Gondolatok a 2014-es szezonról

Az elég felejthetőre sikerült 2013-as szezon után óriási elvárásokkal ugrottunk bele a '14-es kampányba.

Ezen elvárásokat tüzelte az is, hogy a Yankees nagy bevásárlást tartott és december legelején megszerezte az Atlanta sztár-catcher-ét, Brian McCann-t és a bostoni szabadügynököt, Jacoby Ellsbury-t. Néhány napra rá érkezett a hidegzuhany: elengedtük a legjobb játékosunkat, Robinson Canót. Robbie tízéves szerződést írt alá a Seattle-el, és még ugyanazon a napon Curtis Granderson is lelépett: ő Queens-be költözött a Mets outfield-jére.

Hiroki Kurodát sikerült egy újabb évre itt tartani, hogy aztán újból értékes része legyen a rotációnknak (mint kiderült, az egyetlen olyan, aki egész szezonban egészséges tudott maradni), sőt a külső védelembe megszereztük a veterán Carlos Beltránt.

Január 11-én a liga csökkentette Alex Rodriguez eltiltását 211 meccsről 162-re. Így "csak" az egész szezont kellett kihagynia (plusz ha esetleg rájátszásba jutott volna a Yanks, A-Rod ott sem léphetett volna pályára).

A hónap végén aztán jött a hír, amire mindannyian vártunk: a japán dobófenomén, Masahiro Tanaka a New York Yankeest választotta! Óriási hírverés előzte meg a döntést és a szezon folyamán is Tanaka teljesítményén pörgött a nemzetközi sajtó. Szerencsére nagyrészt beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

A nagy igazolások és növekvő elvárások ellenére azonban ismét pofára esés lett a vége: zsinórban második éve nem sikerült bejutni a rájátszásba, ráadásul az egy évvel azelőtti győzelemszámot sem értük el.

Ez annak a fényében a legfájóbb, hogy februárban Derek Jeter bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul. A Yankees így azon volt, hogy a Kapitánnyal az élen még egyszer, utoljára playoffba kerüljön, de ez a terv sajnos az egészéves (elsősorban ütő-) teljesítményt nézve halálra volt ítélve.

Így visszagondolva a Yankees első meccse kapásból előrevetítette a szezon tragikus szereplését, lévén a konstansan rosszul teljesítő Houston Astros otthonában sikerült egy 6-2-es zakóba belefutnunk.

A csapat negyedik meccse meghozta azt, amire a legjobban vártunk: Masahiro Tanaka debütálását. Ő annak rendje és módja szerint szállította is az elvárt győzelmet. És aztán még többet is. Másnap debütált hajszálcsíkos mezben az a Michael Pineda, akiért az egykori legnagyobb durranásnak számító prospect-ünket, Jesus Monterót adtuk. Big Mike jól dobott, de a csapat nem volt képes pontot elérni, így ő vereséggel mutatkozott be nálunk.

Az első hazai meccsen 4-2-re vertük a Baltimore-t, majd az örök rivális Red Sox ellen sikerült három meccset nyerni négyből. Nem sokkal később robbant az első bomba: Pineda fenyőgyantát használt (a szezon során valószínűleg nem először), ami miatt eltiltották. Ráadásul az eltiltás alatt sikerült megsérülnie, így egy időre kiesett a rotációból. Őt követte Iván Nova, aki Tommy John műtétre szorult, ami a szezonjának a végét is jelentette egyben.

Masahiro Tanaka viszont továbbra is ellenállhatatlan volt: ő lett a hónap játékosa májusban. Hat fantasztikus meccsen (5-1) mindössze 1.88-as ERA-val. 42 végigdobott játszma alatt 43 strike outot és csak 6 sétát jegyzett.

Ez a hónap azonban újabb kellemetlen meglepetést tartogatott: a rotációnk újabb tagja esett ki, CC Sabathia előbb a karjával, majd a térdével volt kénytelen meglátogatni az orvosokat. Végül az ő szezonja is itt véget ért sajnos.

Mindez idő alatt támadásban annyira középszerűen teljesített a csapat, hogy rossz volt nézni. És sajnos csak később jött a java. Egyedül Yangervis Solartét lehet kiemelni, ő nagyot robbantott a tavaszi edzőtábortól kezdve az első pár hónapon át és nagyon kellemes meglepetéssel szolgált ezekben az ínséges időkben.

A június teljesen eseménytelenül telt, jobbára csak lassan csúsztunk lejjebb a rájátszásba-nem-jutás lejtőjén. Itt Brett Gardner volt az, aki ütésben összeszedte magát és a többiekhez képest jónak mondható teljesítményt nyújtott.

