus egyéni- és csapatteljesítményt, tenyérizzasztó győzelmeket, szívszaggató vereségeket, hullámhegyeket és völgyeket. Nem értettem egyet az edzőcserével és a Katedrális lebontásával sem. Azóta már megbékéltem Joe Girardi személyével (alapból sem volt vele bajom, játékosként bírtam) és az új Yankee Stadiummal is (hiányzik a régi), de picit azért elvesztem a '90-es évek végén.

Amit szeretnék leszögezni, hogy a YankeesNEK drukkolok és nem a többi csapat ELLEN. Persze valamilyen szintű szurkálódást nézz el nekem Kedves Látogató, de összességében tisztelettel adózom a többi csapatnak és játékosaiknak.

Remélem, hogy jól fogod itt érezni magad, térj be bármikor bátran. Az én Házam a Te házad. A Jenkik Háza.
DS!

u.i.:
Ne felejts el benézni a szomszédba, a New York Yankees rajongói facebook oldalára, melyet harmadmagammal szerkesztünk: https://www.facebook.com/NewYorkYankeesHungary
Hajrá Yankees!

4 megjegyzés:

  1. Tetszik az ötlet és a témák úgyhogy En várom a rendszeres bejegyzéseket. (főleg mert a szülinapomon indítottad a blogot útjára)
    Matthew99

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, boldog születésnapot! :) Hogy mennyire lesz rendszeres, azt még nem tudom, de nem fogom elhanyagolni.

      Törlés
  2. Hajrá! És jenkik, haza! :D :D :D :D

    VálaszTörlés