Yankees podcast 16. rész

 Tegnap este felvettük idei utolsó, tizenhatodik adásunkat a Yankees podcastből Mikekal és Bével.

Ha úgy vesszük, akkor ez az évadzáró epizód, ennek megfelelően nem fogtuk vissza magunkat és maratoni, majdnem két és fél órás adást vettünk fel. Szóba került a jövő évi Hall Of Fame szavazás, Eddie Robinson születésnapja, Phil Linz halála, valamint mindkettőjükkel kapcsolatban vicces sztorijaink is voltak. Természetesen nem maradhatott ki a Dominikai Téli Liga, főleg a Toros del Este kalandjai, górcső alatt a Yankees ott játszó játékosaival. Beszéltünk free agent pletykákról, a Yanks minor ligás szerződéseiről az utóbbi napokból, valamint CC Sabathia készülő dokumentumfilmjéről is ismét. A ligán belül pedig a Cleveland Indians csapatneve körüli huzavona, a koronavírus miatti jövő évi tervei az MLB-nek, és az, hogy elismerik major league-nek a Negro Ligákat, tehát az ottani játékosok statisztikái is beleszámítanak a közösbe.

Heti témánk pedig immáron utolsó alkalommal a Yankees World Series szereplése, elértünk a 2000-es évekhez és ismertetjük az utolsó négy döntőnket.

Anchor link a 16. adáshoz

Spotify link a 16. adáshoz

Youtube link a 16. adáshoz

Köszönjük szépen mindenkinek a figyelmet, azoknak is, akik végig velünk voltak az elmúlt hónapok során és azoknak is, akik csak belehallgattak egy-egy adásunkba. Jövő januárban folytatjuk!

Szerk.: Azóta kiderült, hogy CC dokumentumfilmje a mai naptól (12.23.) elérhető az HBO GO kínálatában Magyarországon is, szóval tessék megnézni! Itt van az előzetese, ha valaki még nem látta volna: 

https://www.youtube.com/watch?v=aLrmGaawDZk

Ezen a linken pedig a műsorban szóba került Hosszabbítás cikket olvashatjátok:

https://eurosport.hosszabbitas.hu/amerikai/mlb/negro-ligak-rasszista-mult

Végül pedig Eddie Robinson podcastje, a The Golden Age of Baseball with Eddie Robinson:

https://podcasts.apple.com/us/podcast/the-golden-age-of-baseball-with-eddie-robinson/id1535227249

Mindenkinek Kellemes Ünnepeket és Yankees győzelmekben bővelkedő Boldog Új Évet Kívánunk!

Peace!

VENDÉGPOSZT - Melky Mesa tündöklése és futása

Örömmel jelenthetem be, hogy amit most olvashattok, az egy vendég cikk lesz, egy debütálás a Házban, méghozzá jó barátom, New York-i útitársam, Yankees Hungary-s szerkesztőtársam, és a podcastünk oszlopos tagja, Bé tollából.  A Mike-kal való közös cikkünk után ez a második vendégposzt a Jenkik Házán, de ez annak a témájánál jóval kedélyesebb hangvételű lesz, lévén egy igen vicces eseményt mutat be. Igazából azon sem lepődtünk volna meg, ha ez a baki egy évvel később történik, illett volna a 2013-as szezonhoz.

De nem is szaporítom tovább a szót, olvassátok szeretettel!

 

Melky Mesa tündöklése és futása

–

A 2012-es szezon rövid krónikája

 

Megmagyarázhatatlan érdeklődés fűz a New York Yankeesben viccesen leszereplő játékosokhoz - már persze akikre emlékszem. A blog tulajával, DS!-sel örök kedvencünk Travis Ishikawa (0/2, 2 K az összteljesítménye a csapat mezében), de Jim Miller (3 meccsen 20.25-ös ERA) neve is sűrűn előkerül, ha nevetni támad kedvünk.

Mivel a podcast miatt heti rendszerességgel bújom a Dominikai Téli Liga történéseit, egyből mosolyra görbült a szám, mikor megláttam a Leones del Escogido ütősorában Melky Mesa nevét, aki 2012. szeptember 22-én, az Oakland Athletics ellen mutatkozott be a Yankees színeiben.

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük gyorsan a 2012-es szezon történéseit: 

Mint minden évben, 2012-ben is csak a bajnoki cím volt elfogadható a csapat számára, pláne, hogy a 2011-es év csúfos véget ért a Detroit Tigers ellen elszenvedett ALDS vereséggel. Ennek megfelelően próbált erősíteni a télen a vezetőség: CC Sabathiával hosszabbítottunk (5 év, 122 millió $), csere keretében megszereztük Michael Pinedát (az akkori top tehetségünk, Jesús Montero ment Seattle-be érte), szerződtettük Hiroki Kurodát, Eric Chavez-t és Andruw Jones-t,  a nyugdíjas létből reaktiváltuk Andy Pettitte-et, viszont Jorge Posada visszavonult, megtartottuk Freddy Garciát, valamint megváltunk AJ Burnett-től. A legfontosabb igazolásunk azonban mégis a 2012. február 21-én szerződtetett Raúl Ibanez lett.

Melky Mesa az évet a Double-A-ben szereplő farmcsapatban, a Trenton Thunder-ben kezdte.

Az MLB szezonja március 28-án Japánban startolt egy Seattle Mariners – Oakland Athletics összecsapással, amelyen Ichiro Suzuki felfrissíthette hazája ismereteit baseballtudásáról (4/5, RBI)…..hogy az évet már a Yankees mezében fejezze be, ugyanúgy.

Mi április 6-án indítottuk az alapszakaszt, rögtön egy söprűt kaptunk Tampában (0-3), de ezt azonnal négy győzelem követte (4-3), majd egy ide-egy oda sorminta (7-6) alapján jutottunk el április 20-ig és a Fenway Parkban töltendő hétvégéig. Ahol a hazai Red Sox épp a stadion fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte, de végül össze tehették a két kezüket, hogy a széria harmadik ütközetét elmosta az eső. Az első meccsen 6-2-re nyertünk, Alex Rodriguez pedig karrierje 631. hazafutását vágta, amellyel megelőzte Ken Griffey Jr.-t és felkapaszkodott a home run lista 5. helyére. Majd érkezett április 21. és egy azonnal klasszikussá vált mérkőzés:

Az 5. alján 9-0-ra vezetett a Red Sox, a vége mégis 15-9 lett ide. 7 run a 7. és 7 run a 8. tetején. LIBABŐR!!! Mark Teixeira és Nick Swisher is 6-6 pontot ütöttek be, de szinte az egész ütősor elkattant a 6. játékrésztől kezdve. Érdekesség, hogy a 8. inningben egy Justin Thomas nevű dobóról is hoztunk egy pontot; az ő neve e cikkben még elő fog kerülni.

