2018. október 3., szerda

Ron Guidry csodálatos 1978-as szezonja

A 2018-as szezon alapszakasza befejeződött, hamarosan mindent eldöntő wild card meccset játszunk az Oakland ellen a Yankee Stadiumban és jelenleg még kérdéses, hogy ki lesz a kezdődobónk ezen az összecsapáson. Álljunk itt meg egy pillanatra azonban és emlékezzünk meg egy jubileumra, ami hasonló helyzetbe hozta a csapatot, ellenben akkor nem volt kérdéses, hogy kit küldünk a dombra. (Mire befejeztem a cikket, kiderült, hogy Luis Severino fog dobni a 2018-as AL Wild Card meccsen - DS!)


Negyven éve a Yankees és a Red Sox - előbbi nagy hajrájának köszönhetően - ugyanolyan mutatóval fejezte be az 1978-as szezont, így egy mindent eldöntő, 163. mérkőzést játszottak Bostonban a felek.

Az idei évben jubilált a híres, világverő 1998-as Yankees is, és miattuk - részben azért is, mert időben ugye jóval közelebb van, nagyrészt pedig a lenyűgöző 114 győzelem és bajnoki cím megnyerése miatt - az 1978-as szezonból sokaknak csak a "Bucky Dent hazafutás" van meg.

Nos, ha Ron Guidry nem lett volna, akkor abban a szezonban a Boston közelébe sem jutunk, nemhogy mindent eldöntő meccset játsszunk velük, nem lett volna Bucky Dent hazafutás, nem lett volna rájátszás sem, és nem lett volna bajnoki címvédés.

Az 1978-as szezon akkora hullámvasút volt a Yankees számára, amelyet azóta sem tapasztalhattunk soha. Ennek köszönhetően kapott új jelentést a "Bronxi állatkert" is, utalva a csapaton belüli káoszra.

Ebben a káoszban pedig egy ember volt csak, aki kimagaslott konzisztenciájával egész szezonon keresztül. Ezekben az időkben, mikor a Jenkiknek kétségbeesetten szükségük volt a stabilitásra, a baseball történetének egyik legjobb dobóteljesítményét tette le az asztalra egy kezdődobójuk.

Ron Guidry.



A balos kezdő 25 győzelemmel és 3 vereséggel zárta a szezont, az ERA-ja mindössze 1.74 volt, 35 mérkőzés során, gyakorlatilag érinthetetlen volt. Nem csoda, hogy egyhangúlag szavazták meg őt év végén az AL Cy Young díjára. Dominanciája segítette elő a Yankees történetének egyik legnagyobb második félideji visszatérését, 14 és fél meccses hátrányból kapaszkodtunk vissza az ősi rivális Boston mögül, kiharcolván a mindent eldöntő 163. meccset a szezon végén.

Nem volt kérdés, hogy a Louisiana-i Villám, ahogy Guidry-t becézték kezdjen a szezon legfontosabb meccsén a New York-iak részéről. Ő pedig hozta a kötelezőt, visszasegítve regnáló bajnok csapatát a rájátszásba, ahol aztán sikerült a címvédés is végül.

"Annyi minden történt abban a szezonban. 1977-ben és 1978-ban hatalmas zűrzavar uralkodott nálunk. Úgy éreztem, hogy ahányszor csak kiállok a dombra, jó munkát kell végeznem, a szezon alakulása is ezt mutatta."

Az 1978-as szezon csúcspontja egyértelműen június 17-én következett be, amikor is az Angels ellen "Gator" (Ron másik beceneve, szintén a Louisiana-i mocsarakra utalva) 18 ütőjátékost ejtett ki strike outtal, ami a mai napig csapatrekord. A mérkőzést a Yankees sima 4-0-ra nyerte, Guidry pedig még mindig úgy emlékszik rá, mintha csak tegnap lett volna. Az elmondása szerint "Annyit beszél róla mindenki, ha akarnám sem tudnám elfelejteni, mert mindig emlékeztetnek rá."

