2016. április 3., vasárnap

Holnap indul az idei buli

Új szezon, új bejegyzés!

Elindult az idei baseballbajnokság, a Yankees holnap (magyar idő szerint) este héttől játszik a Houston Astros ellen, mondhatni a tavalyi Wild Card meccs amolyan visszavágójaként. Ismét Tanaka vs. Keuchel, ismét az Új Jenki Stadion füvén.

Várom-e? Nagyon. Elvárásaim vannak-e? Nincsenek. A tavalyi gyalázatos leszereplés után annak is örülnék, ha tisztesen helytállnánk, egy győzelem csak hab lenne a tortán.

Emellett persze van még pár kérdés, ami kavarog az emberben (köszönet a Pinstripe Alley blognak, hogy megfogalmazták nagyjából amik az én fejemben is kattogtak).




Vajh az idei csapat lesz-e olyan produktív, mint a tavalyi?

Két csalódást okozó szezon után tavaly végre sikerült megint jobban teljesíteni ütésben. Hazafutásokban a 4. helyen zárt a Yanks az Amerikai Ligában, második legtöbb pontot szereztük és szintén másodikok lettünk séták számában.

Az idei csapat nagyjából ugyanúgy áll majd fel, a két legszignifikánsabb különbség Starlin Castro és Aaron Hicks - egyikük sem mondható támadózseninek az eddigi karrierjük alapján, na de itt az ideje ezen változtatni!

Plusz ugyebár a tavaly nagyon jól teljesítő Mark Teixeira, Carlos Beltrán és Alex Rodriguez vajon tudják-e hozni ugyanazokat a számokat? Vagy legalább megközelítik-e a tavalyi énjüket? A sérülésveszély náluk fokozottan fennáll és az idő sem az ő javukra ketyeg.

Mindezek mellett Ellsbury és Headley be kell, hogy bizonyítsák, hogy sokkal többre is képesek, mint amit tavaly láttunk tőlük.

Az újradizájnolt bullpen vajon sikeresen kiegészíti-e a nem túl teljes rotációt?

A 2015-ös szezon legerősebb része kétség kívül a bullpen volt. Amiből két fontos nevet eladott a Yankees a holtszezon során, Adam Warrent és Justin Wilsont. Helyettük viszont érkezett egy sokkal nagyobb név: Aroldis Chapman. A két tartóoszlop megmaradt tavalyról Dellin Betances és Andrew Miller személyében, ők Chapmannel kiegészítve nagyon komoly erőt képviselnek majd bármelyik meccs végén. Plusz az egyik tavalyi kedvencem Chasen Shreve is maradt, ráadásul elég kemény tavaszt produkált. Remélem, hogy a tavaly szezoneleji formáját hozza, nem pedig a szezonvégit.

Nagy kérdés továbbá, hogy Iván Nova mennyi ideig fogja a cseredobók sorát erősíteni, mikor lesz rá szükség a rotációban? Tanaka, Eovaldi, Sabathia és Pineda mind lesérültek tavaly, egyedül Severino bírta ki amennyit rábíztak - jóval kevesebbet, mint a többiek. Ha Nova még azelőtt kénytelen lesz beszállni, hogy Mitchell visszatérne a sérüléséből, akkor nehéz idők jöhetnek a csapatra.

Mire lesz ez a felállás elég az AL Keleti csoportja ellen?

Első körben nagyon úgy néz ki, hogy a Baltimore és a Tampa Bay nem fog tudni túlságosan beleszólni a dobogóért folyó harcba a csoporton belül, a Yankees mellett viszont a bivalyerős Blue Jays és a télen jól felturbózott Red Sox is nagyon kemény diónak tűnik.

Az biztos, hogy nem lesz egy könnyű túra, de reméljük, hogy a csapat megajándékoz minket jó néhány pozitív élménnyel az idei szezon során is. A cél (pontosabban részemről az elvárás) idén is a playoff-ba jutás, de ne csak egy meccs erejéig.


Hajrá Yankees!
Induljon a 2016-os szezon!

1 megjegyzés:

  1. mücsodaaaa? a home run parádéink után már be se kell küldeni a csodabullpeneteket :D :D :D O'S 88W 1st

    VálaszTörlés