 

Áprilist végül 13-9-es mutatóval zárta a csapat, hogy májust megint rögtön három vereséggel és egy ezeknél is nagyobb veszteséggel indítsák. Május 3-án, a Kansas City Royals elleni meccs előtti bemelegítés során Mariano Rivera megsérült, elszakította térdszalagját miközben fly ballokat kapkodott le outfielden (!!!!!) és egész évre kidőlt. Mivel ekkor már sejteni lehetett, hogy Mo vissza fog vonulni, mindenki a szívéhez kapott, ám legendás záródobónk szerencsére 2013-ban visszatért egy utolsó nagy menetelésre. Érdekesség, hogy 2012 volt az a szezon, ahol Joba Chamberlain, még márciusban, trambulinon ugrálás közben tette tönkre a bokáját. A cseredobóink versenyt hirdettek a ’Minél lehetetlenebb módon történő lesérülés’ címének megszerzéséért.

Rivera kiválása valamennyire meg is fogta a csapatot, mert a hónapot 14-14-es mutatóval, 50%-os teljesítménnyel zártuk, de így is pozitív volt az összmérleg: két hónap után 27 győzelem és 23 vereség. 

Júniust mindkét New York-i csapat remekül indította: elsején mi 9-4-re vertük a Detroit Tigers-t, míg a New York Mets együttesében Johan Santana dobott no-hitter-t, a St. Louis Cardinals ellen, amely azóta is az egyetlen no-no a queensiek történetében. Ez az év amúgy is emlékezetes maradt az arany oldalakra illő dobóteljesítményekről: Philip Humber (Chicago White Sox) április 21-én a Seattle Mariners ellen (lehetett valami a levegőben aznap), Matt Cain (San Francisco Giants) június 13-án a Houston Astros ellen, míg Félix Hernández (Seattle Mariners) augusztus 15-én a Tampa Bay Rays ellen dobott perfect game-et. De elpattant még 3 további no-hitter is: Jered Weaver (Los Angeles Angels), egy kombinált Seattle-i és Homer Bailey (Cincinnati Reds) voltak az elkövetők. King Félix óta egyébként nem láthattunk tökéletes startot, 2012-ben viszont hármat is. Őrült egy év volt.

Júniust egyébként még a divízió 3. helyén kezdtük, de egy 20-7-es rohanás után, 47-30-as győzelem/vereség mutatóval máris 5 meccses előnyt szorgoskodtunk össze a Baltimore Orioles-szal szemben. Ami kellett is, mert júliusban ráléptünk a fékre: ismét 50 %-os mutatót produkáltunk (13-13), de szerencsére az Orioles sem játszott jobban, így az előnyünk ekkor még nőtt is, 5.5 meccsre. Augusztusban csak szinten tartottunk (15 győzelem, 13 vereség), de még mindig vezettük a divíziót, ám az O’s 2 meccsre megközelített minket.

Hogy rögtön szeptember első szériáját 2-1-re megnyerjék ellenünk, és 1 mérkőzésre csökkentsék hátrányukat. Ekkorra már világos volt, hogy ők lesznek a nagy ellenfelek, bár a Rays is csak 3.5 meccs lemaradásból kacsintgatott, de pl. a Red Sox már 15 mérkőzéssel kullogott mögöttünk. Az Orioles elleni hárommeccses után Tampában is csak 1 győzelemmel lettünk gazdagabbak (meg 2 vereséggel), de még mindig őriztük sovány előnyünket a Rigókkal szemben, ám szeptember 6. – szeptember 9. között egy négymeccses „randi” várt minket a Camden Yardson. A testvéries osztozkodásnak (2-2) valószínűleg a Rays örült a legjobban, a divízió így festett ekkor:

Mondhatni kiélezett küzdelem, de a Ráják nem bírták a nyomást, míg mi szeptember 15. és szeptember 22. között zsinórban 7 meccset nyertünk.

 

Szeptember 21-én az Oakland Athletics érkezett a Bronxba. Az az Athletics, amely igen nehéz helyzetbe került az ellenünk, majd a Texas Rangerstől elszenvedett vereségeknek köszönhetően. Szeptember 24-én, 9 mérkőzéssel a vége előtt már 5 meccses hátrányban voltak a Rangers mögött, ám végül mégis behúzták a divíziót. De 21-én még sok volt hátra, és csak 4 mérkőzésnyi hátrányt kellett ledolgozniuk, szóval mindent elsöprő győzni akarással érkeztek meg New Yorkba, ám a Yankees számára is nagyon fontos széria volt ez. Az Orioles sehogy sem akart lemaradni, tartották 1 meccsnél a frontvonalat.

A mérkőzésen a 9. játékrész tetejéig őriztük 1-0-ás előnyünket, CC Sabathia kiváló startot produkált (8 IP, 3 H, 2 BB, 11 K), ám Rivera fentebb említett sérülése miatt nem állt rendelkezésre, a closer feladatkör 2012-ben Rafael Soriano-ra hárult. Egy rossz szavunk sem lehetett rá, a szezont 42 mentéssel zárta le és mindössze 4 save-szituációt rontott el. Aznap, egy ilyen kiélezett harcban, épp az egyiket. Brandon Moss vágott róla egyenlítő hazafutást, ám a 10. alján érkezett Russell Martin és a második felé küldött labdát kiütötte a nézőtérre. BOOOOOM! 2-1, GYŐZELEM, WALKOFF!

Nagyon kellett ez a hazafutás, mert az O’s is nyert: 4-2-re verték a Red Sox-ot, Jim Johnson 46. mentésének is köszönhetően. És hol volt még a szezon vége.

Másnap újra össze kellett csapni az Athletics-szel és ekkor lépett elő – majdnem – főszereplővé a debütáló, cikkemet ihlető Melky Mesa. A Stadiumba kilátogató nézők ismét az idegek harcát élhették át, a 9. végén 5-5 állt az eredményjelzőn. A két kezdődobót, Iván Novát és Travis Blackley-t az ütősorok hamar lepofozták a dobódombról, már a 3. inningtől a bullpenek összecsapását láthatták a szurkolók, amelyben önmaga Jim Miller (aki szintén egyik nagy kedvencem, lásd a cikk nyitó bekezdését) is részt vállalt, ekkor még az Athletics-t erősítve (vagy inkább gyengítve?). Ezen a meccsen egyébként kiváló volt: 3 játékrész alatt csak egy Raúl Ibanez szóló home run dördült el róla.

A Yankees-nél Clay Rapada, Derek Lowe, Boone Logan és Cody Eppley állta a sarat, de mi sem tudtunk mit kezdeni az Athletics dobóival. A hosszabbítás során nálunk Freddy Garcia vállalt főszerepet: pont nélkül hozta le a 10., 11. és 12. inningeket is, ám az ütősor úgy döntött, nem könnyíti meg a dolgát. A 12. alján, 1 outnál nem tudtuk behozni Ibanez-t a hármasról (fielder’s choice a home-on), ami után nem sokkal Jeter-t teli bázisok várták, 2 kiesőnél, de nem jött be pont. A 13. tetején pedig érkezett a baj: 4 pontot szerzett az ellenfél. Jonny Gomes egy kétpontos-, Yoenis Céspedes rögtön utána egy szóló hazafutást vágott Garciáról, majd a becserélt Justin Thomasról egy kiejtés után Chris Carter vágott szóló homért.