A csodálatos '78-as szezon előfutára volt az 1977-es, amikor is az edző Billy Martin a bullpenből átrakta Guidry-t a kezdő-rotációba május közepén. Ő pedig kihasználta a kapott lehetőséget, bár az első három hónap nem volt egyszerű számára. Augusztus végétől szeptember végéig volt viszont egy bő hónapot felölelő, hétmeccses sorozata, ami alatt 1.02-es ERA-t hozott és 7 meccsből 7 győzelmet szerzett, volt közte 5 végigdobott meccs és háromszor nullázta az ellenfelet. Az újoncszezonját így 16-7-tel zárta és 2.82-es ERA-val - utóbbi a kezdődobóink közt a legjobb mutató volt.

A hab a tortán a rájátszásban való szereplése volt: két végigdobott meccses győzelem, ebből az egyik a World Series során, nagyban neki volt tehát köszönhető, hogy 1962 után újra bajnok lett a Yanks.

"Megtanultam, hogyan legyek első számú kezdődobó, így a következő szezonban már úgy is dobtam mint egy első számú kezdődobó. Minden az előző évre vezethető vissza, 1978-ban végig ugyanúgy gondolkodtam, ahogy a '77-es szezon végén odakerültem."

Gator ott folytatta, ahol 1977-ben abbahagyta. 7-0-val kezdte a szezont és 1.88-as ERA-t hozott össze május végére. Főleg neki köszönhetően ekkor még a Yankees vezette is a csoportját. Június közepére már 10-0-val állt és már látszott, hogy különleges szezont fut, de amit a következő meccsén véghez vitt, arra senki sem számított: a már említett 18 K-s meccs következett az Angels ellen. Ez volt zsinórban a harmadik végigdobott meccse, de az utolsó hat startjából is az ötödik.

"Az a meccs volt az első a szezonban, hogy nem éreztem elég jónak magam. Amikor befejeztem a bemelegítést, megkérdeztem Sparky-t (Sparky Lyle, az egyik cseredobónk), hogy mikor volt a legkorábbi időpont, amikor becserélték őt karrierje során, mert nem annyira érzem ezt a meccset. Ő azt mondta: 'Csak harcolj. Túl jó vagy ahhoz, hogy ne álljanak össze a dolgok előbb vagy utóbb. Nem tervezek beállni a kilencedik inningig ... ha egyáltalán beállok.'"

És Lyle-nak mennyire igaza volt! Guidry az első 5 inning alatt már 11 K-nál járt, a nézők legnagyobb örömére. Onnantól kezdve akárhányszor 2 strike-ig jutott, a nézők felállva biztatták, ő pedig rendre teljesítette a nézők vágyát. Manapság már bevett szokás ez, de akkoriban még egyáltalán nem volt jellemző.

"Én indítottam el ezt a trendet. Amikor dobtam, csak egy egybefüggő, messzi morajlásnak tűnt a hang. Az ember megtanulja kizárni ezeket a dolgokat. Amikor a dombon állsz és ráhangolódsz, akkor nem igazán hallod meg, bármi is történik. Jár az agyam az ütőn, hogy mit fogok dobni, hogy hogyan dobtam neki előzőleg, nem figyelek oda, mi történik körülöttem."

Guidry-nek megvolt az esélye, hogy behozza Nolan Ryan American League rekordot jelentő 19 strike outját, miután 2 újabb embert K-ra tett a kilencedikben, azonban egy szinglivel később Ron Jackson sima ground outtal kiesett, ami a mérkőzés végét jelentette.

Gator startjai automatikus győzelmet jelentettek, de a Yankees a többi napokon nem teljesített túl jól. Június végére 16 kezdés után Guidry meccsein 15-1-es mutatóval állt a csapat, összesen pedig 43-32-vel, azaz amikor nem ő kezdett a Yankees mérlege a gyászos 28-31 volt.

