Jenkik Háza ... Egy blog a New York Yankees baseballcsapatának a mindennapjairól, történelméről, játékosairól. Illetve az ezek összességének rám tett hatásáról. - DS!
Tegnap este felvettük idei utolsó, tizenhatodik adásunkat a Yankees podcastből Mikekal és Bével.
Ha úgy vesszük, akkor ez az évadzáró epizód, ennek megfelelően nem fogtuk vissza magunkat és maratoni, majdnem két és fél órás adást vettünk fel. Szóba került a jövő évi Hall Of Fame szavazás, Eddie Robinson születésnapja, Phil Linz halála, valamint mindkettőjükkel kapcsolatban vicces sztorijaink is voltak. Természetesen nem maradhatott ki a Dominikai Téli Liga, főleg a Toros del Este kalandjai, górcső alatt a Yankees ott játszó játékosaival. Beszéltünk free agent pletykákról, a Yanks minor ligás szerződéseiről az utóbbi napokból, valamint CC Sabathia készülő dokumentumfilmjéről is ismét. A ligán belül pedig a Cleveland Indians csapatneve körüli huzavona, a koronavírus miatti jövő évi tervei az MLB-nek, és az, hogy elismerik major league-nek a Negro Ligákat, tehát az ottani játékosok statisztikái is beleszámítanak a közösbe.
Heti témánk pedig immáron utolsó alkalommal a Yankees World Series szereplése, elértünk a 2000-es évekhez és ismertetjük az utolsó négy döntőnket.
Köszönjük szépen mindenkinek a figyelmet, azoknak is, akik végig velünk voltak az elmúlt hónapok során és azoknak is, akik csak belehallgattak egy-egy adásunkba. Jövő januárban folytatjuk!
Szerk.: Azóta kiderült, hogy CC dokumentumfilmje a mai naptól (12.23.) elérhető az HBO GO kínálatában Magyarországon is, szóval tessék megnézni! Itt van az előzetese, ha valaki még nem látta volna:
Örömmel jelenthetem be, hogy amit most olvashattok, az egy vendég cikk lesz, egy debütálás a Házban, méghozzá jó barátom, New York-i útitársam, Yankees Hungary-s szerkesztőtársam, és a podcastünk oszlopos tagja, Bé tollából. A Mike-kal való közös cikkünk után ez a második vendégposzt a Jenkik Házán, de ez annak a témájánál jóval kedélyesebb hangvételű lesz, lévén egy igen vicces eseményt mutat be. Igazából azon sem lepődtünk volna meg, ha ez a baki egy évvel később történik, illett volna a 2013-as szezonhoz.
De nem is szaporítom tovább a szót, olvassátok szeretettel!
Melky Mesa tündöklése
és futása
–
A 2012-es szezon rövid
krónikája
Megmagyarázhatatlan
érdeklődés fűz a New York Yankeesben viccesen leszereplő játékosokhoz - már persze
akikre emlékszem. A blog tulajával, DS!-sel örök kedvencünk Travis Ishikawa
(0/2, 2 K az összteljesítménye a csapat mezében), de Jim Miller (3 meccsen
20.25-ös ERA) neve is sűrűn előkerül, ha nevetni támad kedvünk.
Mivel a podcast
miatt heti rendszerességgel bújom a Dominikai Téli Liga történéseit, egyből mosolyra
görbült a szám, mikor megláttam a Leones del Escogido ütősorában Melky Mesa
nevét, aki 2012. szeptember 22-én, az Oakland Athletics ellen mutatkozott be a
Yankees színeiben.