Ha valaki figyelve olvasott, akkor feltűnhetett: ez a Thomas az a Thomas, aki áprilisban a 15-9-es Red Sox elleni győzelem során még az ellenfelünknél játszott. Az Athletics elleni meccset követően, 3 nappal később már nem is volt a Yankees játékosa. September roster callups így szeretlek. Thomas Yankees statisztikája: 3 IP, 9.00 ERA. Köszönjük szépen!

De a 13. játékrész tetején szerencsére nem dőlt el az A’s elleni meccs, fordulás után Ichiro infield szimplával kezdtünk, majd A-Rod is szimplával jelentkezett, ahogyan Canó is. Bases loaded, 0 out. Egy naaagyon széles wild pitchből Ichiro haza tudott érni…….de Eduardo Nunez lengetett erre is (!!!!!!!) Bár lehet hit-and-run volt a jel, de itt már érezhettük, hogy megérkezett a vándorcirkusz a stadionba. Ezt követően Nuney ütött egy sac fly-t (9-7 volt az állás az Athleticsnek), majd utána rögtön Rauuuuuuuul Ibanez jött egy kétpontos, egyenlítő homérral (9-9).

Az Orioles eddigre már ismét legyőzte a Red Sox-ot, úgyhogy mondanom sem kell, mennyire kellett Ibanez ütése.

(A videón a 26. másodperctől kezdődik Ibanez állatkodása.)

 

Aztán jött a 14. inning és Melky Mesa MLB-karrierjének első pályára lépése. 9-9 állt még mindig az eredményjelzőn, a mérkőzés már bőven az 5. órája zajlott, amikor Eric Chavez egy szimplával bázisra került, jött is azonnal futni a fiatal Mesa. A Kapitány, a karrierje egyik legjobb szezonját produkáló Derek Jeter következett ütésben, aki jó katona módjára lerakta a pöcit (bunt) és kettesre, azaz pontszerző pozícióba juttatta Mesát. Jeter 2012-ben, 38 évesen .316-os ütőátlagot hozott, úgyhogy komoly jelzésértéke volt a buntnak: Mesának körbe kellett érnie és meg kellett nyernie a meccset.

Tudta ezt az ellenfél is, akik direkt sétáltatták Ichiro-t, hogy a jobbkezes Tyson Ross a jobbkezes A-Roddal nézhessen farkasszemet. A-Rod pedig magára vette a hős jelmezt és középre küldött szimplájával megnyerte a meccset a Yankeesnek…….

……..gondolta mindenki egy pillanatra. DE MELKY MESA NEM LÉPETT RÁ A HÁRMAS BÁZISRA!!!! Kislányos zavarában, vagy a túlzott nyerni akarás miatt Mesának rosszul jött ki az ütem és átnyargalt a hármas felett. Döntenie kellett: vagy hazaér, de akkor tuti az out, hiszen egyértelmű volt, hogy kihagyta a hármast, vagy visszafordul, így is-úgy is nagy blama. De Mesa okos volt, nem vitte el a hév és még időben visszament hármasra, így viszont nem jött be pont, maradt a 9-9.

A videón érdemes előbb Tony Pena és Joe Girardi reakciójára figyelni („Mi a gránát történt, újonc?”), majd A-Rod arckifejezésére fókuszálni. Ő azt hitte, beütötte a győztes pontot és úgy fordult meg, hogy biztos volt benne, mindjárt a nyakába ugranak a társak, ám ekkor megpillantotta Mesát hármason és nem akarta elhinni. A fejfogás és az utána következő karba tett kéz mindent elmond, A-Rod nem hitte el a történteket. Derek Jeter leteszi a pöcit, hogy nyerjen a csapat, majd A-Rod hozza is a fontos ütést, de az újonc hibázik és nem ér körbe. Milyen beszólásokat kaphatott Mesa ezután az öltözőben? Biztosan kiszívták az utolsó csepp vérét is.

De itt nem volt vége a meccsnek, 1 kiesőnél tele voltak a bázisok és Robbie Canó következett. Mesa előtt újabb lehetőség adódott, hogy első meccsén győztes ponttá avanzsáljon. Ám minden összeesküdött ellene. Canó ütésébe a dobódombról a lendülettől pont jó irányba dőlő Tyson Ross bele tudott kapni, majd a kesztyűjéről felpattanó labdát, háttal a home plate-nek összeszedni és fordulásból hazadobni, mielőtt Mesa gyorsvonatként robogott volna át a „célvonalon”. Elképesztő nagy játékkal sikerült kiejteni az újoncot, ám valahogy ez mégis inkább komikus, mintsem ámulatba ejtő részünkről.

A győztes pontunkat eredményező eseménysor viszont tényleg KABARÉ volt a legjavából. Eduardo Nunez ütését az egyes védő nemhogy nem tudta összeszedni, saját kesztyűjével/sarkával még valahogy maga mögé is rúgta, és ennyi idő bőven elég volt Ichironak, hogy hazaérjen. 10-9, GAME OVER, nyert a Yankees és Mesa beírta magát Bé bácsi nem túl sikeres Yankees kedvenceinek sorába.

Azt viszont meg kell adni, hogy Mesa még ebben az évben megszerezte első bázisütését és RBI-át is, valamint 2013-ban is pályára lépett 5 meccsen, ahol .385-ös ütőátlagot hozott. Ám nekem mindig is a fentiek alapján marad emlékezetes.

 

Az Athletics-t egyébként nem tudtuk söpörni, de az Orioles is kikapott a Red Soxtól. A szoros küzdelem az alapszakasz végéig megmaradt: végül két meccsel előztük meg őket, míg a Rays-től 5 egység választott el minket.

 

A Division Series-ben pont az újonnan bevezetett Wild Card meccs győztesével, a Baltimore Orioles-szal találkoztunk és egy végig szoros (két meccs hosszabbításban dőlt el) párharc után, Raul Ibanez heroikus tetteinek is köszönhetően végül mi jutottunk tovább a főcsoport-döntőbe (ALCS).

 

Az ALCS-ben a friss Triple Crown-győztes Miguel Cabrera vezette Detroit Tigers volt az ellenfél. 2012-ben Miggy hozta a legjobb ütőátlagot (.330), szerezte a legtöbb hazafutást (44) és RBI-t (139) az American League-ben, 1967 után először került ütőjátékos fejére Hármas Korona (erre azóta sem volt példa). Az egy kivételével szoros összecsapásokból álló CS gyakorlatilag az első meccsen eldőlt: bár Ibanez ismét nagyon fontos kétpontos hazafutást jegyzett, a hosszabbítás során Derek Jeter bokatörést szenvedett, amelynek következtében majdnem az egész 2013-as szezont kihagyta. A vezérét vesztett csapat a következő három meccsen sem találta magát, a Tigers söpréssel jutott be a World Series-be.

Ahol aztán a San Francisco Giants 4-0-ra náspángolta el őket, de számunkra Jeter sérülésénél véget ért a szezon. Valószínűleg sok Jenkidrukker azután már be se kapcsolta a tv-jét, hogy megnézze a Tigers elleni szenvedést.

 

Melky Mesa 2013 után már nem lépet többet pályára az MLB-ben.

