Jenkik Háza ... Egy blog a New York Yankees baseballcsapatának a mindennapjairól, történelméről, játékosairól. Illetve az ezek összességének rám tett hatásáról. - DS!
Az 57. adásban ismét egy érdekes Heti Témával készültünk, reflektálva természetesen az MLB-ben történtekre (lockout) és az azt kiváltó okokra (Kollektív szerződés).
Bé összekészített pár pontot, amit aztán hol bővebben, hol csak pár mondatban kitárgyaltunk, véleményeztünk. Szóba került például a luxusadó határának a feljebb, vagy lejjebb vitele, az MLB-s szolgálati idő manipulálása, a rájátszás formátumában felvetett változási tervek, vagy a tankoló csapatok. A legtöbb kérdésnél ütköztek azért a vélemények (legalábbis részben), ismét egy nagyon érdekes és (számunkra legalábbis, de reméljük, hogy a hallgatóink számára is) élvezetes beszélgetés lett a végeredmény.
Ezen kívül persze a heti Yankees és MLB hírekkel sem maradtunk adósak: játékosigazolások, új ütőedző és dobóedző-asszisztens, Japánba távozó tehetség, stb.
Az 56. részben újra volt Heti Témánk, ezúttal a New York-i major sportcsapatok utóbbi évtizedének a sikertelenségét fejtegettük, valamint megnéztük, hogy mennyire néz ki fényesnek a csapatok jövőképe. Beszélgetős, sztorizgatós lett ez az adás, de persze előtte nem feledkeztünk meg a szokásos rovatainkról sem: Yankees hírek, Élet a Farmon, MLB hírek.
Az 52. adásban kicsit rendhagyó módon kedd este került felvételre, de most értünk rá mind a hárman.
Kezdésnek az elmúlt hét Yankees híreit néztük át, kiemelten foglalkoztunk Aaron Boone szerződéshosszabbításával, Reggie Willits 1B coach távozásával és a múlt heti Brian Cashman interjúval.
Átnéztük a Yankees sérültjeinek (legalábbis a kulcsembereknek) az állapotát, valamint két pletykára is kitértünk.
Az Arizona Fall League-ben szereplő fiataljainkat is csekkoltuk, mit virítottak az első héten, itt Austin Wells kapott volt leginkább fókuszban, miután brutális három mérkőzést hozott össze.
Az MLB-vel foglalkozó szegmensben pedig beszéltünk kicsit a Championship Series-ek végkimeneteléről és tippeltünk a World Series eredményére (Houston vs. Atlanta) is.
Tegnap este pedig felvettük a hosszú idő óta legrövidebb adást, köszönhetően annak, hogy a Yankees már kiesett és aktivitást sem nagyon mutattak néhány kirúgott edzőn kívül. Ráadásul ma jött a hír, hogy Aaron Bonne 3 éves (plusz egy év csapatopció) szerződést kapott a Yankeestől, így tehát ő marad.
Ettől függetlenül azért ejtettünk néhány szót a DS párharcok végéről és a CS párharcok elejéről is.
A New York Yankees Hungary facebook oldala szeptember ötödikén lett kilenc éves, ezért felélesztettünk egy régebben megkezdett - és aztán méltatlanul abbamaradt - tradíciót, miszerint ahányadik születésnapunkat ünnepeljük éppen, azt a visszavonultatott számú Yankees legendát vesszük kicsit górcső alá. Idén tehát Roger Maris került sorra, hisz az ő tiszteletére vonultatta vissza a Yanks a 9-es mezszámot.
És mivel 1961-ben épp a mai napon ütötte Roger a rekordot jelentő 61. hazafutását a szezonban, adta magát a dátum, hogy ma publikáljam a blogon a róla szóló cikket.
Roger Maris élete
Kezdeti évek
Roger Eugene Maris a Minnesota
állambéli Hibbing városában született 1934. szeptember 10-én, majd tíz éves
volt, mikor Észak Dakotába költöztek. Bátyjával, Rudy-val egyaránt kiváló
sportolók voltak a középiskolában, mindketten amerikaifociztak és kosaraztak
is. Roger az egyik kosárlabda-meccsükön ismerte meg későbbi feleségét,
Patriciát.
Az állam hideg időjárása miatt az
iskolában nem volt lehetőség baseballozni, ezért Roger csak nyaranta, az
Amerikai Légió program keretein belül tudott játszani. Első évében azonnal
állami bajnoki döntőbe vezette csapatát.
Gyorsaságát mindegyik sportban
kamatoztatni tudta, többek közt azzal vált híressé, hogy végzős évében egy
mérkőzésen négy touchdownt szerzett, mindegyiket kirúgás utáni visszahordásból.