De ne szaladjunk
ennyire előre, nézzük gyorsan a 2012-es szezon történéseit:
Mint minden
évben, 2012-ben is csak a bajnoki cím volt elfogadható a csapat számára, pláne,
hogy a 2011-es év csúfos véget ért a Detroit Tigers ellen elszenvedett ALDS
vereséggel. Ennek megfelelően próbált erősíteni a télen a vezetőség: CC
Sabathiával hosszabbítottunk (5 év, 122 millió $), csere keretében megszereztük
Michael Pinedát (az akkori top tehetségünk, Jesús Montero ment Seattle-be érte),
szerződtettük Hiroki Kurodát, Eric Chavez-t és Andruw Jones-t,a nyugdíjas létből reaktiváltuk Andy
Pettitte-et, viszont Jorge Posada visszavonult, megtartottuk Freddy Garciát,
valamint megváltunk AJ Burnett-től. A legfontosabb igazolásunk azonban mégis a
2012. február 21-én szerződtetett Raúl Ibanez lett.
Melky Mesa az
évet a Double-A-ben szereplő farmcsapatban, a Trenton Thunder-ben kezdte.
Az MLB szezonja
március 28-án Japánban startolt egy Seattle Mariners – Oakland Athletics
összecsapással, amelyen Ichiro Suzuki felfrissíthette hazája ismereteit
baseballtudásáról (4/5, RBI)…..hogy az évet már a Yankees mezében fejezze be,
ugyanúgy.
Mi április 6-án
indítottuk az alapszakaszt, rögtön egy söprűt kaptunk Tampában (0-3), de ezt
azonnal négy győzelem követte (4-3), majd egy ide-egy oda sorminta (7-6) alapján
jutottunk el április 20-ig és a Fenway Parkban töltendő hétvégéig. Ahol a hazai
Red Sox épp a stadion fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte, de végül össze
tehették a két kezüket, hogy a széria harmadik ütközetét elmosta az eső. Az
első meccsen 6-2-re nyertünk, Alex Rodriguez pedig karrierje 631. hazafutását
vágta, amellyel megelőzte Ken Griffey Jr.-t és felkapaszkodott a home run lista
5. helyére. Majd érkezett április 21. és egy azonnal klasszikussá vált
mérkőzés:
Az 5. alján
9-0-ra vezetett a Red Sox, a vége mégis 15-9 lett ide. 7 run a 7. és 7 run a 8.
tetején. LIBABŐR!!! Mark Teixeira és Nick Swisher is 6-6 pontot ütöttek be, de
szinte az egész ütősor elkattant a 6. játékrésztől kezdve. Érdekesség, hogy a
8. inningben egy Justin Thomas nevű dobóról is hoztunk egy pontot; az ő neve e
cikkben még elő fog kerülni.
Áprilist végül
13-9-es mutatóval zárta a csapat, hogy májust megint rögtön három vereséggel és
egy ezeknél is nagyobb veszteséggel indítsák. Május 3-án, a Kansas City Royals
elleni meccs előtti bemelegítés során Mariano Rivera megsérült, elszakította
térdszalagját miközben fly ballokat kapkodott le outfielden (!!!!!) és egész
évre kidőlt. Mivel ekkor már sejteni lehetett, hogy Mo vissza fog vonulni,
mindenki a szívéhez kapott, ám legendás záródobónk szerencsére 2013-ban
visszatért egy utolsó nagy menetelésre. Érdekesség, hogy 2012 volt az a szezon,
ahol Joba Chamberlain, még márciusban, trambulinon ugrálás közben tette tönkre
a bokáját. A cseredobóink versenyt hirdettek a ’Minél lehetetlenebb módon
történő lesérülés’ címének megszerzéséért.
Rivera kiválása
valamennyire meg is fogta a csapatot, mert a hónapot 14-14-es mutatóval, 50%-os
teljesítménnyel zártuk, de így is pozitív volt az összmérleg: két hónap után 27
győzelem és 23 vereség.
Júniust mindkét
New York-i csapat remekül indította: elsején mi 9-4-re vertük a Detroit
Tigers-t, míg a New York Mets együttesében Johan Santana dobott no-hitter-t, a
St. Louis Cardinals ellen, amely azóta is az egyetlen no-no a queensiek
történetében. Ez az év amúgy is emlékezetes maradt az arany oldalakra illő
dobóteljesítményekről: Philip Humber (Chicago White Sox) április 21-én a
Seattle Mariners ellen (lehetett valami a levegőben aznap), Matt Cain (San
Francisco Giants) június 13-án a Houston Astros ellen, míg Félix Hernández
(Seattle Mariners) augusztus 15-én a Tampa Bay Rays ellen dobott perfect
game-et. De elpattant még 3 további no-hitter is: Jered Weaver (Los Angeles
Angels), egy kombinált Seattle-i és Homer Bailey (Cincinnati Reds) voltak az
elkövetők. King Félix óta egyébként nem láthattunk tökéletes startot, 2012-ben
viszont hármat is. Őrült egy év volt.