Végezetül íme az Oakland Athletics elleni meccs tömbösített változata, 31:30-tól érdemes csekkolni, hogyan is esett ki Mesa a hazai bázison, illetve, hogy milyen események láncolata vezetett el addig a pontig.

Yankees podcast 15. rész

Vasárnap ismét összeültünk (virtuálisan), Mikekal és Bével, hogy immár tizenötödik alkalommal beszélgessünk és beszéljünk a New York Yankeesről és sok mindenről, ami velük kapcsolatos.

Az adásban szó esik például DJ LeMahieu és Gerrit Cole All-MLB csapatba választásáról, a Winter Meetingsről, különböző pletykákról (Tanaka, Taillon és Bell a Piratesből), a Rule 5 Draftról, természetesen a Dominikai Ligáról, ahol több Yankees érdekeltségű játékos is játszik, Nestor Cortes visszatéréséről és a CC Sabathia életéről szóló dokumentumfilmről.

Heti témánk utolsó előtti alkalommal a World Series, eljutottunk ugyanis a '90-es évekig, itt három döntőről beszéltünk, amiből az első számomra különleges jelentőséggel bír.

Anchor link a 15. részhez

Spotify link a 15. részhez

Youtube link a 15. részhez

Az adásban említett "Nagy Pillanatok" cikkek innen a Házból:

http://jenkikhaza.blogspot.com/2015/08/nagy-pillanatok-2-resz-jim-leyritz.html

http://jenkikhaza.blogspot.com/2017/01/nagy-pillanatok-3-resz-joe-girardi.html

http://jenkikhaza.blogspot.com/2020/02/nagy-pillanatok-5-resz-tino-martinez.html

Peace!

Yankees podcast 14. rész

 Tegnap (szombaton) este felvettük a podcast következő részét Mikekal és Bével.

A 14. részben szó volt Gary Sánchez, valamint a többiek tendereléséről, átigazolási pletykákról, arról, hogy a Staten Island Yankees bepereli a New York Yankeest és az egész MLB-t, azokról a Jenkikről, akik Toros del Estében és egyéb dominikai csapatokban pályára léptek a héten, néhány nagyobb free agent névről Amerikából és Japánból, Cashman egy interjújáról és Gio Urshela könyökműtétjéről.

Részletesen kitárgyaltuk az 1970-es és 1980-as évekből azokat a döntőket, amelyekben a Yankees érdekelt volt, valamint egy kis áttekintés is volt az előző adásban befejeződött korszak és ez a jelenlegi között, hogy mi is történt a ligában és a Yanks háza táján ezalatt a kb. másfél évtized alatt.

Kaptunk továbbá egy érdekes és szórakoztató, egyben ledöbbentő korképet a '70-es évek New Yorkjáról Bétől, ami szervesen kapcsolódott a Csapat életéhez is.

Anchor link a 14. részhez

Spotify link a 14. részhez

Youtube link a 14. részhez

Itt látható és hallható a döntőt közvetítő ABC-s Howard Cosell kommentárja a lángoló bronxi iskoláról. Nem hangzott el benne a "The Bronx is burning" ilyen formában.

Ez pedig az ESPN 2007-es "The Bronx is burning" sorozatának az első része John Turturróval (Billy Martin), Oliver Plattel (George Steinbrenner) és Daniel Sunjatával (Reggie Jackson) a főszerepben. Az egész sorozat fent van youtube-on, megéri megnézni.

Szóba került a Netflixes Hip-Hop Evolution sorozat is, íme a trailer hozzá, nagyon jó kis sorozat, teli jó sztorikkal és tömény hip-hop történelemmel.

Yankees podcast 13. rész

 Újabb hétvége, újabb Yankees Hungary és Jenkik Háza podcast.

Mikekal és Bével ma délután szóba került a jövőre megrendezendő Field of Dreams mérkőzés a Yankees és a White Sox között, az elmaradó Pinstripe Bowl, Domingó Germán legújabb startja a Toros del Este színeiben, heti témánk pedig még mindig a Yankees World Series szereplése volt. Most az 1960-as éveket taglaltuk, ahol voltak nagy győzelmek és szívszorító vereségek egyaránt, valamint búcsút intettünk a franchise legeredményesebb időszakának is.

Anchor link a 13. részhez

Spotify link a 13. részhez

Youtube link a 13. részhez.

A műsorban is említett Peanuts sorok :)

És a megénekelt Seinfeld jelenet

Itt pedig a Száll a kakukk fészkére ikonikus jelenete

Yankees podcast 12. rész

Frissen a boszorkánykonyhánkból a Yankees podcast következő része, aki szeretné, még ma este meghallgathatja. Ismét Mike és Bé voltak partnereim a mai sztorizgatásban, beszélgetésben.

Szóba került Domingo Germán és Miguel Andújar, valamint a Toros del Este csapatának megpróbáltatásai az időjárás miatt, valamint Chapman eltiltása. A heti témában továbbra is az 1950-es évek World Series-eit néztük meg, két-két Dodgers és Braves elleni döntővel.

Anchor link a 12. részhez.

Spotify link a 12. részhez.

Youtube link a 12. részhez.

Peace!

Yankees podcast 11. rész

 Tegnap este felvettük a tizenegyedik adást Mikekal és Bével.

A múltheti díjeső (ROY, MOY, CY, MVP) mellett szóba kerül a Marlins új GM-je, Kim Ng, néhány pletyka, a heti témában pedig elkezdjük az 1950-es évek World Series szerepléseit taglalni Yankees szempontból.

Anchor link a 11. részhez

Spotify link a 11. részhez

Youtube link a 11. részhez

23 perctől van egy kb. 3 perces hanghiba, ezért elnézést, a technika ördöge tréfálkozott a mikrofonommal valószínűleg.

Peace!

Yankees podcast 10. rész

 Megszületett a tizedik adásunk is, tettestársaim továbbra is Mike és Bé voltak.

Jubileumi műsorunkba bekerült egy rakás heti esemény - DJ LeMahieu Silver Slugger díja, MVP jelölése, a teljes Minor Ligás rendszer frissítése és a Yankees új fiókcsapatai, Kratz visszavonulása, pletyka Lindorról, stb. -, néhány személyes sztorival fűszerezett évforduló, valamint a heti témában a Yankees 1940-es évekbeli World Series szereplése.

Anchor link a 10. adáshoz

Spotify link a 10. adáshoz

Youtube link a 10. adáshoz

Ahogy megszokhattátok, az Anchoron több platform is szerepel, többek közt a Spotify linkünk is, valamint megtalálhattok Youtubeon is minket. Ha bárkinek van témajavaslata, vagy bármilyen hozzáfűznivalója, megteheti bármelyik komment-szekcióban. Hallgassátok szeretettel!

Peace!

Yankees podcast 9. rész

Matthew99-nek köszönhetően immáron új dizájnnal jelentkezünk, köszönjük szépen a logót! Elkészült tegnap este a kilencedik adás, melyben ismét hárman beszélgettünk a Yankees dolgairól Mike-kal és Bével.