A nyár második hónapja játékosmozgásokat hozott magával: Vidal Nunót elcseréltük Brandon McCarthy-ra, ami végül az év egyik legjobb húzásának bizonyult. Az inkonzisztens kezdő helyett ugyanis egy nagyon jól teljesítő és megbízható dobót kaptunk (MecCa végül 7-5-tel és 2.89-es ERA-val zárta a bronxi kirándulását - idén már a Dodgerst erősíti). Ezen kívül kitettük a teljesen kihűlt Alfonso Sorianót a csapatból.

Shane Greene ugyanakkor esélyt kapott, hogy kisegítse a megtépázott rotációt és ő élt is a lehetőséggel. Ugyanígy júliusban szerezte meg Derek Jeter a 3400. találatát a májerek között, valamint tizennegyedszer választották be az Amerikai Liga All-Star csapatába. Rajta kívül két újonc dobó, Masahiro Tanaka és Dellin Betances képviselhette volna a Yankeest az All-Star meccsen, de addigra Tanaka is lesérült (ezzel a szezon eleji kezdődobó ötösünkből már négyen kidőltek a sorból), Dellin pedig végül nem került pályára a meccsen.

Jeter ellenben ragyogó teljesítményt nyújtott, 2/2-t ütött (az egyik dupla volt) és egyszer beért.

A júliusi játékoscserék nem értek még véget: először a szezont nagyon jól kezdő, de eddigre kihűlő Solartét elboltoltuk San Diegóba Chase Headley-ért, majd a trade deadline napján elhoztuk Martin Pradót Arizonából (érte egy prospect-et, O'Brien-t adtuk). Ők mindketten nagy húzásnak bizonyultak. Ugyanezen a napon létre jött az első Yankees - Red Sox üzlet 1997 óta: Stephen Drew érkezett Bostonból és Kelly Johnson ment helyette. Végül megvált a csapat Brian Roberts-től, őt éppen Drew helyettesítette kettesen úgy, hogy legutóbb középiskolában játszott ezen a poszton.

A következő hónapban visszatérhetett Pineda, de a csapat nem hálálta meg, lévén ütésben továbbra is értékelhetetlen volt a srácok teljesítménye. A hónap vége felé Jacoby Ellsbury megszerezte karrierje 1000. találatát és emellett az ő teljesítményére nem lehet panaszunk. .324-et ütött a hónapban, 5 hazafutással és 16 RBI-jal, ráadásul védelemben is hozta amit tud.

Szeptember egy nem várt pozitívumot hozott. A Yanks felkapta a városi rivális Mets által kidobott Chris Youngot, aki másodvirágzását élte nálunk, aminek köszönhetően idén a Yankees szerződést is adott neki. Emlékezhetünk a Tampa Bay elleni meccsre szeptember 11-én, amikor is a Rays kezdője Alex Cobb a nyolcadik játszmáig nem engedett találatot. Ekkor Chris Young ütött egy duplát, majd dobócsere után Martin Prado vágott egy kétpontos hazafutást. A kilencedikben aztán két emberrel bázison ismét Young jöhetett és ő kivágta a labdát a nézők közé, hárompontos, meccs-győztes hazafutást szerezve. Ugyanezen a meccsen arcon dobták Headley-t, aki így természetesen a sérült listán kötött ki, majd a szárnyaló Martin Prado is lesérült napokkal később.

A csapat legértékesebb játékosa számunkra egyértelműen Dellin Betances lett. A bullpen tagjaként a liga egyik legdominánsabb teljesítményét nyújtotta, ráadásul megdöntötte Mariano Rivera strike out rekordját is. Dellin mellett David Robertsont is ki kell emelni, ő lépett ugyanis a legendás Rivera helyébe és azt kell mondjam, nagyszerű utódnak bizonyult (az a csapat szegénységi bizonyítványa, hogy nem voltak hajlandóak megtartani őt idén). Igazából a bullpen volt az a csapategység, amely egész szezonban jó színben tündökölt. A két említett dobón kívül Shawn "Machine Gun" Kelley és Adam Warren is kiváló teljesítménnyel rukkolt elő a szezon során.

A rájátszásra való esélyünk végül négy meccsel a szezon vége előtt úszott el - na nem mintha előtte nem lehetett volna sejteni, hogy mi lesz. Utána viszont a szezon emocionálisan legfelemelőbb meccse következett: az utolsó hazai meccs, ami Derek Jeter búcsúját jelentette a Yankee Stadiumtól és a hajszálcsíkos hazai meztől. A Baltimore Orioles három pontot bepakolva Robertsonról kiegyenlített a kilencedik játszma tetején, de aztán Antoan Richardson bázisra került a játékrész második felében és minden adott volt a hollywoodi befejezéshez. És az nem is maradt el: Derek Jeter győztes találatot ért el, őrjöngő telt ház előtt.