Júniust
egyébként még a divízió 3. helyén kezdtük, de egy 20-7-es rohanás után,
47-30-as győzelem/vereség mutatóval máris 5 meccses előnyt szorgoskodtunk össze
a Baltimore Orioles-szal szemben. Ami kellett is, mert júliusban ráléptünk a
fékre: ismét 50 %-os mutatót produkáltunk (13-13), de szerencsére az Orioles
sem játszott jobban, így az előnyünk ekkor még nőtt is, 5.5 meccsre.
Augusztusban csak szinten tartottunk (15 győzelem, 13 vereség), de még mindig
vezettük a divíziót, ám az O’s 2 meccsre megközelített minket.
Hogy rögtön
szeptember első szériáját 2-1-re megnyerjék ellenünk, és 1 mérkőzésre
csökkentsék hátrányukat. Ekkorra már világos volt, hogy ők lesznek a nagy
ellenfelek, bár a Rays is csak 3.5 meccs lemaradásból kacsintgatott, de pl. a
Red Sox már 15 mérkőzéssel kullogott mögöttünk. Az Orioles elleni hárommeccses
után Tampában is csak 1 győzelemmel lettünk gazdagabbak (meg 2 vereséggel), de
még mindig őriztük sovány előnyünket a Rigókkal szemben, ám szeptember 6. –
szeptember 9. között egy négymeccses „randi” várt minket a Camden Yardson. A
testvéries osztozkodásnak (2-2) valószínűleg a Rays örült a legjobban, a
divízió így festett ekkor:
Mondhatni
kiélezett küzdelem, de a Ráják nem bírták a nyomást, míg mi szeptember 15. és
szeptember 22. között zsinórban 7 meccset nyertünk.
Szeptember 21-én
az Oakland Athletics érkezett a Bronxba. Az az Athletics, amely igen nehéz
helyzetbe került az ellenünk, majd a Texas Rangerstől elszenvedett vereségeknek
köszönhetően. Szeptember 24-én, 9 mérkőzéssel a vége előtt már 5 meccses
hátrányban voltak a Rangers mögött, ám végül mégis behúzták a divíziót. De 21-én még sok volt hátra, és csak 4 mérkőzésnyi hátrányt kellett ledolgozniuk,
szóval mindent elsöprő győzni akarással érkeztek meg New Yorkba, ám a Yankees
számára is nagyon fontos széria volt ez. Az Orioles sehogy sem akart lemaradni,
tartották 1 meccsnél a frontvonalat.
A mérkőzésen a 9. játékrész tetejéig őriztük 1-0-ás előnyünket, CC Sabathia kiváló startot
produkált (8 IP, 3 H, 2 BB, 11 K), ám Rivera fentebb említett sérülése miatt
nem állt rendelkezésre, a closer feladatkör 2012-ben Rafael Soriano-ra hárult.
Egy rossz szavunk sem lehetett rá, a szezont 42 mentéssel zárta le és mindössze
4 save-szituációt rontott el. Aznap, egy ilyen kiélezett harcban, épp az
egyiket. Brandon Moss vágott róla egyenlítő hazafutást, ám a 10. alján érkezett
Russell Martin és a második felé küldött labdát kiütötte a nézőtérre. BOOOOOM!
2-1, GYŐZELEM, WALKOFF!
Nagyon kellett
ez a hazafutás, mert az O’s is nyert: 4-2-re verték a Red Sox-ot, Jim Johnson
46. mentésének is köszönhetően. És hol volt még a szezon vége.