Volt szó többek közt az elmúlt héten történt - és a New York Yankees Hungary oldalon naprakészen megírt - szerződésekkel kapcsolatos döntésekről, itt egyébként nem sokkal a felvételünk után derült ki, hogy DJ LeMahieu-nek felajánlotta a Yankees a qualifying offert, Masahiro Tanakának viszont nem.

Heti témánk során tovább foglalkoztunk a Yankees World Series szerepléseivel, ezúttal az 1930-as évekbe repültünk vissza és öt nagyon jó kis döntőről meséltünk.

Ezen kívül volt természetesen néhány évfordulónk is.

Anchor link a 9. részhez

Spotify link a 9. részhez

Youtube link a 9. részhez

És a végén, az évfordulóknál említett cikket itt találjátok meg:

Ron Guidry csodálatos 1978-as szezonja

Peace!

Yankees podcast 8. rész

Tegnap (szombaton) éjjel felvettük a következő Yankees podcast adást, ezúttal ketten voltunk a mikrofonok mögött Bével.

Témáink voltak többek között a Gold Glove jelölések - gratula Gio-nak és Clint-nek -, Stroman twitter kirohanásai, az előző adás óta befejeződött Championship Series és elkezdődött World Series párharcok. 

Az adás fő témája a Yankees szereplése a World Series-ben, első alkalommal az 1920-as évek döntőit vettük górcső alá kicsit. Az adás végén pedig szokásos módon volt néhány évfordulónk is.

Anchor link a 8. részhez

Spotify link a 8. részhez

Youtube link a 8. részhez

Megtaláltok minket Achoron, ahol több link is szerepel, többek közt a Spotify-é is, de Youtube-on is ott vagyunk.

Peace!

Yankees Podcast 7. rész

 Jó reggelihez szól a nóta Yankees Hungary podcast 7. része!

A mai adásban a Yankees heti interjúiból és nyilatkozataiból szemezgettünk (Hal Steinbrenner, Brian Cashman, Aaron Boone), latolgattuk kicsit a szabadon igazolhatóvá játékosaink jövőjét, valamint a leendő rotációnkat.

Fő témánk pedig - folytatván a múlt héten megkezdett trendet - a Yankees eddigi ALCS szereplése volt, egészen 1976-ig visszamenőleg.

Ezen kívül újra volt néhány statisztikánk, amikkel még adósok voltunk, valamint természetesen az évfordulók sem maradhattak ki - olyan nevekkel, mint Bobby Richardson, Reggie Jackson, vagy Casey Stengel.

Anchor link a 7. részhez

Spotify link a 7. részhez

Youtube link a 7. részhez

Peace!

Yankees Podcast 6. rész

 Szombat este vettük fel a podcastünk hatodik adását, továbbra is Mike és Bé társaságában.

Témáink ezúttal nem voltak túl boldogak, megemlékeztünk a három napja elhunyt Whitey Fordról, valamint beszéltünk a Tampa Bay elleni ALDS búcsúról.

A heti témánk pedig a Yankees történetének eddigi ALDS szereplése volt, néhány emlékezetesebb szezont kiemelve.

https://anchor.fm/newyorkyankeeshungary/episodes/New-York-Yankees-Hungary-Podcast---B-x-DS--x-Mike---Episode-6-ekt4id

https://open.spotify.com/episode/480vRWrwvOEUoJkCTLhJ4U

https://www.youtube.com/watch?v=fWVOQP91C4U

Peace!

Yankees Podcast 5. rész

 Tegnap este felvettük a Yankees-zel kapcsolatos Podcastünk következő részét, ezúttal is hárman beszélgettünk Mikekal és Bével.

A téma természetesen a Wild Card kör, elsősorban a Yanks meccse a Cleveland ellen. Fantasztikus két meccsel ajándékozott meg minket a Csapat, az ütők végig nagyot mentek, a dobók közül Cole király startot hozott, a bullpenből pedig többek között Chapman csinált meg hat nagyon fontos outot egy adok-kapok meccsen.

Emellett volt egy rakás évfordulónk is, újra előkerülnek a régi legendák és a közelmúlt fontos eseményei is.

https://anchor.fm/newyorkyankeeshungary/episodes/New-York-Yankees-Hungary-Podcast---B-x-DS--x-Mike---Episode-5-ekhrtn

https://www.youtube.com/watch?v=-Ac3og5xM7k

Az anchor link mellett youtube-on is megtalálhatóak vagyunk.

Peace!

Yankees Podcast 4. rész

 Elkészült a podcastünk negyedik epizódja, ezúttal már újból Bével kiegészülve.

Az utolsó alapszakasz meccs előtt számba vettük kicsit, hogy hogyan alakult az alapszakaszunk, illetve, hogy hogyan áll a rájátszás képe jelenleg. Ezen kívül ahogy ígértük, beszéltünk pár szót az új playoff-formátumról és az egyéb szabályváltozásokról, valamint a szokásos témáink sem maradtak ki.

https://anchor.fm/newyorkyankeeshungary/episodes/Yankees-Hungary-Podcast---B-x-DS--x-Mike---Episode-4-ek88vm

https://open.spotify.com/episode/3zZk7BoPHDtVxtvqyJyp9g

Ezen az anchor és a spotify linken találjátok meg első körben a feltöltött adást, és fent vagyunk youtube-on is.

Továbbra is szeretettel várjuk a kérdéseket, megjegyzéseket, visszajelzéseket az adásokkal kapcsolatban. Akár itt is tudtok kommentelni, akár a Yankees Hungary facebook oldalán, vagy majd a youtube alatt.

Peace!

Yankees Podcast 3. rész

Ezúttal vasárnap helyett szombaton jelentkezünk a podcast harmadik részével. Ezúttal ismét ketten Mike-kal, Bé a jövő héten újból csatlakozik hozzánk.

Meghallgathatjátok Anchoron (és ezen belül több platformon is), és Spotifyon is.

A harmadik műsorban a szokásos heti visszatekintés és érdekes statisztikák, adatok mellett ismét összeszedtünk évfordulókat a Yankees történelméből. A heti témánk pedig a sérültek visszatérése és az ezzel járó változások a játékoskeretben.

Ha bármilyen kérdés, észrevétel felmerül, nyugodtan tegyétek fel itt, vagy a Yankees Hungary facebook 

oldalán, vagy a megosztott youtube linknél megjegyzésben.

Peace!

Yankees Podcast 2. rész

Kész van a második része a Yankees Hungary/Jenkik Háza podcast-jének, ezúttal Mike mellett Bé is csatlakozott hozzám.

Ennek megfelelően kicsit hosszabb is lett az adás, bár ez részben köszönhető annak is, hogy most két fő témát érintettünk, az egyik a Yanks hullámzó teljesítménye az utóbbi hetekben, valamint az előző bejegyzésünkhöz kapcsolódóan a 2001. szeptember 11-i évforduló.

Ezen kívül ugyanúgy szóba kerül a hét összegzése, hoztunk érdekes statisztikákat, az évfordulók során pedig a Yankees játékosok mellett szóba kerül két MLB legenda, Lou Brock és Roberto Clemente is.