"Számomra első számú dobónak lenni azt jelentette, hogy minden egyes alkalommal a legjobb formámat kellett hoznom, mert tudtam, hogy a csapat mennyire számít rám."

A bullpennek a Yankees legnagyobb erősségének kellett volna lennie, de éppen a legnagyobb problémává avanzsált. Az 1977-es szezon Cy Young győztes Sparky Lyle mellett ott volt a szabadügynök piacról frissen igazolt Rich "Goose" Gossage, aki a liga egyik legimpozánsabb cseredobójának számított. De Gossage júniusra összehozott 5 elrontott mentést és 7 vereséget, ami a csapatmorált is nagyban csökkentette és belső feszültségekhez vezetett.

"Billy Martin egyik meccsen odajött és megkérdezte hogy vagyok. 2-1-re vezettünk, Goose már bemelegített és mielőtt Billy megszólalt volna ránéztem és azt mondtam: 'Ha lecserélsz és behozod őt, következő kezdésemkor egy dobás után eljátszom, hogy megsérültem. Amíg nem kezdi el kiejteni az embereket, addig majd én befejezem a saját meccseimet.'"

Guidry szereplései külön fontosnak bizonyultak, ha előzőleg a Yankees vereséget szenvedett. 22 ilyen meccsen kezdett, ebből 19-szer győzedelmeskedett a csapat. Ez a statisztika is nagyban közrejátszott abban, hogy sikerült a 14 meccses hátrányt ledolgozni július közepe után.

"A csapat számára fontos volt, hogy akárhányszor kiálltam a dobódombra, biztosak voltak benne, hogy győzünk. Tudták, hogy elég egy-két pontot szerezniük és a meccs már zsebben is van, mert annyira jól ment nekem a dobás. Én sosem úgy tekintettem erre, hogy éppen milyen jó szezont futok, hanem az számított nekem, hogy a csapatra milyen hatással vagyok."

A Yanks megszerezte a csoport első helyét szeptember tizenharmadikán és a szezon utolsó napjáig ott is maradtak. A 162. meccs végére azonban a Yankees és a Red Sox egyaránt 99 győzelemmel és 63 vereséggel állt, így egy mindent eldöntő 163. mérkőzést kellett megvívniuk egymással. Guidry kapta meg a labdát, ezzel a Yanks szezonjának a sorsa is a kezébe került. Ekkor 24-3-as mutatóval állt és 1.72-es ERA-val.




"Sokan azt mondták utólag, hogy ez volt a legidegölőbb mérkőzés, amin valaha játszottak. Én egy pillanatra sem éreztem úgy, hogy eljön a világvége ha kikapunk. Ugyanazzal a filozófiával mentem ki dobni, mint mindig: tegyem meg a legtöbbet, amit tudok."

A második és a hatodik játékrészekben pontot szerzett róla a Boston, de a hetedik inning tetején  két kiesőnélBucky Dent három pontot érő hazafutása megfordította az állást. A Yankees még egy pontot berámolt a home run után köszönhetően Thurman Munson RBI duplájának, így Guidry kétpontos előnnyel jöhetett ki a dombra. Egy kiejtés után átadta a labdát az akkorra már nagyszerű formában lévő Gossage-nek, aki a következőben kapott még egy kis támogatást Reggie Jackson hazafutásának köszönhetően. A Red Sox nem adta könnyen magát, két pontot is hoztak Goose-ról a nyolcadik alján, az utolsóban pedig az egyenlítő pontot jelentő futó is már kettesen, majd hármason volt. Goose azonban két bostoni legendát is kiejtett - név szerint Jim Rice-t és Carl Yastrzemski-t -, lezárva a mérkőzést.

A győzelem Guidry neve mellé került, ez volt számára a huszonötödik a szezonban, a baseball modern érájában az egyik legjobb szezonját zárta.