Profivá válás
Marist az Oklahoma egyetem
próbálta magához csalogatni, ahol a legendás edző, Bud Wilkinson nevével
fémjelzett programba hívták be, Roger számára ekkorra azonban már egyértelmű
volt, hogy profi baseballjátékos akar lenni. Éppen ezért nem fogadta el az
egyetemi ösztöndíjat, inkább aláírt a Cleveland Indianshez 15.000 dollárért.
Négy év alatt végigjárta az
Indians fiókcsapatainak a szamárlétráját, végül a nagy ligában is
bemutatkozhatott a Cleveland színeiben.
Újonc szezonjában 14 home runt ütött és 51 RBI-t szerzett az Indiansben. Második évében elcserélték a Kansas City Athleticshez, a szezont 28 hazafutással és 81 RBI-al zárta. A következő szezonban figyeltek fel rá igazán: beválasztották az 1959-es All-Star csapatba.
1960 – Az első Yankee év
Többek között ennek köszönhetően
is csapott le rá a New York Yankees, ahol 1960-ban fantasztikus szezont hozott
össze. Az első mérkőzésén a Yankeesben kapásból szerzett 4 találatot, amiből
kettő home run volt.
A szezon félidejében vezette az egész
ligát 27 home runnal és 69 RBI-al és természetesen ismét All-Star lett. Később
17 meccset ki kellett hagynia egy sérülés miatt, de így is ő szerezte az egész
ligában a legtöbb RBI-t (112), neki lett a legjobb súlyozott ütőátlaga, ő
ütötte a legtöbb extra bázisütést és a második legtöbb hazafutást – ez
utóbbiban mindössze eggyel maradt le csapattársa, Mickey Mantle mögött, a Mick
40-nel lett ligaelső, Roger pedig 39-cel „ezüstérmes”.
A Pirates ellen drámai módon
elveszített World Series során is ütött két hazafutást, valamint a szezon végén
őt választották az American League legértékesebb játékosává. Az MVP címet nem
csak a támadásban nyújtott elképesztő teljesítményének köszönhette,
védekezésben is legalább ennyire klasszis teljesítménnyel rukkolt elő, meg is
nyerte a posztja legjobb védőjének járó Gold Glove/Aranykesztyű díjat.
A következő szezonban pedig még
erre is rá tudott tenni egy lapáttal és örökre beírta magát a baseball
történelemkönyvébe.
A legendás 1961-es szezon
1961-ben az American League
nyolcról tízre bővítette a csapatainak számát, ennek köszönhetően pedig a
versenynaptár is bővült: az eddigi 154 helyett immáron 162 mérkőzést játszottak
a csapatok.
A tavaszi edzőtábor alatt egy
újságíró megkérdezte Marist, hogy a megnövekedett mérkőzésszám miatt szerinte
veszélyben forog-e Babe Ruth 1927-ben felállított hazafutás rekordja. A Nagy
Bambino 60 home runt vágott abban az évben, amire sem előtte, sem utána nem
volt példa. Maris azt válaszolta, hogy szerinte esélytelen, hogy bárki is
elérjen ennyit, hiszen még az is ritka, ha valaki ötvenet üt egy szezonban,
nemhogy hatvanat.
Nem telt sok időbe és az egész
Egyesült Államok a Yankeesre, azon belül is Mickey Mantle és Roger Maris
hazafutás-párbajára szegezte tekintetét.
Maris lassan indította be a
rakétákat, egész áprilisban csak egy hazafutása volt, utána azonban a következő
két hónapban 26-ot vágott. A nyár során Mantle és Maris felváltva vezették a
ligát hazafutások számában, egyikük sem bírt ellépni a másiktól. Augusztusban
Roger jutott el először 50-ig, ekkor Mickey 46-tal állt.
Az M&M Boys-nak hívott páros
húzta magával a Yankeest is, a csapatot alig lehetett megverni, a nézőket pedig
vonzotta a siker és a verseny, folyamatos telt ház előtt játszott a csapat mind
a Yankee Stadiumban, mind pedig az idegenbeli mérkőzéseik során.
Hatalmas nyomás volt Rogeren.