A következő linkeken éritek el az adást:

https://anchor.fm/newyorkyankeeshungary/episodes/Yankees-Hungary-Podcast---B-x-DS--x-Mike---Episode-2-ejifl5

https://open.spotify.com/episode/3sdcn6o6sGnaoIExkvxkzW

Reméljük, jó felvezetése lesz ez bő egy és negyed óra a ma esti 7-es Sport tv-n látható Yankees - Orioles meccshez.

Peace!

VENDÉGPOSZT - A Yankees és 2001. szeptember 11.

A podcast hatására ihletett formába került Mike és elkezdte megírni a Jenkik Háza első vendégposztját, de végül közös projekt lett belőle. Fogadjátok szeretettel, a címe: a Yankees és 2001. szeptember 11...

Avagy, hogyan segített túljutni a baseball New York városának 9/11 után?
 
    A szeptember minden évben valami újnak a kezdete. Elkezdődik az iskola, véget ér a nyár és belecsapunk az őszbe. Ilyenkor talán mindenki egy kicsit új erőre kap a nyári pihenést követően, összeszedi az ember az energiáit egy év végi utolsó nagy hajrára. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy sportligák tucatjai indulnak újra, megkezdve egy következő és következő szezont.

Az Egyesült Államokban szeptemberben minden az MLB-ről és az NFL-ről szól. Míg utóbbi éppen ekkor indul, addig előbbi pont a legfontosabb szakaszába lép, hiszen véget ér az alapszakasz! Ekkor van esélye a csapatoknak kiharcolnia az utolsó playoff helyek egyikét, hogy életben maradhassanak World Series esélyeik.

2001. Szeptember 11. – New York

    Egy szokványos, kifejezetten meleg, nyári napnak indult minden. Az emberek éppen munkába indultak, a Bronx és New York pedig már közel került a Rájátszás hangulathoz. A jó öreg Yankee Stadium közönsége éppen előtte láthatott egy csodálatos három mérkőzéses söprést az ősi rivális Boston Red Sox ellen és a Yanks az utolsó tíz meccséből kilencet megnyert. Joe Torre csapata ekkor 86-57-es mérleggel vezette a Keleti csoportot, míg az American League-ben a harmadik helyet foglalta el.

09:59 és 10:28 - Két időpont mely örökre megváltoztatta a világot.

    A két időpont, mely emberek emlékezetébe és életébe ivódott bele örökre. Még a cikk írójára is hatalmas hatással bírtak, pedig ekkor nem volt sokkal több, mint 8 éves.
New York megállt. Hidakat és alagutakat zártak le a hatóságok. A két torony összedőlt. Előbb a déli majd az északi.  A mindig nyüzsgő és sosem alvó város elcsendesült. A rohanást felváltotta a térdre rogyás. A pezsgő, nagyvárosi életet egyik percről a másikra a gyász és a szomorúság követte.
Az ország leállt. Nem szállhattak fel repülőgépek, a térségben vadászrepülőgépek kezdtek el cirkálni. Az MLB meccsei elhalasztásra kerültek. Mindenen és mindenkin eluralkodott a sokk, a félelem és a hatalmas gyász…

 
Hogyan tovább?

    8 napon át nem rendezett mérkőzést a Major League Baseball. Szeptember 18-án tértek csak vissza a profi baseball meccsek az országba. Ekkor játszott először a terrortámadások óta a Yankees is. Az ellenfél a White Sox volt Chicago-ban. Két győzelem után egy vereséggel zártuk azt a szériát. Az eredmény azonban akkor nem számított. Szeptember 18-án, a széria első meccsén mindenki kicsit Yankees szurkoló volt az Egyesült Államokban. A mérkőzés természetesen egy érzelmes megemlékezéssel és gyászszertartással indult. Az egész Comiskey Park New York-kal volt. White Sox szurkolók készültek molinókkal többek között olyan feliratokkal, hogy „Chicago loves N. Y. God Bless America”

Bármilyen nehéz is volt újra nekilendülni a hétköznapi életnek, talán erre volt igazán szüksége akkor az embereknek a Keleti parttól a Nyugatiig. Ahogy korábban is említettem: Az NFL (ahol volt szintén egy egyhetes halasztás) éppen csak ekkor indult, az NBA és az NHL szezonkezdete pedig csak Októberben volt aktuális. Viszont az MLB javában zajlott mikor megtörtént a tragédia, és a nagy iramból drasztikus hirtelenséggel kellett megállni.

A támadás utáni első New York-i baseballmeccset a Mets játszotta szeptember 21-én, nagyon emocionális győzelemmel és ikonikussá váló Mike Piazza home run-nal elindítva a várost és lakóit a lelki gyógyulás hosszú, gyötrelmes útján.

A Yankees csak 25-én tért vissza a városba, majd a szezon utolsó home stand-jének a keretein belül ledaráltuk a maradék nyolc hazai alapszakasz meccset, de mivel július eleje óta vezettük a csoportot, és ekkorra már bőven volt előnyünk a csoportban, a playoffra koncentráltuk minden energiánkat.
 
 
Rájátszás

    95-65-1-es mérleggel zárta az alapszakaszt a Yankees, és jutott be az ALDS-be ahol az Oakland Athletics csapata volt az ellenfél.

New York összefogott. Nyolcmillió szív dobbant egyszerre, együtt lélegzett az egész város. A lélek harca volt az egész rájátszás. Mindent átjárt egy hatalmas erő melyet 9/11 adott. Az amerikaiakra mindig is jellemző volt az összefogás és a közös ügy fontossága és 2001. Szeptember 11-én, valamint a rákövetkező hetekben, hónapokban sem volt ez másképp! A tragédia napján az emberek segítették egymást. A tűzöltők, mentősök, rendőrök mind-mind vastapsot kaptak úton-útfélen. Mikor egy elvesztett bajtársukért mentek az FDNY egységei, az egyes laktanyák közelében élők közös gyertyagyújtással várták a visszaérkező tűzoltókat. New York népe hálás volt az FDNY, az FDNY Paramedic és NYPD hőseinek.

És ez az energia repítetté a csapatot a rájátszásban előre minden párharcban. A Yankees előző években felépített dinasztiájára kevésbé volt jellemző, hogy ők legyenek egy playoff összecsapás esélytelenebbnek kikiáltott felei, itt azonban rögtön ez volt a helyzet az alapszakaszban 102 meccset nyerő Oakland Athletics ellen.

Ennek megfelelően az A’s be is húzta az első két meccset a Yankee Stadiumban, utána azonban történt valami. A harmadik meccset 1-0-ra nyerte a Yanks, erről majd a „Nagy Pillanatok” sorozatban is megemlékezünk itt a Házban. Elöljáróban csak annyi: The Flip.
A következőt simán nyertük, a szériazáró meccsen újra New Yorkban pedig egyszerűen lehetetlen volt veszítenünk.
 
Az ALCS-ben ismét egy sokkal erősebbnek mondott csapattal, az alapszakaszban rekordot döntő, 116 meccset nyerő Seattle Marinersszel csaptunk össze és rekord ide, underdog szerep oda, sima 4-1-gyel kiütöttük őket.