A Yankees pedig ezután sikeresen megvédte a bajnoki címét, előbb a Royalst győztük le az ALCS-ben, majd a Dodgerst a World Series-ben.

Ron Guidry ezután még 10 szezont töltött hajszálcsíkos mezben, karrierje során 170 győzelmet és 91 vereséget szerzett, az ERA-ja pedig 3.29 lett. Szerepelt 4 All-Star mérkőzésen, nyert két bajnoki címet. A számai nem bizonyultak elégnek a Hírességek Csarnokához, de a 49-es mezszámát a Yankees visszavonultatta 2003-ban, ennél több pedig nekünk nem is kell.

A 'Luisiana Lightning' két évet töltött a Yankees dobóedzőjeként Joe Torre alatt és a mai napig is aktívan részt vesz a tavaszi edzőtáborokban meghívott instruktorként.

Negyven évvel karrierje legjobb szezonja után az egykori csapattársak még mindig felemlegetik az akkori teljesítményét, ő pedig örömmel hallgatja ezeket a sztorikat. "Mindig nagyon örülök, ha a srácok, akikkel játszottam arról mesélnek, hogy milyen volt mögöttem játszani. Valaki egyszer megkérdezte Mickey Rivers-t, hogy milyen élmény volt ott lenni a védelemben, ő csak azt felelte: 'Azt sem tudom, minek vittem ki a kesztyűmet a pályára olyankor.'"

"Hallani, hogy az egykori csapattársaid mit gondoltak rólad anno, már csak ezért is érdemes volt végigcsinálni."

Nekünk pedig, akik a későbbi generációkat képviselik, maradnak az ilyen történetek, valamint a videók és a statisztikai lapok. Ezekből tudjuk táplálni a bennünk lévő rajongót, valamint perspektívába helyezni a mostani eredményeket. Szerencsénkre, Yankees legendákból és történetekből szinte kifogyhatatlan mennyiségű áll rendelkezésünkre.





A cikk alapját Mark Feinsand szakíró mlb.com-on publikált cikke adta. - DS!

2017. október 26., csütörtök

Good bye Joe G!

"With a heavy heart, I come to you because the Yankees have decided not to bring me back."
 - Joe Girardi



A mai napon derült ki, hogy nem ajánlunk új szerződést Joe Girardinak, aki az elmúlt 10 szezonban a főedzői teendőket látta el a Yankees háza táján. Vegyes érzelmeim vannak a döntéssel kapcsolatban. Tény, hogy nem Joe volt a legsikeresebb edző a csapat történetében, és szidtam is őt eleget az elmúlt évek során (főleg a cseredobók ésszerűtlen variálása miatt), de ettől függetlenül nagyon jó edzőnek és embernek tartottam. Úgy tűnt, hogy jól megérti magát a játékosokkal - bár az utóbbi időben ennek ellenkezőjéről röppentek fel pletykák -, elég jól kezelte a New York-i médiát, mindig megpróbálta kihozni a maximumot a csapatból. Ráadásul imádtam a kirohanásait, amikor felgyülemlett benne egy-egy meccsen a frusztráció és kiment ordítozni a bírókkal, ezzel is feltüzelve a csapatot.



Ugyanakkor valahol érthető Brian Cashmanék döntése, hogy folytatják a vérfrissítést az edzői stábban. Hogy ki lesz az utód? Még nem tudni. De lássunk néhány statisztikai adatot Joe Girardi Yankees-béli edzői pályafutásáról, az elmúlt 10 szezonról.


Ez alatt a tíz év alatt a Yankees 910-710-es győzelem/vereség mutatót tudhatott magáénak, ami 56,2%-ot jelent. Girardi edzősködése alatt a csapat végig pozitív mutatóval zárta a szezont, sosem nyertünk 84-nél kevesebb meccset vele. Ez már csak azért is megsüvegelendő, mert gondoljunk bele, milyen kerettel állt ki a Yankees az utóbbi néhány évben (főleg ugye a már sokat emlegetett 2013-as "álomszezonban").