Egyfelől az újságírók még a szezon során elkezdték generálni a közte és Mantle
között zajló belső rivalizálásról szóló sztorikat, amiknek valójában semmi
alapja nem volt – ezt például Yogi Berra is megerősítette –, viszont a rajongók
egyre inkább Mantle csapataként tekintettek a Yankeesre, Maris pedig amolyan
kívülálló volt, aki „nem igazi Yankee”. Másfelől az MLB főbiztosa, Ford Frick
(aki egyébként Babe Ruth barátja volt) a szezon közben kijelentette, hogy az
1927-es rekordot csak akkor tekintik semmisnek, ha 154 mérkőzésen belül sikerül
megdönteni, amennyiben később, akkor a rekordok könyvében meg kell csillagozni
az új számot. A szezon vége felé Maris már halálos fenyegetéseket is kapott, ezért
a New York-i rendőrkapitányság kirendelt mellé testőrként egy Kieran Burke nevű
nyomozót.
Szeptemberre aztán Mantle csípője
megsérült, így a szezon végére kénytelen volt kiszállni a versenyből. Így is 54
home runt ütött, egy szezon során ennél többet sem a ’61-es szezon előtt, sem
utána nem szerzett. Marisnek tehát már csak egyetlen feladata volt: behozni,
vagy akár meg is előzni Babe Ruth 1927-es rekordját. A 154. mérkőzésig ez nem
sikerült, ekkor 59-cel állt Maris.
Végül szeptember 26-án megütötte
a 60. hazafutását, majd a szezon utolsó mérkőzésén az ősi rivális Boston ellen
összejött neki a 61. is, amivel új rekordot állított be. A Yankees ezzel a home
runnal verte 1-0-ra a Red Sox-ot, bejutott a World Series-be és sima 4-1-es
összesítéssel meg is nyerte azt a Cincinnati Reds ellen.
Maris természetesen ismét MVP
lett, ő vezette a ligát hazafutások, pontszerzések számában, valamint
holtversenyben első lett az RBI-okban. Az M&M fiúk együtt 115 homert
ütöttek, ami azóta is rekord.
Állítólag Marisnek akkora stresszt okozott a rekord
üldözése, hogy a szezon során csomókban hullott a haja. Néhány év múltán aztán
elhaltak azok a hangok, akik szerint meg kellett csillagozni a 61 home run-os
rekordot, így a rekordok könyvében is hivatalosan Roger Maris neve szerepelt
onnantól fogva.
1962-től a karrierje végéig
Roger és Mickey több filmben is
szerepelt az elkövetkezendő évben, azonban ez a pályán nyújtott
teljesítményüket nem befolyásolta.
1962-ben Maris ismét All-Star
lett – zsinórban negyedszer – és 33 hazafutással zárt, valamint zsinórban
harmadszor is elérte a 100 RBI-t. Mantle 30 homert és 89 RBI-t szerzett és
megnyerte az MVP címet, a Yankees pedig megvédte a bajnoki címét, ezúttal a San
Francisco Giantset verték 4-3-ra.
A következő szezonban Marist több
sérülés is sújtotta, amik miatt csak kilencven mérkőzésen tudott játszani, de
így is 23 hazafutást ütött és 53 RBI-t szerzett, 1964-ben pedig 26 homer és 71
RBI került a neve mellé. Mindkét évben World Seriest játszott a Yanks, de a
győzelem nem jött össze a Los Angeles Dodgers (0-4) és a St.Louis Cardinals
(3-4) ellen.
1965-ben egy súlyosabb
csuklósérülés miatt csak negyvenhat meccsen szerepelt Maris, egy évvel később
pedig már nem volt olyan meghatározó játékos mint az évtized elején. A Yankees
a Cardinalsba cserélte őt a ’67-es szezon előtt, utolsó két szezonját itt
játszotta. Az 1967-es World Seriesben ismét régi fényében tündökölt:
hazafutásával és csapatrekordnak számító 7 RBI-ával győzelemre vezette a
St.Louis-t a Boston Red Sox ellen (4-3). Egy évvel később ismét bejutottak a
döntőbe, de a Detroit Tigers hét mérkőzésen verte őket (3-4), Maris pedig a
World Seriest követően bejelntette visszavonulását.Karrierje során Roger Maris 7 nagydöntőt játszott,
ütött ezek alatt 6 homert és behozott 18 RBI-t.
Élete a baseball után
Visszavonulását követően a
bátyjával, Rudy-val közösen alapítottak egy vállalkozást, a Maris Distributing
Company-t és az Anheuser-Busch sörmárkát forgalmazták. Roger egészen az
1985-ben bekövetkezett haláláig vezette a céget bátyjával.
Feleségével, Patriciával hat
gyermekük született.
1984. július 22-én a Yankees
Roger tiszteletére ünnepséget tartott, amely során visszavonultatták a 9-es mezszámot,
valamint kapott egy emlékplakettet, ami később a Monument Parkba került.