Másnap újra
össze kellett csapni az Athletics-szel és ekkor lépett elő – majdnem –
főszereplővé a debütáló, cikkemet ihlető Melky Mesa. A Stadiumba kilátogató
nézők ismét az idegek harcát élhették át, a 9. végén 5-5 állt az
eredményjelzőn. A két kezdődobót, Iván Novát és Travis Blackley-t az ütősorok
hamar lepofozták a dobódombról, már a 3. inningtől a bullpenek összecsapását
láthatták a szurkolók, amelyben önmaga Jim Miller (aki szintén egyik nagy
kedvencem, lásd a cikk nyitó bekezdését) is részt vállalt, ekkor még az
Athletics-t erősítve (vagy inkább gyengítve?). Ezen a meccsen egyébként kiváló
volt: 3 játékrész alatt csak egy Raúl Ibanez szóló home run dördült el róla.
A Yankees-nél Clay
Rapada, Derek Lowe, Boone Logan és Cody Eppley állta a sarat, de mi sem tudtunk
mit kezdeni az Athletics dobóival. A hosszabbítás során nálunk Freddy Garcia
vállalt főszerepet: pont nélkül hozta le a 10., 11. és 12. inningeket is, ám az
ütősor úgy döntött, nem könnyíti meg a dolgát. A 12. alján, 1 outnál nem tudtuk
behozni Ibanez-t a hármasról (fielder’s choice a home-on), ami után nem sokkal
Jeter-t teli bázisok várták, 2 kiesőnél, de nem jött be pont. A 13. tetején
pedig érkezett a baj: 4 pontot szerzett az ellenfél. Jonny Gomes egy
kétpontos-, Yoenis Céspedes rögtön utána egy szóló hazafutást vágott Garciáról,
majd a becserélt Justin Thomasról egy kiejtés után Chris Carter vágott szóló
homért.
Ha valaki
figyelve olvasott, akkor feltűnhetett: ez a Thomas az a Thomas, aki áprilisban a
15-9-es Red Sox elleni győzelem során még az ellenfelünknél játszott. Az
Athletics elleni meccset követően, 3 nappal később már nem is volt a Yankees
játékosa. September roster callups így szeretlek. Thomas Yankees statisztikája:
3 IP, 9.00 ERA. Köszönjük szépen!
De a 13.
játékrész tetején szerencsére nem dőlt el az A’s elleni meccs, fordulás után Ichiro
infield szimplával kezdtünk, majd A-Rod is szimplával jelentkezett, ahogyan
Canó is. Bases loaded, 0 out. Egy naaagyon széles wild pitchből Ichiro haza
tudott érni…….de Eduardo Nunez lengetett erre is (!!!!!!!) Bár lehet
hit-and-run volt a jel, de itt már érezhettük, hogy megérkezett a vándorcirkusz
a stadionba. Ezt követően Nuney ütött egy sac fly-t (9-7 volt az állás az
Athleticsnek), majd utána rögtön Rauuuuuuuul Ibanez jött egy kétpontos,
egyenlítő homérral (9-9).
Az Orioles
eddigre már ismét legyőzte a Red Sox-ot, úgyhogy mondanom sem kell, mennyire
kellett Ibanez ütése.
(A videón a 26.
másodperctől kezdődik Ibanez állatkodása.)
Aztán jött a 14.
inning és Melky Mesa MLB-karrierjének első pályára lépése. 9-9 állt még mindig
az eredményjelzőn, a mérkőzés már bőven az 5. órája zajlott, amikor Eric Chavez
egy szimplával bázisra került, jött is azonnal futni a fiatal Mesa. A Kapitány,
a karrierje egyik legjobb szezonját produkáló Derek Jeter következett ütésben,
aki jó katona módjára lerakta a pöcit (bunt) és kettesre, azaz pontszerző
pozícióba juttatta Mesát. Jeter 2012-ben, 38 évesen .316-os ütőátlagot hozott,
úgyhogy komoly jelzésértéke volt a buntnak: Mesának körbe kellett érnie és meg
kellett nyernie a meccset.