Joe G edzősködésének második évében a Yanks megnyerte a World Series-t és a 10 év alatt háromszor nyerte meg az American League Keleti csoportját és összesen hat alkalommal jutott rájátszásba.

A csapat történetében Girardi nyerte az ötödik legtöbb meccset, ami azért elég szép teljesítmény. Előtte Joe McCarthy (1460), Joe Torre (1173), Casey Stengel (1149) és Miller Huggins (1067) állnak. Joe 910 W-je minden tiszteletet megérdemel. Ráadásul az 56,2%-os győzelmi aránya is az ötödik helyre jó azon Yankees főedzők között, akik legalább 500 meccset menedzseltek a csapatnál. 

A Yankees szerencsésnek mondhatja magát, mert az utóbbi 22 évben mindössze két edzőt "fogyasztott el", Joe Torre után Girardi is hosszan tett szolgálatot és csak remélni tudjuk, hogy a következő választás is hasonlóan jó lesz majd a vezetőség részéről.


Végezetül álljanak itt Brian Cashman szavai Girardiról:

"...he has been a tremendous Yankee on the field and away from it, as a  player, coach and manager..."



2017. augusztus 23., szerda

Folytatódik a show!

Sziasztok!

Nyári szünet után hamarosan újra robog a blog tovább! Érkezik hamarosan egy élménybeszámoló, majd még egy - ez utóbbi a Jenkik Házának első vendégposztja lesz majd egyben -, lesz azon kívül a Bleacher Creaturs-ről egy hosszabb leírás, valamint folytatódik a  Nagy Pillanatok sorozat is.



Addig is hajrá Yankees!

2017. május 8., hétfő

18 játékrésznyi strike out - Érdekességek a maratoni, söprést érő, hajnali győzelmünkről

Ahogy azt láthattátok, a Yanks 18 inning alatt legyőzte a Chicago Cubsot 5-4-re, amivel kisöpörtük a regnáló bajnokot a Wrigley Field-ről.

Nem volt egyszerű meccs, lássunk róla néhány érdekes adatot!

***

- 6 óra 5 perces idejével ez volt a leghosszabb mérkőzés az AL-NL közti Interligás meccsek történetében, valamint természetesen az idei év eddigi leghosszabb meccsévé is ez vált.

- Javier Baez home runját Aaron Hicks teljesen elveszítette még a levegőben, bal külső védőnknek fogalma nem volt róla, hogy hol van a labda. Imádom, ahogy áll ott, mintha misét celebrálna.

- A hazafutás után Luis Severino tovább nullázta a hazaiakat, Dellin Betances 4-1-es vezetésnél lehozta simára a nyolcadikat, Aroldis Chapman azonban nem tudta megtartani az előnyt. Ez volt az első elrontott mentése 2016. augusztus 19 óta.

- A hosszabbítás zsinórban 10 strike outtal kezdődött. Mind a Yanks, mind a Cubs dobók alázósra vették a figurát, de az egész meccsen csak úgy repkedtek a K-k, rekordot is döntöttünk, de erről később még lesz szó.

- Az általában nem a nagy védelmi megoldásairól híres Kyle Schwarber csinált egy ilyen elkapást:


Ez a jelenet pedig simán elmehetne valamilyen zs-kategóriás horrorfilmbe is:
BASEBALL ZOMBIK!
***

- Lévén a hosszabbítás közepére már kifogytak cserejátékosokból, a Cubs a dobóit küldte ütéshez folyamatosan. Jake Arrietát még meg is lehetett érteni (kicsit), mert az elmúlt két szezonban vágott 1-1 hazafutást, de ő is csak egy strike outra volt jó ma.

A 16.-ban aztán jött John Lackey, de ő is csak egy strike outra volt jó ma. 