1985 december 14-én
nyirokcsomórákban halt meg.
Rekordja 1998-ig maradt fenn,
amikor is a Cardinalsból Mark McGwire és a Chicago Cubsból Sammy Sosa is
megdöntötte azt – bár az ezt követően kirobbant szteroidbotrány eléggé
elhomályosította az ő teljesítményüket, csakúgy, mint pár évvel később Barry
Bondsét is.
1999-ben Maris újabb elit
társasághoz csatlakozott: az Egyesült Államok postahivatala ugyanis külön
bélyeget hozott létre az ő tiszteletére, ezzel azon kevés baseballjátékos közé
tartozott, akik hivatalosan is bélyegen szerepelnek. Bélyege a „Roger Maris, 61
’61-ben” fantázianevet kapta.
2001-ben a színész/rendező és
tősgyökeres Yankees drukker Billy Crystal megfilmesítette az 1961-es szezont,
természetesen a home run rekord megdöntésére és az odáig vezető útra
koncentrálva. A 61* című filmben Barry Pepper játszotta Marist, Thomas Jane
pedig Mickey-t.
2011. szeptember 24-én a New York Yankees
ünnepséget rendezett Roger Maris 61. hazafutásának az ötvenedik évfordulója
alkalmából.
Maris karrierjének legfontosabb statisztikái
- 1961-ben rekordot jelentő 61 hazafutás
- Karrierje során összesen 275 hazafutást szerzett
- Kétszeres American League MVP (1960, 1961)
- Hétszer szerepelt a World Seriesben, a ’60-as
években ezt egy másik játékos sem mondhatta el magáról
- Hétszeres All-Star
- Gold Glove díj győztese (1960)
- És a végére egy fun fact: az 1961-es, rekord döntő szezonjában egyetlen egyszer sem küldték őt bázisra szándékos sétával az ellenfelek dobói
Maratoni hosszúságúra sikerült, lévén két heti témánk is volt: az egyik a szülinapunk, lévén egy éves lett a podcast; a másik pedig a Mets elleni rivalizálás, illetve a Subway Series, amiről néhány érdekességet összeszedtünk, valamint beszélgettünk is róla.
Kikerült a legújabb podcast adásunk, ez már a 46. rész!
A heti mérkőzések és a Farmon történetek mellett kicsit szülinapoztunk, hiszen a NYY Hungary facebook oldala 9, míg a mai nappal a podcast 1éves lett. 🥳🥳🥳
Utóbbiról egyébként a következő adásban még bővebben lesz szó, hiszen most csak Bé és DS voltak a mikrofon mögött, akkor pedig ismét hárman leszünk, Mike-kal kiegészülve.
Állandó Yankees híreink mellett ismét jelentkező heti rovataink az "Érdekességek/Statisztikák", valamint az "Évfordulók" is.
A nyár csúnyán rányomta a bélyegét a Házban és a podcastben való aktivitásomra, de ennek mostantól vége! Most rendhagyó módon az eddig elmaradt két adást is posztolom a tegnap (vasárnap) felvett műsorhoz.
Sok bepótolnivalónk volt, az utóbbi hónapok szinte minden meccsét átvettük, valamint a Farmról is beszéltünk sokat és a Yankees-zel kapcsolatos híreket sem hanyagoltuk el.
Elnézést kérünk a csúszásért, sajnos a technika ördöge megtréfált minket és elképzelhető, hogy kicsit döcögősebben fognak menni az elkövetkezendő hetek podcast szempontjából. Ez még az előző alkalommal felvett adás, de csak most tudom kitenni, további rossz hír pedig, hogy a mai napon sem vettünk fel új részt, szóval ezzel kell beérnetek. A nyár kicsit megtréfálja mindhármunk időbeosztását, szóval valószínűleg az elkövetkezendő hetekben nem tudjuk tartani a heti egy podcastet, de remélhetőleg augusztus második felére már minden visszakerül a régi kerékvágásba.
Mindenesetre a szokásos rovatok mellett természetesen folytattuk a Heti Téma sorozatunkat, már zsinórban az ötödik alkalommal tértünk vissza a Yankees - Red Sox rivalizáláshoz. Ezúttal a számomra oly' kedves '90-es évek második felében kialakult Yankee dinasztiától indultunk és 2003 végén álltunk meg.
Újra a vasárnap esti meccs közben vettük fel a heti részt, de velünk ellentétben a Yankees nagyon leszerepelt.