 
A bajnoki döntő

    A World Series pedig hatalmas sebtapasz volt a város még bőven friss sebeire. Nem csak a Yankees rajongók, hanem mindenki más is megnyugvást és biztos pontot talált a csapatban és az ő menetelésükben. A városnak és az embereknek kellett egy mentőöv, amibe kapaszkodhattak és a Yankees tökéletesnek bizonyult erre a szerepre.
 
A döntő hét meccsig tartott és bár végül az Arizona nyerte meg (mind a négy hazai meccsüket behúzták), a három New Yorkban tartott mérkőzés örök emlék maradt mindenki számára. George W. Bush ceremoniális első dobása, a hatalmas visszatérések a meccsek végén, Jeter Mr. November home run-ja, három meccsből három heroikus győzelem… Hiába szenvedtünk végül vereséget, a város és lakói figyelmét november negyedikéig kicsit elvonta a tragikus eseményektől a Yankees menetelése, a három hazai meccsen megjelent szurkolók számára pedig egészen biztos, hogy örök élmény maradt az, amit ott átéltek.
 
A Yankees hatalmas szívvel és lélekkel küzdötte végig magát a teljes rájátszáson és többen itt szembesültek azzal, hogy az itt élőknek mennyit jelent a baseball, főleg ebben a helyzetben. Néhány idézet a játékosoktól és a stábtól, ami megmutatja, hogy ők hogyan élték meg ezt az egészet.

„Ez a három benne van a valaha volt legizgalmasabb meccseim között, amin valaha részt vettem.”
– Derek Jeter
 
„Sokáig nem gondoltuk, hogy a játék, amit játszunk, ekkora dolog lenne” – Tino Martinez
 
„A baseballt fiatalon játéknak fogod fel, később pedig, ha profi leszel, kitölti az életedet. De ez, hogy ennyire hatással legyen a szükséghelyzetben lévő emberekre és azokra, akik ezen a hihetetlen dolgon mentek keresztül, számomra ez egy újabb emlékeztető volt arra, hogy a New York Yankees mennyire fontos New York városának.” – Paul O’Neill
 
„Ekkor realizáltam, hogy mennyire fontos tud lenni a Yankees, vagy bármely másik sportcsapat. […] rengeteget segített a gyógyulásban, segített abban, hogy újra összehozza a nemzetet.” – Brian Cashman
 
 
 
U.i.:
    Egy külön történet ezen belül, hogy a Yankees egyik nagy közönségkedvence, Paul O’Neill bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul, így a nézők is tisztában voltak vele a World Series ötödik meccsén, hogy ekkor látják utoljára játékosként a Yankee Stadiumban a #21-esben játszó jobb külső védőt. A kilencedik inning tetején ezért hosszú perceken keresztül zúgott a nézőtérről az ütemes „Paul O’Neill” kántálás, még felejthetetlenebbé téve az egész döntőt.

Yankees podcast 1. rész

Elhatároztam, hogy immáron nem csak írásos formában osztom meg gondolataimat, hanem megpróbálkozom egy podcast-tel. Ebben segítségemre van jó barátom, Mike, fogadjátok szeretettel az első részt!

https://soundcloud.com/user-627296482/yankees-hungary-podcast-ds-x-mike-episode-1

https://www.youtube.com/watch?v=FViCZWhnLnE

Heti rendszerességgel tervezünk jelentkezni, a podcast tematikája hasonlóan fog alakulni hétről hétre. Néhány szóban a Yankees heti meccseire térünk ki, ha lesz közben bármilyen érdekes téma, azt bővebben is kivesézzük. Ilyen volt ezen a héten a Rays elleni balhé, aminek beszéltünk a múltjáról is, mi vezethetett idáig a két csapatnál.

Ezen kívül mindig próbálok érdekes statisztikákat, tényeket is hozni, amikből csemegézünk majd minden alkalommal.

Végül mindig lesz majd történelmi visszatekintés is, hiszen a kedvenc csapatunknak olyan gazdag a múltja, hogy mindig akad valami, aminek éppen évfordulója van akár a rég-, akár a közelmúltból. Ezeket is külön kivesézzük, hol csak érintőlegesen, hol részletesen. Most, az első alkalommal Mike Mussina majdnem perfect game-jét hoztuk 2001. szeptember 2-áról, valamint Jim Abbott no-hitterét 1993. szeptember 4-éről.

Várjuk természetesen a kérdéseket, javaslatokat, hozzáfűznivalókat akár itt, akár facebookon a New York Yankees Hungary oldalán. Megpróbálunk mindenre válaszolni/reagálni, illetve ha olyan a feldobott téma, akkor azt a következő adásban kifejtjük. Az adások elérhetőek lesznek Soundcloudon, Youtube-on és Spotify-on is is.

Peace!

Két hét New Yorkban - 2017 első homestand-je testközelből

2017 tavaszán, hosszú álmodozás és tervezés után idén sikerült megvalósítanom a legnagyobb álmomat: kijutni New Yorkba és megnézni a Yankeest élőben.

Ebben tettestársam volt - egy, épp a Yankees által megismert - jó barátom, egyben New York Yankees Hungary-s szerkesztőtársam, Bé.

Az utazást direkt úgy időzítettük, hogy a Yanks idei első hazai hosszú szériáját meg tudjuk nézni, megpróbálván kimaxolni a bennünk lévő rajongó igényeit. Ez pedig kilenc meccset jelentett az új Yankee Stadiumban, három szériát, sorrendben a Tampa Bay Rays, a St. Louis Cardinals és a Chicago White Sox ellen.

Az utazás és New York fantasztikus volt, a város azonnal magával ragadt és nem eresztett el; ennek az írásnak azonban nem az úti élményekről való beszámolás a célja. Sokkal inkább a (sportrajongói közhellyel élve) szentély és az imádott csapat megtekintése.

Az első pár napon kituristáskodtuk magunkat, bejártuk Long Island tetemes részét, voltunk az Irving Plazában L.O.X. koncerten és Manhattenből is láttunk egy szép, nagy szeletet. Aztán eljött végre a várva várt nap. Az első hazai meccs napja, április 10.

Már a metróra várván érezhető volt a pezsgés, egyre inkább gyülekeztek a Yankees sapkás/mezes/pólós arcok, számomra már ez is kicsit libabőrös élmény volt. Nem sokkal később már mindketten izgatottan számoltuk vissza a megállókat, amikor pedig a D-Train elhagyta Harlemet és átszáguldott a Bronxba, már egyáltalán nem bírtunk magunkkal. Következik: 161. utca, Yankee Stadium.

Leírhatatlan érzések kavarogtak bennem mikor leszálltunk a metróról, majd követtük a tömeget végig az aluljárón. Aztán a lépcsőn fel és ahogy felértünk, a felüljáró tartórészei és oszlopai mögött már ott volt! Felsejlett még csak, de Ő volt az, vitathatatlanul. A szívem kalapált, a tenyerem izzadt, mintha kamaszként az első randira érkeztem volna meg és épp csak megláttam volna a régóta imádott hölgyem. És abban a pillanatban, ahogy kiértünk a felüljáró alól, teljes pompájában megláttuk Őt. A Yankee Stadiumot. Ez egyike volt azoknak a pillanatoknak, amit sosem fogok elfelejteni az életemben (ilyenből a két hét alatt volt még sok). Annyi év után végre ott voltam, megérkeztem, hazaértem.