A 18. alján (már Yanks vezetésnél) két kiesőnél - utolsó esélyként - Kyle Hendricks érkezett ütni, de ő is csak egy strike outra volt jó ma. A tagmondat-ismétlés nem a véletlen műve.

1913 óta most fordult elő mindössze tizenötödször, hogy egy csapatnál 3 dobó is beálljon csereütőként. Bravó.

- A meccsen többen is megjelentek BAD NEWS BEARS mezben, mert miért is ne. Aki nem ismerné fel: egy 1976-os gyerekbaseballos film, a Gáz van, jövünk szólt az említett csapatról, akik ilyen mezben játszottak. A főszerepben Walter Matthau.




- A teljes szettnyi baseball labdát elhasználták a meccs vége előtt, ezért vadonatúj labdákat kellett hozni és a helyszínen kicsomagolni őket használat előtt.

- A főbíró úr, Joe West saját rekordot döntött, ez volt a leghosszabb meccs, amit vezetett a kb. 140 éves karrierje során. Az eddigi rekord szintén itt a Wrigley Field-en volt még 1986-ban neki. Az egy Cubs - Astros 18 inninges derbi volt. Lehet, hogy csak ennyire szereti a Cubs stadionját? Vajon hányszor énekelte magában, hogy "az éjjel soha nem érhet véget"?

- Új rekordot állítottak be a csapatok az egy meccsen elért strike outok számában.

Összesen 48 K-t osztottak ki a dobók, ami új rekord. 1971 július 9.-ei volt az eddigi legtöbb, akkor az Angels és az Athletics ütők hadonásztak a semmire, összesen 43 K-t szerezve. Ezt sikerült most túlszárnyalni. Ráadásul mi most 18 inning alatt megoldottuk, '71-ben 20 játszma kellett nekik.

- A meccsen szereplő összes dobónak volt legalább egy strike outja.

- A Yankees 22 alkalommal esett áldozatul az ellenfél dobóinak, ezzel 1913 óta mindössze a 4. olyan csapat lettünk a liga történetében, akik 22 vagy több K mellett megnyerték a meccset.

- A 22 elszenvedett és 26 kiosztott K egyaránt csapatrekord.

- A Yanksben hét dobó is csinált legalább 2 strike outot, amire még az MLB történetében nem volt példa.

- A liga történetében másodszor fordult elő, hogy egy meccsen mind a két csapat legalább 20 strike outot ér el. Az első 2001 június 19.-én volt a Giants és a Padres között.

- A Yanksben a Romine-Headley-Gregorius-Castro kvartett virított egy nagyon komoly 0/30-at. Sohasem történt még ilyen, hogy egy csapatból négyen is legalább 0/7-tel zárjanak. Igazából nagyon csodálkozom azon, hogy sikerült megnyernünk ezt a meccset.

- És a végére a kedvencem: Starlin Castro hiába zárt 0/8-cal, 2 RBI-t is szerzett. A meccs első és utolsó pontját is ő ütötte be. Ilyen a baseball. Hajrá Yankees!


2017. május 7., vasárnap

Az április margójára

A váratlanul erős tavaszi edzőtábor után nem igazán tudtuk, mire számítsunk az alapszakasz kezdetekor. A tavalyi botrányos első hónap óva intett a túl nagy elvárásoktól, és a toldott-foldott rotáció, a sok "tapasztalatlan" fiatal, valamint Didi és a Kraken sérülése nyomán csak reménykedtünk, hogy az április nem lesz ugyanakkora blama, mint 2016-ban.



Idegenben nem túl acélosan indított a Yankees, de aztán hazatértek a srácok a Bronxba és minden a helyére került. Kilencből nyolc meccset behúztunk, sőt végül a hónap utolsó 6 párharcából 5-öt megnyertünk, amivel az egész ligát megleptük valószínűleg.