A szokásos rovataink mellett továbbra is a Yankees - Red Sox rivalizálás a fő témánk, immár a negyedik résznél tartunk, ahol is a '80-as évek és a '90-es évek első felének sikertelenebb időszakát néztük meg kicsit tüzetesebben.
Másik édesanyától származó testvérem, Bé és én úgy döntöttünk, hogy a Podcastben futó aktuális Heti Téma sorozatunkat írásban is közzétesszük. A részeket Bé blogján, a strikeout.blog.hu-n olvashatjátok majd.
A New York Yankees és a Boston Red Sox közti rivalizálás az amerikai major sportok egyik, ha nem a legrégebbi és legeseménydúsabb, mindkét oldalnak megvoltak a maga hősei és nemezisei, a jó- és rossz szériái az elmúlt körülbelül 120 évben.
A podcastben hallottakhoz képest egy kicsit rendezetebb, írásos formában tárjuk elétek az összegyűjtött infókat, bemutatva ezzel a sporttörténelem egyik szeletét, képekkel, videókkal kiegészítve.
Bével arra jutottunk, hogy az adásokhoz hasonlóan itt is részekre bontjuk a dolgot, lévén hatalmas anyagról van szó. Az első részben betekintünk a Major League Baseball két fő komponensének, az American és a National League megalakulásának a kulisszái mögé, majd innen adja magát a Red Sox, majd a Yankees létrejöttének a története is.
Az első évtizedek bostoni sikereit egy játékoscsere-sorozat szakította meg, amelynek a kulcsfigurája a nagy Babe Ruth volt. Róla is fog szólni az első rész, illetve arról, hogy mennyire is volt ő a Yankees első dinasztiájának és úgy en bloc a csapat sikereinek a kovácsa, valamint az ezzel párhuzamosan egyre rosszabbul teljesítő riválisunk bukásának az oka.
A ma esti, Oakland elleni szériazáró közben felvettük az új adást, éppen csak befejezve a felvételt a katartikus, meccset lezáró triplajáték előtt!
Az eredetileg három részesre tervezett Heti Téma sorozatunk harmadik részéhez értünk, de az már hamar kiderült, hogy nem fogjuk tudni ennyi adásba besűríteni a dolgokat, jelenlegi állás szerint összesen öt adáson keresztül a Yankees - Red Sox rivalizálással foglalkozunk.
A mai, harmadik részben a '60-as és '70-es évek voltak a fő irányvonal, szóba került az M&M Boys home run versenye, a Boston Massacre, a Bronx Zoo, valamint Bucky f'ckin' Dent is.
A Csapat pedig megünnepelte a negyvenedik adásunkat egy nagy győzelemmel az AL Nyugati csoportját vezető A's ellen, meccsgyőztes triplajátékot bemutatva a végén.
Még vasárnap esti felvétel (éppen ment a Phillies elleni botrányosan rossz meccs is), de elkészült a 39. adásunk is!
Folytattuk a Yankees - Red Sox rivalizálás történetét, ezúttal a Joe DiMaggio és Ted Williams neve által fémjelzett korszakra koncentrálva főleg. De ezen kívül is rengeteg érdekesség és infó került bemutatásra, jó szórakozást hozzá!
Vasárnap este felvettük a 38. részt, belevetettük magunkat a Rivalizálásba.
Heti témánk ugyanis nem más - reflektálva arra, hogy a hétvégén játszotta a Yankees az idei első szériáját a Red Sox ellen -, mint a New York Yankees Boston Red Sox rivalizálás. Visszautaztunk ismét a történelemben és egészen a kezdetektől néztük át a két csapat kialakuló kapcsolatát egymással egészen a Babe Ruth korszak végéig. Terveink szerint három részes lesz majd ez a sorozatunk, azaz a következő két hétben is még a Rivalizálással fogunk foglalkozni.
Ahogy azt a baseballrajongók már biztosan tudják, a mai napon rendezik meg az MLB-ben az első Lou Gehrig napot. A Yankees egykori legendás alakja a harmadik Jackie Robinson és Roberto Clemente után, aki saját emléknapot kapott a ligától. Természetesen mi is megemlékeztünk róla a podcastünk legutóbbi részében, de már a Yankees Hungary facebook oldalán is tartottunk Lou Gehrig napokat 2016-ban.
Itt a Házban az előző podcastről szóló volt a kilencvenkilencedik bejegyzés, úgy gondolom, hogy adta magát, hogy a századikat Gehrignek szenteljem. A Yankees Hungary '16-os bejegyzéssorozatát hoztam össze egy, hosszabb írássá és ez adta a gerincét a podcastünk heti témájának is. Úgy döntöttem, hogy legyen itt írásban is a mai napon, június másodikán, Lou Gehrig napján.