A maradék három meccset Bostonban játszotta a csapat, ahonnan sikerült két meccset nyerni a háromból, az utolsón ráadásul Jeter egy találattal és RBI-jal zárta le karrierjét. Külön jó volt hallani, ahogy a Fenway Park az ő nevét skandálja folyamatosan a három meccs alatt (köszönhetően a nagyszámban megjelent vendégdrukkernek, főleg, mivel a Red Sox nagyon rossz szezont tudhatott maga mögött, így a legvérmesebb drukkereken kívül valószínűleg kevés hazai szimpatizáns képviseltette magát ezen a szérián).

Mindent egybevetve egy nagyon is felejthető szezon van mögöttünk, ami azért néhány felejthetetlen pillanatot is tartogatott. Idén tiszta lappal indul a csapat és csak reménykedhetünk, hogy megússzuk kevesebb sérüléssel.

Derek Jeter körülbelül két órája bejelentette a visszavonulását. Azóta ülök és bámulok ki a fejemből. Valami eltört. :(

"I don't speak English so I'll just have to win the trust and confidence of the fans with my performance on the field." - Masahiro Tanaka

 Mint az baseballos berkekben immáron köztudott, a Yankeesnél kötött ki Japán egyik legnagyobb dobótehetsége, Masahiro Tanaka. Az igazolás megosztotta a közvéleményt, sokaknak ezáltal ismét első számú közellenség lett a Yanks (na, nem mintha eddig nem az lett volna), ráadásul az eddigi "Aranygyermek" státuszból Tanaka átvedlett hirtelen Hideki Irabu- (nyugodjon békében), vagy Kei Igawa-szerű wannabe-bust-tá. Ráadásul túl is fizette őt a Yankees, akik megint megvásárolják a bajnoki címet (persze amikor nem nyer a csapat World Seriest, akkor jön a "nem lehet megvásárolni a bajnoki címet" mantra), ezzel megint elrontják a baseballt és a többi és a többi. Tény, hogy ezzel a szerződéssel Tanaka lett az ötödik legjobban fizetett dobó az MLB történetében (ha a szerződés végösszegét vesszük alapul), nála nagyobb pénzt csak Kershaw, Verlander, King Felix és CC Sabathia kapott (gondoltátok volna, még egy Jenki a top 5-ben???!!!). Illusztris társaság. Apropó CC, kérlek szépen szedd össze magad idén és dobj úgy, ahogy azt megszokhattuk tőled. Köszi!

A liga legalább egyharmada érdeklődött Tanaka iránt, a Yankees nyolcfős bizottságot küldött tárgyalni vele (plusz a legenda Hideki Matsui is felhívta őt telefonon, hogy lobbizzon a Jenkikért). Az igazolásnak Nem York-i részről persze mindenki örült, a vezetőség, a csapat és a drukkerek is izgalommal vegyült kíváncsisággal várják a fiatal japán debütálását a csapatban. Ami engem kicsit idegesít, az az, hogy négy év után kiléphet a szerződésből, ha nem tetszik neki a szituáció, vagy kevesli az éves fizetését és kipróbálná magát a szabadügynök-piacon. És egy 29 éves dobó ha négy év alatt bizonyított a legnagyobb porondon, könnyen megteheti, hogy ráhajt a torta még vastagabb szeletére.

Szerencsére sikerült még legalább egy évre a Bronxban tartani Hiroki Kurodát, aki nagyban elősegítheti az újonc beilleszkedését és akklimatizálódását. A rotációban szerintem a harmadik helyen fogja kezdeni a szezont, hacsak nem rontja le nagyon a tavaszi edzőtáborban a renoméját. Nem tartom valószínűnek, hogy Sabathia első és Kuroda második helye veszélyben lenne majd. Nova és a még ismeretlen ötödik kezdő pedig valószínűsíthetően Masahiro mögé kerül majd.

Pár dolog Masahiroról: 2007-es debütálása óta a Rakuten Golden Eaglesben az egészen durva 99-35-ös győzelem/vereség mutatót és 2.30-as ERA-t tudhat magáénak, a tavalyi évben pedig 24-0-ás alapszakaszt (1.27 ERA) zárt, ami szimplán fenomenális. Az egyetlen vereséget a szezon során a nagy döntő hatodik meccsén szenvedte el, de ott is csak egy inning volt, ahol ütni tudták őt. A mérkőzést végigdobta és összesen 160 dobást engedett el a kilenc játszma alatt. De nem is ez a nagyon meredek, hanem, hogy a másnapi, mindent eldöntő hetedik meccsen újból kiállt a dombra dobni! És nem is akármilyen helyzetben: a záró inninget vállalta el az előző napi "kudarc" után. Amikor a stadionban megszólalt a bevonulózenéje a kilencedik tetején, a nézőtér szinte felrobbant. Az előnyt megtartotta, a mentést bezsebelte, a bajnoki címet bebiztosította a csapatának. Méltó lezárása egy ilyen szezonnak.