Április végével a Yanks 15-8-as mérleggel holtversenyben vezette az AL Keleti csoportját, a 10-2-es hazai győzelem/vereség mutató pedig páratlan volt a ligában. Az American League legtöbb pontját szereztük (128) és a legjobb pontkülönbség is a miénk volt (+43). De nem csak az ütők villantottak nagyot, hanem a dobóink is, a liga legjobb csapat ERA+ statisztikáját a Yanks dobók érték el (127).

Az első két széria után 2-4-gyel álltunk, ami nem mondható jónak, viszont a bronxi levegő megtette a hatását: a rotációnk megállíthatatlanul száguldani kezdett, az ütők pedig tűzforrón izzani, a bullpen pedig... nos, a bullpen végig királykodott addig is.

A kezdőink 3.76-os ERA-val hajítottak áprilisban, a bullpen pedig 2.53-mal; a Yankees ütők vezették az AL-t 37 hazafutással, ráadásul nem csak erő, hanem sebesség is reprezentált, a csapat bemutatott 18 lopást - 22 próbálkozásból.

Masahiro Tanaka nehezen indult be, de az utóbbi 3 startja már brutálisan jó volt, a Severino - Pineda páros pedig szimplán dominált. CC Sabathia jól kezdte a szezont, azóta kicsit döcög a szekér, Jordan Montgomery pedig egy nagyon kellemes meglepetés így az év elején.


A bullpenre a csapat legjobb egységeként tekintettünk előzetesen és nem okoztak csalódást a cseredobóink. Dellin Betances (1.13 ERA, 15,8 K/9) és Aroldis Chapman (0.96 ERA, 14,5 K/9) mellett a többiek is szinte kivétel nélkül megbízhatóan hozzák, amit kell. Külön kiemelendő Adam Warren, aki az első 26 ellene felálló ütőt kiejtette a szezon során, de az áprilisi 13.1 inning alatti 0.68-as ERA-ja is megsüvegelendő.

Az ütőink közül nem mindenki kezdte jól az idei évet. Gardner és Bird látványosan beragadtak a rajtnál (előbbi azóta kijött belőle, utóbbit pedig mint kiderül egy, még az edzőtáborban összeszedett sérülés hátráltatta), Sanchez 5 meccs után lesérült, Gregorius pedig az első 20 meccset kénytelen volt kihagyni. A többiek azonban maradéktalanul kárpótoltak minket teljesítményükkel.

Aaron Judge valami egészen durván robbant be idén a ligába a tavalyi botladozás után. A Hónap Újonca címet is (teljesen jogosan) bezsebelő óriásunk beállította a liga havi hazafutásrekordját újonc által (10), .303-as ütőátlaggal hozta le az áprilist, .411-es bázisra kerülési átlaggal tetézve ezt és .750-es súlyozott ütéssel. Akkora hazafutásokat vág Judge, hogy csak a fejünket fogjuk minden alkalommal. Hozzá lehet szokni a jóhoz  gyorsan.

A sérülteket helyettesítő Austin Romine és Ronald Torreyes minden elképzelésünket felülmúlták, Chase Headley pedig a Yanks egyik legjobban ütő játékosa volt a kezdettől fogva. A hírhedt első havi rozsdás forma már csak egy rossz emlék.

Starlin Castro 32 találata a legtöbb volt New Yorkban, .352-es átlaggal szintén vezette a csapatot. Ellsbury ha nem is hasít ennyire, de megbízhatóan és konzisztensen jól üt, Matt Holliday pedig kulcspillanatokban hozott nagy ütéseket. Ha pedig hozzátesszük, hogy Aaron Hicks kezdi beváltani a hozzáfűzött reményeket, akkor tényleg nagyon kevés kivetnivaló marad a csapattal kapcsolatban.