Amire nem lehetett felkészülni, az a hatalmas tömeg. Rengeteg ember hömpölygött a stadion körül, várva a bejutásra. Na, persze nem az volt a kellemetlen, hogy mi nem tudtunk felkészülni rá, hanem, hogy a stadion beléptető-szolgálata sem. Körülbelül 50 percbe telt, mire sikerült bejutnunk, ráadásul a dombon ekkorra Michael Pineda már az utolsó gyakorló dobásait végezte.

A monumentális előteret így nem is volt időnk megnézni - később persze sort kerítettünk rá -, azt sem tudtuk, hogy merre induljunk. Előzetesen persze tudtuk, hová szól a jegyünk, de ott bent nagyon hamar elvesztettük a fonalat. Amikor kinyílt egy liftajtó, berongyoltunk rajta, a liftes pedig kérdezte, hogy a 300-as szintre megyünk-e, rávágtuk, hogy persze. Ez a lifttel elérhető legmagasabb rész, innen még gyalog, lépcsőn fel lehet jutni a 400-asra, avagy Grandstand-re. A jegyeink pedig a földszinti részre szóltak a home plate mögé.

Ahogy kinyílt a liftajtó, előttünk volt keresztben egy sétáló rész, de már láttuk az ez előtt lévő szektor hátsó sorának széktámláit, szemben pedig az ottani lelátókat. Ahogy közelebb mentünk, egyre inkább ráláttunk a nézőtérre, mikor pedig a székekhez értünk ott volt előttünk a mélyben a pálya. Rajta a Yanks védőivel, épp egy flyball repült bal oldalra, hogy aztán Brett Gardner kesztyűjében találjon megnyugvásra. Mi pedig nem tudtunk mást, csak vigyorogni. Úgy tíz másodpercig - egy örökkévalóságnak tűnt - csak álltunk ott és magunkba szívtuk a hely atmoszféráját, mosolyogva fogadtuk be az ingereket amik bombáztak minket mindenhonnan és próbáltuk felfogni, hogy tényleg itt vagyunk.

Aztán észbe kaptunk, hogy mi egészen máshol ülünk, így gyorsan visszaindultunk a liftek felé. Gyors mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy nem várunk, hanem lépcsőn megyünk lefelé, ott pedig rohantunk, mint a gyerekek karácsony reggelén az ajándékokért. Leérve nagyon hamar megtaláltuk a helyünket és onnantól kezdve csak ámulva ültünk és néztük, ahogy Michael Pineda majdnem hét inningen keresztül tökéletes meccset dob (kapd be, Longoria!), a Yankees megszerzi a vezetést, Chris Carter triplát üt, stb.

Annyira le voltunk döbbenve, hogy a meccs teljes időtartamáig - bő két és fél órát - fel sem keltünk a helyünkről. Se kaja, se mosdó, se amikor a mellettem ülő srác kiöntötte a sörét... csak ültünk Bével és élveztük a látványt és mindent, ami ezzel járt. Az első tíz percben mondjuk nekem a látvány eléggé összefolyt, mert férfiasan bevallom, hogy miután leültünk és elkezdett leülepedni ez az egész élmény megkönnyeztem a dolgot.

Innentől kezdve pedig nem volt megállás. Másnap pihenőnapja volt a csapatnak, de utána nyolc nap alatt nyolc meccset játszott a Yankees és büszkén mondhatom, hogy mindegyiken ott voltam. Ráadásul a csapat megtisztelt minket azzal, hogy a kilencmeccses homestand-ből nyolcat megnyert, ami még hihetetlenebbé tette az egyébként is fantasztikus élményt. Bé épp az egyetlen vereségünkről maradt le, mert inkább a Wall Street-en bikatököt simogatott. :D

Az ott töltött időben jól körbejártuk a stadiont és a környékét, minden mérkőzést más helyről tekintettünk meg, kiordítottuk a csapatért a lelkünket, láttuk Aaron Judge monster home run-jainak egyikét, együtt örültünk a többi 35-40.000 emberrel, fényképezkedtünk a Bleacher Creatures (a legelhivatottabb Yankees drukkerek, lesz róluk is hamarosan egy cikk itt a Házban - DS!) egyik alapítójával, beszélgettünk, pacsiztunk és ökörködtünk a többi Yanks drukkerrel, rengeteg képet lőttünk és örök életre szóló élményekkel gazdagodtunk.

Aztán a túránk végén még sikerült tetézni mindezt. A homestand utolsó mérkőzése előtt ugyanis csináltunk egy Yankee Stadium Tour-t, azaz végignéztük a Yankees Múzeumot, bementünk a Monument Parkba és beülhettünk a Yankees kispadjára is.

A múzeumra nem találok szavakat, a vitrinekbe zárt történelem az összes Jenki korszakból, az aláírt baseball labdák, a mezek, az ütők, a bajnoki trófeák, a bajnoki gyűrűk, Thurman Munson öltözője... eléggé emelkedett hangulatba kerül az ember fia ezek között.

Az egész valami egészen brutális élmény volt, a múzeum és a Monument Park is leírhatatlan volt, utóbbi ráadásul egy bro-momentet is tartogatott számunkra. A túravezető srác, mikor a visszavonultatott számokról beszélt, kérdezte, hogy tudjuk-e, kié lesz a következő? Mi pedig Bével teljesen egyszerre nyomtunk egy Jeter-chant-et (DE-REK JEE-TER, taps, taps, 3*taps). A túra többi résztvevője csak pislogott mint pocok a lisztben, a túravezető arc sem tudta hirtelen lereagálni, mi meg borultunk a röhögéstől, mert tényleg nem beszéltünk meg semmit előre.

Végül onnan kimentünk egy kapun a pályára, vagyis igen... ott álltam a Jenki Stadion gyepén! Az első dolgom az volt miután föleszméltem, hogy beljebb futottam és egy marék salakot összeszedtem a home plate mögül - felettébb kényelmes volt utána három órán át ülni a meccsen egy marék salakkal a farzsebemben, de megérte -, majd bementünk a Yanks kispadjára. Ugyanott állni, ülni, téblábolni, ahol az ember kedvenc csapatának játékosai teszik azt minden nap... most sem tudom letörölni a vigyort a fejemről. A túra és utána a meccs - sima 9-1-es győzelem a ChiSox ellen - méltó zárása volt a kint töltött két hetünknek.

Most kéne valami zárógondolatot írnom, de nem tudok mit, maximum annyit, hogy ezt tényleg minden sportdrukkernek éreznie kell egyszer, tehát ha van lehetőségetek a szeretett csapatot megnézni legalább egyszer élőben, akkor ne habozzatok, hanem csapjatok le rá és élvezzétek ki minden percét!

U.i.: Külön köszönet Bének, hogy társam volt ebben az egyedülálló élményben, peace Bro!