Tudta ezt az
ellenfél is, akik direkt sétáltatták Ichiro-t, hogy a jobbkezes Tyson Ross a
jobbkezes A-Roddal nézhessen farkasszemet. A-Rod pedig magára vette a hős jelmezt
és középre küldött szimplájával megnyerte a meccset a Yankeesnek…….
……..gondolta
mindenki egy pillanatra. DE MELKY MESA NEM LÉPETT RÁ A HÁRMAS BÁZISRA!!!!
Kislányos zavarában, vagy a túlzott nyerni akarás miatt Mesának rosszul jött ki
az ütem és átnyargalt a hármas felett. Döntenie kellett: vagy hazaér, de akkor
tuti az out, hiszen egyértelmű volt, hogy kihagyta a hármast, vagy
visszafordul, így is-úgy is nagy blama. De Mesa okos volt, nem vitte el a hév
és még időben visszament hármasra, így viszont nem jött be pont, maradt a 9-9.
A videón érdemes
előbb Tony Pena és Joe Girardi reakciójára figyelni („Mi a gránát történt,
újonc?”), majd A-Rod arckifejezésére fókuszálni. Ő azt hitte, beütötte a
győztes pontot és úgy fordult meg, hogy biztos volt benne, mindjárt a nyakába
ugranak a társak, ám ekkor megpillantotta Mesát hármason és nem akarta elhinni.
A fejfogás és az utána következő karba tett kéz mindent elmond, A-Rod nem hitte
el a történteket. Derek Jeter leteszi a pöcit, hogy nyerjen a csapat, majd
A-Rod hozza is a fontos ütést, de az újonc hibázik és nem ér körbe. Milyen
beszólásokat kaphatott Mesa ezután az öltözőben? Biztosan kiszívták az utolsó
csepp vérét is.
De itt nem volt
vége a meccsnek, 1 kiesőnél tele voltak a bázisok és Robbie Canó következett.
Mesa előtt újabb lehetőség adódott, hogy első meccsén győztes ponttá
avanzsáljon. Ám minden összeesküdött ellene. Canó ütésébe a dobódombról a
lendülettől pont jó irányba dőlő Tyson Ross bele tudott kapni, majd a
kesztyűjéről felpattanó labdát, háttal a home plate-nek összeszedni és
fordulásból hazadobni, mielőtt Mesa gyorsvonatként robogott volna át a
„célvonalon”. Elképesztő nagy játékkal sikerült kiejteni az újoncot, ám
valahogy ez mégis inkább komikus, mintsem ámulatba ejtő részünkről.
A győztes
pontunkat eredményező eseménysor viszont tényleg KABARÉ volt a legjavából.
Eduardo Nunez ütését az egyes védő nemhogy nem tudta összeszedni, saját kesztyűjével/sarkával
még valahogy maga mögé is rúgta, és ennyi idő bőven elég volt Ichironak, hogy
hazaérjen. 10-9, GAME OVER, nyert a Yankees és Mesa beírta magát Bé bácsi nem
túl sikeres Yankees kedvenceinek sorába.
Azt viszont meg
kell adni, hogy Mesa még ebben az évben megszerezte első bázisütését és RBI-át
is, valamint 2013-ban is pályára lépett 5 meccsen, ahol .385-ös ütőátlagot
hozott. Ám nekem mindig is a fentiek alapján marad emlékezetes.
Az Athletics-t
egyébként nem tudtuk söpörni, de az Orioles is kikapott a Red Soxtól. A szoros
küzdelem az alapszakasz végéig megmaradt: végül két meccsel előztük meg őket, míg
a Rays-től 5 egység választott el minket.
A Division
Series-ben pont az újonnan bevezetett Wild Card meccs győztesével, a Baltimore
Orioles-szal találkoztunk és egy végig szoros (két meccs hosszabbításban dőlt
el) párharc után, Raul Ibanez heroikus tetteinek is köszönhetően végül mi
jutottunk tovább a főcsoport-döntőbe (ALCS).