Így egy hét elteltével azért láthatjuk, hogy sikerült a jó formát átvinni májusra is. Eddig a csapat már biztosan behúzta az első két szériáját ebben a hónapban is és négymeccses nyerőszériában vagyunk jelenleg. Didi nagyon jól tért vissza a sérüléséből, Kraken kezd bemelegedni, Hicks emberfelettit teljesít, Gardner újra hasít végre, a többiek pedig szintén nem ismernek veszett helyzetet. Ráadásul az ászunk is beindult, ami az ellenfeleknek nem jó hír.

Nagyon jó első hónapunk volt, egyszerűen jó nézni ezt a csapatot, kis idő óta végre újra. Csak így tovább! Hajrá YANKEES!


2017. április 2., vasárnap

Szezonbeharangozó, vagy valami olyasmi



Hamarosan kezdődik a 2017-es szezon, a Yankees a Rays otthonában kezdi az évet és őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mik legyenek az elvárásaim a csapattal kapcsolatban idén (eltekintve természetesen a kötelező bajnoki címtől, mint minden évben).

Egyrészt annyira könnyű egy ilyen tehetséges és fiatal keretben bízni, főleg egy ilyen erős tavasz után. Másrészt viszont nagyon sok mindennek össze kéne jönnie, hogy komoly eredményt érjen el a csapat. Azért egy rájátszáshelyben bízom mindenképp.

Tényleg nem tudom, mire számítsak, mert tavaly a játékosigazolási határidő előtt elcseréltük a legjobb játékosainkat, aztán a csapat jobban kezdett játszani, mint velük. Túl sok a fiatalokat és a rotációt övező kérdőjel is ahhoz, hogy okoskodjak. Csak remélni merem, hogy a kérdések pozitívan válaszolódnak meg.

A tavasz az egész csapatnak jól sikerült, és persze lehet mondani, hogy ezek csak edzőmeccsek voltak, azért mégis jó látni, hogy van a Yankeesben potenciál. És az egyszeri drukker, mint én hajlamos túlságosan is izgatottá válni és eltúlzott elvárásokat támasztani, főleg az olyan fiatal tehetségekkel kapcsolatban, mint Bird, Sanchez vagy Judge. Ha az ő jó formájukat sikerül átvinni az alapszakaszra is, akkor jó dolgok fognak történni itt.

Meg persze ha a kezdődobóink túlteljesítenek. Tanaka elég, ha hozza amit tud, mert ő idén is nagyon könnyen ott lehet a Cy Young versenyben, utána viszont teljes a homály. Pineda a csapat legnagyobb x-faktora, nem tudni, hogy általánosítani tudja-e a többször látott briliáns formáját, vagy pedig megint szenvedni fog az inningek utolsó kiejtésénél. Sabathia vajon fogja-e bírni az igásló szerepet továbbra is? Severino ott lesz-e fejben? A többiek - Mitchell, Montgomery, Cessa, Green, akárki más - mennyire fognak tudni ismét pozitív meglepetésként szolgálni?

A bullpennel nem hinném, hogy túl nagy problémák lennének.

A veteránok, mint Headley, Ellsbury, Gardner hozzá tudják vajon tenni a magukét? Tőlük is extra teljesítmény kell majd, ha azt akarjuk, hogy legyen keresnivalónk.

Na meg persze az örök rizikó: a sérülések. Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a komolyabb sérülések elkerülték a csapatot az edzőtábor során. Egyedül Didi Gregorius sérült le a WBC alatt, rajta kívül a kezdőinkkel nem volt gond. És az ő baja sem tűnik vészesnek.

Az mindenesetre látszott az edzőmeccsek során - eltekintve a győzelem/vereség mutatótól -, hogy ez a csapat képes a győzelemre és akarja is azt. Ha ez a hozzáállás megmarad a szezonra és a szembejövő buktatókat, akadályokat is sikerrel veszi a csapat, akkor elégedettek leszünk a szezon végén.

Egy és negyed óra múlva kezdődik a baseball szezon az első Yankees meccsel.
HAJRÁ YANKEES!