LOU GEHRIG ÉLETE
A későbbi Yankee legenda Henry Louis Gehrig néven látta meg a napvilágot 1903. június 19.-én, New York Cityben. Szülei, Heinrich és Christina Gehrig német bevándorlók voltak, pár évvel fiuk születése előtt érkeztek Amerikába.
Négy testvér közül Lou volt az egyetlen, aki túlélte a gyermekkort, a család komoly szegénységgel küzdött nagyon sokáig. Apja alkoholproblémái miatt nagyrészt munkanélküli volt, anyja azonban mindent megtett azért, hogy fiának jobb életet teremtsen. Több helyen is dolgozott egyszerre, hol takarított, hol tehetős családoknak sütött-főzött a városban.
Emellett Christina Gehrig végig azon volt, hogy Lou a lehető legjobb taníttatásban részesüljön. Az már egész fiatalon kiderült, hogy a kis Lou nagyon tehetséges sportoló lehet, mind amerikai fociban, mind baseballban kimagaslóan teljesített – ezt édesanyja is tudta és támogatta őt ezen ambícióiban.
Érettségi után Gehriget felvették a Columbia egyetemre, ahol gépésznek tanult. Az egyetemi focicsapatban fullback (erőfutó) volt, de dobóként bekerült a baseballcsapatba is. Elég sikeres volt, a rajongók el is nevezték őt Columbia Lou-nak. Jó hírnevét csak öregbítette egyetemi dobókarrierje legjobb meccsével, amikor is 17 ütőt tett K-ra.
Mindezek ellenére a New York Yankeesnek az tetszett meg, ahogyan az ütővel bánik. 1923 áprilisában – a Yankee Stadium megnyitásának évben – le is szerződtették őt. A szerződés tartalmazott egy 1500 dolláros aláírási bónuszt, ami Gehrig és a családja számára óriási összeg volt. Így végre ki tudta költöztetni a családját a rossz környékről és teljes munkaidős állást is szerzett mint baseballjátékos.
Alig két hónappal leigazolása után Lou Gehrig debütált is Jenkiként. Itt már nem dobót játszott, hanem egyes védőt. Nagyban megkönnyítette a dolgát a kezdő egyes Wally Pipp, aki előzőleg felfigyelt az egyetemen dobó fiatal tehetségre és ajánlotta a leigazolását a csapatba a vezetésnek. Pipp aztán végig segítette Gehrig fejlődését a következő szezonban is.
1925-ben aztán a Yankees csalódást keltve kezdte a szezont és Miller Huggins főedző elkezdte variálni a kezdőcsapatot. Így történt, hogy az idényben gyengén ütő Pipp-et Gehrig váltotta egyesen június 2.-án. A többi, mint mondani szokás, történelem. Innentől zsinórban 2130 mérkőzésen játszott Lou, ami nagyon-nagyon sokáig megdönthetetlen rekordnak bizonyult. 1995 szeptemberében lépte túl ezt a számot Cal Ripken Jr.
Persze nyilván Gehrig nem játszhatott volna ennyi ideig, ha nem teljesített volna jól. Védelemben nagyon szolid egyes védő vált belőle, támadásban viszont valami egészen elképesztőt alkotott. Ő és Babe Ruth olyan ütőpáros voltak, amire nem volt másik csapatban példa. Ketten teljesen más szintre emelték a power-hitting fogalmát.
Lou Gehrig Babe Ruth-tal és Miller Huggins-szal
Lou csendes és visszahúzódó természetű volt, ami nehézzé tette kezdetben a beilleszkedését a rivaldafényre állandóan éhes csapattársai közé, de folyamatos kemény munkája és az, hogy sosem panaszkodott semmi miatt növelte a reputációját és a többiek tisztelettel adóztak neki. A meccssorozata alatt sokszor játszott kisebb-nagyobb sérüléssel, többször szinte elviselhetetlen fájdalomtól hátráltatva, de mindig odaállt és teljesített. Innen kapta a csapattól az „Iron Horse” becenevet.
A rajongók pedig imádták őt. A később a Hírességek Csarnokába beválasztott Gehrig karrierje során 13 szezonon keresztül mindig legalább 100 pontot, 160 találatot és 100 RBI-t szerzett. 1931-ben 185 RBI-jal beállította az AL rekordot, egy évre rá pedig a liga történetében harmadik volt, aki egy meccsen 4 hazafutást ütött. 1934-ben ráadásul elnyerte a Triple Crown-t, azaz ő vezette a ligát ütőátlagban (.363), hazafutásban (49) és RBI-ok (166) számában is. Karrierje során .340-es ütőátlagot hozott össze, amire tényleg nincsenek szavak.