Összességében az idei offseasonről is vegyesek az érzelmeim - ez lehet, hogy megér majd egy későbbi bejegyzést, de ha minden jól megy, akkor a New York Yankees Hungary-n olvashattok majd erről a tavaszi edzőtábor kezdete körül. Egyrészt ugye elveszítettük Canót és Grandersont, Riverát, Pettitte-et; másrészt viszont megvolt a téli nagy bevásárlás is: McCann, Ellsbury, Beltrán, Tanaka... 2008/2009 visszaköszön. Akkoriban ugye egy elég rossz szezon után a csapat aktivizálta magát és megszerezte CC-t, AJ Burnettet, Nick Swishert és Mark Teixeirát. Az eredmény pedig bajnoki cím lett. És most ismét egy örökkévalóság telt el, amióta a Yankees legutóbb a rájátszásba jutott. Hogy mi? Tényleg csak 2012 maradt ki? Ó... hát... mindegy, a Yanks visszatért. Éhesen.

Tanaka azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy a Yankees akarta őt a leginkább. Még szép. Mit kellett volna tenniük? Hagyni, hogy a Dodgers vagy a Cubs lecsapjon rá és azt mondani, hogy "mi megpróbáltuk"?

"Everything will be new and challenging, but I have to rely on the ability that got me this far."
Mi drukkolunk neked Masahiro! Hajrá Tanaka-szan! Hajrá Yankees!

HÁZAVATÓ

Üdvözöllek a házamban. A "házban, melyet DS! épített". Illetve épít is folyamatosan.

A blog címe a Yankee Stadiumra utal, célja pedig elsősorban, hogy megosszam/kiadjam magamból a gondolataimat a csapat aktuális, múltbéli és jövőbeni dolgaival kapcsolatban. Terveim szerint foglalkozni fogok a régi nagy Yankees dinasztiákkal, legendás játékosokkal, bajnoki címekkel, nagy meccsekkel, az idei csapattal, hogyan megy nekik és miért úgy, néha előkerülhet majd egy-egy fiatal tehetség is, akiknek a jövője még ködbe vész, akik a New Yorkba kerülés rögös útján tartanak valahol. És ezen kívül még mindennel, ami éppen eszembe jut, az egyetlen közös pont a Yankees lesz.

Némi baseballos alapismeret valószínűleg nem árt a blog olvasásához, de ha bármilyen kérdés felmerül, igyekszem válaszolni rá a legjobb tudásom szerint.

Rólam röviden: 1995-ben kezdődött az érdeklődés a baseball iránt egy piacról kapott Yankees sapkának köszönhetően. Az első játékos, akinek a nevével megismerkedtem Don Mattingly volt, az első meccs pedig, amit láttam a '96-os szezonból egy Yankees - Indians derbi, amit a Yankees nyert 4-3-ra. Onnantól nem volt megállás. Szerencsésnek mondhatom magam, mert épp egy új dinasztia születésekor kapott el a gépszíj és mondhat bárki bármit, azt a Yankeest nem lehetett nem szeretni. Egy fantasztikusan felépített csapat volt, melynek a magját saját nevelésű fiatalok adták, akik mellé megbízhatóan jól teljesítő veteránokat igazolt a vezetőség. Akkoriban indult a karrierje Derek Jeternek, Andy Pettittenek, Jorge Posadának, Mariano Riverának... és elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy tanúja lehettem ennek. Rajongóként részese voltam öt bajnoki címnek, láttam rengeteg fantasztikus egyéni- és csapatteljesítményt, tenyérizzasztó győzelmeket, szívszaggató vereségeket, hullámhegyeket és völgyeket. Nem értettem egyet az edzőcserével és a Katedrális lebontásával sem. Azóta már megbékéltem Joe Girardi személyével (alapból sem volt vele bajom, játékosként bírtam) és az új Yankee Stadiummal is (hiányzik a régi), de picit azért elvesztem a '90-es évek végén.

Amit szeretnék leszögezni, hogy a YankeesNEK drukkolok és nem a többi csapat ELLEN. Persze valamilyen szintű szurkálódást nézz el nekem Kedves Látogató, de összességében tisztelettel adózom a többi csapatnak és játékosaiknak.

Remélem, hogy jól fogod itt érezni magad, térj be bármikor bátran. Az én Házam a Te házad. A Jenkik Háza.
DS!

u.i.:
Ne felejts el benézni a szomszédba, a New York Yankees rajongói facebook oldalára, melyet harmadmagammal szerkesztünk: https://www.facebook.com/NewYorkYankeesHungary
Hajrá Yankees!