Az ALCS-ben a
friss Triple Crown-győztes Miguel Cabrera vezette Detroit Tigers volt az
ellenfél. 2012-ben Miggy hozta a legjobb ütőátlagot (.330), szerezte a legtöbb
hazafutást (44) és RBI-t (139) az American League-ben, 1967 után először került
ütőjátékos fejére Hármas Korona (erre azóta sem volt példa). Az egy kivételével
szoros összecsapásokból álló CS gyakorlatilag az első meccsen eldőlt: bár
Ibanez ismét nagyon fontos kétpontos hazafutást jegyzett, a hosszabbítás során
Derek Jeter bokatörést szenvedett, amelynek következtében majdnem az egész
2013-as szezont kihagyta. A vezérét vesztett csapat a következő három meccsen
sem találta magát, a Tigers söpréssel jutott be a World Series-be.
Ahol aztán a San
Francisco Giants 4-0-ra náspángolta el őket, de számunkra Jeter sérülésénél
véget ért a szezon. Valószínűleg sok Jenkidrukker azután már be se kapcsolta a
tv-jét, hogy megnézze a Tigers elleni szenvedést.
Melky Mesa 2013
után már nem lépet többet pályára az MLB-ben.
Végezetül íme az Oakland Athletics elleni meccs tömbösített változata, 31:30-tól érdemes
csekkolni, hogyan is esett ki Mesa a hazai bázison, illetve, hogy milyen események láncolata vezetett el addig a pontig.
Vasárnap ismét összeültünk (virtuálisan), Mikekal és Bével, hogy immár tizenötödik alkalommal beszélgessünk és beszéljünk a New York Yankeesről és sok mindenről, ami velük kapcsolatos.
Az adásban szó esik például DJ LeMahieu és Gerrit ColeAll-MLB csapatba választásáról, a Winter Meetingsről, különböző pletykákról (Tanaka, Taillon és Bell a Piratesből), a Rule 5 Draftról, természetesen a Dominikai Ligáról, ahol több Yankees érdekeltségű játékos is játszik, Nestor Cortes visszatéréséről és a CC Sabathia életéről szóló dokumentumfilmről.
Heti témánk utolsó előtti alkalommal a World Series, eljutottunk ugyanis a '90-es évekig, itt három döntőről beszéltünk, amiből az első számomra különleges jelentőséggel bír.
Tegnap (szombaton) este felvettük a podcast következő részét Mikekal és Bével.
A 14. részben szó volt Gary Sánchez, valamint a többiek tendereléséről, átigazolási pletykákról, arról, hogy a Staten Island Yankees bepereli a New York Yankeest és az egész MLB-t, azokról a Jenkikről, akik Toros del Estében és egyéb dominikai csapatokban pályára léptek a héten, néhány nagyobb free agent névről Amerikából és Japánból, Cashman egy interjújáról és Gio Urshela könyökműtétjéről.
Részletesen kitárgyaltuk az 1970-es és 1980-as évekből azokat a döntőket, amelyekben a Yankees érdekelt volt, valamint egy kis áttekintés is volt az előző adásban befejeződött korszak és ez a jelenlegi között, hogy mi is történt a ligában és a Yanks háza táján ezalatt a kb. másfél évtized alatt.
Kaptunk továbbá egy érdekes és szórakoztató, egyben ledöbbentő korképet a '70-es évek New Yorkjáról Bétől, ami szervesen kapcsolódott a Csapat életéhez is.
Itt látható és hallható a döntőt közvetítő ABC-s Howard Cosell kommentárja a lángoló bronxi iskoláról. Nem hangzott el benne a "The Bronx is burning" ilyen formában.
Ez pedig az ESPN 2007-es "The Bronx is burning" sorozatának az első része John Turturróval (Billy Martin), Oliver Plattel (George Steinbrenner) és Daniel Sunjatával (Reggie Jackson) a főszerepben. Az egész sorozat fent van youtube-on, megéri megnézni.
Szóba került a Netflixes Hip-Hop Evolution sorozat is, íme a trailer hozzá, nagyon jó kis sorozat, teli jó sztorikkal és tömény hip-hop történelemmel.