Ráadásul a World Series-ben még erre is rá tudott tenni. A nagydöntők alatt .361-gyel ütött és 6 bajnoki címhez segítette hozzá a Yankeest (1927, 1928, 1932, 1936–1938). 1935 és 1939 között ő volt a Yanks csapatkapitánya, emellett (többek között) kétszeres AL MVP (1927 & 1936).
1938-ban Lou-t a teste elkezdte cserbenhagyni. A szezon első felében gyengébb számokat produkált, és a trénereknek jelentette félidőben, hogy valami nincs rendben. Ennek ellenére emberfeletti erővel a második felét sikerült úgy meghúznia a szezonnak, hogy összességében átlagon felüli számokat produkált. Persze az előző évéhez képest ez is gyengének számított.
1939-re pedig egyértelművé vált, komolyabb a baj, mint eddig hitték. A tavaszi edzőtáborban már láthatóan semmi ereje nem volt (nem ütött egy hazafutást sem tavasszal) és a bázisfutásban sem jeleskedett már. Az egyik edzésen össze is esett.
A szezont is ennek megfelelően kezdte, nagyon gyenge számokat hozott és sokszor láthatóan alig bírta vonszolni magát védelemben. Április 30.-án játszotta sorozatban a 2130. mérkőzését, utána – egy szünnapon – felkereste az edzőt, Joe McCarthyt és kijelentette, hogy a csapat érdekében nem játszik többet. Május másodikán a Detroit otthonában Gehrig személyesen vitte meccs előtt a bíróknak a Yankees kezdőit tartalmazó papírt, ők pedig döbbenten látták, hogy Lou Gehrig neve nem szerepel rajta. A detroiti közönség felállva tapsolta meg az elérzékenyült Lou-t.
Nem sokkal később Lou felesége bejelentette őt a híres minnesotai Mayo klinikára, ahol többnapos kivizsgálás után amiotrófiás laterálszklerózist mutattak ki nála. Az addig kevéssé ismert betegség az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával jár és akkoriban még bőven gyógyíthatatlan volt. Érdekesség, hogy éppen a Yankees legenda megbetegedése hívta fel a figyelmet az ALS-re, amit aztán róla is neveztek el (Lou Gehrig-betegségnek vagy Lou Gehrig-kórnak).
1939. június huszonegyedikén a csapat bejelentette Gehrig visszavonulását. Július negyedikén aztán az Iron Horse még egyszer visszatért a Yankee Stadium gyepére, ahol elmondta az azonnal klasszikussá váló beszédét.
A Yankees ezután visszavonultatta a 4-es mezszámot, soha többé senki a csapatban nem viselheti azt. Ez volt a profi baseball történetében az első visszavonultatott mezszám. Az MLB pedig egy külön eljárás keretein belül tüstént beválasztotta Gehriget a Hírességek Csarnokába.
A következő éve nagyon sűrűn telt, civil szervezeti munkákat vállalt egyre romló állapota ellenére is. Többek között börtönöket látogatott meg, de kikötötte, hogy a média nem lehet jelen, lévén nem a még nagyobb hírnévért csinálja.
1941. június másodikán New York-i otthonában, álmában érte a halál. Számunkra legendaként él tovább.
Szokásos módon vasárnap felvettük a következő részt, és mindenhová ki is került időben, kivéve ide. Ezen a héten minden összeesküdött ellenem, de végre sikerül kitenni ide is.
Mint az a képből is kiderül, a heti témánk a június másodikai (mai) Lou Gehrig Napra reflektálva a legendás 4-es számú Iron Horse volt, az ő életéről és játékoskarrierjéről beszéltünk.
Up from the 36 Chambers! It's the Yankees podcast! Avagy harminchatodik alkalommal is jelentkezünk. Bé mellett Mike is visszatért az előző heti kihagyás után.
A már megszokott heti rovatokat már remélem, be sem kell mutatni. A héten játszottunk egy négymeccses párharcot Texasban (3-1), aztán a White Sox-ot fogadtuk a Bronxban (3-0) és hát mindkét széria elég jól sikerült. A ChiSox elleni utolsó meccs a felvételünk után fejeződött be, de azóta kiderült, hogy azt is megnyertük, így söpréssel küldtük haza őket a szelek szárnyán a Szeles Városba.
Láthattunk egy no-hittert Corey Klubertől, de ezen kívül is volt egy pár Yankees hírünk, érintettük a farmcsapataink heti mérlegét, valamint az MLB híreit is. Természetesen voltak érdekes statisztikáink és évfordulóink is, valamint a héten csapnak össze Bé és Mike fantasy csapatai, erről is kaptunk egy update-et.
Heti témánk a baseball íratlan szabályainak a megszegése volt, amiből jó kis beszélgetés alakult ki.
Hétfő este felvettük a 35. részt a podcastünkből. Ezúttal Bével ketten voltunk a mikrofonok mögött.
Heti Témánk az AL East kis áttekintése volt, szóltunk néhány szót a csoportunk többi csapatáról, melyiküknek hogy alakult eddig a szezon, milyen formában van épp, kiket lehet kiemelni, stb.
Emellett természetesen a szokásos rovatok sem maradhattak el, beszéltünk pár szót az előző heti mérkőzéseinkről, a hét történései mellett sem haladtunk el szó nélkül mind Yankees, mind pedig MLB szempontból, Élet a Farmon szegmensünk során a fiókcsapataink előző hetét vettük kicsit górcső alá, a végén pedig a megszokott érdekes statisztikai adatok és évfordulók mellett kis kitekintés is belefért a fantasy baseball világába.
Ma késő délután felvettük a következő podcast részt!
Természetesen most sem maradhattak ki a szokásos heti rovatok (az elmúlt játékhét mérkőzései, Yankees hírei, MLB hírei, érdekes statisztikák, történelmi évfordulók, Bé és Mike fantasy baseball csatározásai), amik között egy újat is köszönthetünk, ugyanis ezentúl minden héten szót ejtünk majd a fiókcsapatainkról is. Ennek a rovatnak a címe a Yankees Hungary-n már megszokott "Élet a Farmon" lesz.
A Heti Témánk ezúttal az elmúlt évtizedekben a Yankeesben szereplő mezőnyjátékosok a dobódombon volt, az erről szóló csokrot Mike gyűjtötte össze.
Elérkeztünk a 33. adáshoz, a podcast vonaton nincsen fék!
A szokásos rovatok mellett (heti meccsek, heti események Yankees és MLB fronton, érdekes statisztikák, évfordulók, fantasy baseball) a Heti Témánk a két nap múlva kezdődő Minor Ligákra reflektált, átnéztük kicsit a kis ligák történetét, átalakulását, szabályváltoztatásait és jelenét, külön kitérve természetesen a Yankees fiókcsapataira és saját berkeinken belül egy kis történeti áttekintéssel is készültünk.
Kis csúszással, de hétfő este felvettük az új részt!
Az előző hét meccsein és a szokásos rovatainkon (érdekes statisztikák, évfordulók és a két tettestárs fantasy baseball csatározásai) a heti témánk a Yankees nem túl jó, vagy egyenesen rossz szezonkezdetei az elmúlt 40 évből. Egyikünk lelki világának sem tett jót, hogy így beragadt a Csapat a kezdésnél, Bét pedig megihlette a rossz start és összeszedett egy csomó érdekes dátumot.
A héten botrányosan játszott a Yankees, a részletes összefoglalók megtalálhatók a New York Yankees Hungary facebook oldalán, de azért mi is beszéltünk a meccsekről. Szó volt ezenkívül új és régi sérültjeinkről, csereüzletről (viszlát Thairo!) és visszavonulásról (viszlát? Bruce!) is.
Heti témánkhoz ma Bé szolgáltatta a muníciót, a Yankees haj- és arcszőrzet szabályzatáról gyűjtött össze egy szép anyagot és több érdekes és vicces történetet is.
Ezen kívül természetesen a szokásos érdekességek, statisztikák, évfordulók, fantasy baseball és egyéb sztorik amik épp eszünkbe jutottak felvétel közben.
Ma ismét egy kerek számhoz jutottunk el, ez a harmincadik adásunk!
Még a mai meccs előtt vettük fel, de az előző ötről beszéltünk kicsit (vs BAL, at TB). Ezen kívül szóltunk Rougned Odor idehozásáról és borotválkozásáról (ő egyébként épp ma debütál nálunk), Judge, Urshela és Paxton sérüléséről, valamint Musgrove no-hitteréről.
Ez utóbbi meg is ihletett, így a heti témánk a "Yankees történetének eddigi no-hitterei" lett. Beszéltünk azokról is, amiket mi dobtunk és azokról is, amiket ellenünk dobtak.
Ezen kívül érdekes statisztikák, évfordulók, fantasy baseball, stb.
A szezonkezdet és a Húsvét hétvége kicsit összekuszálta az időbeosztásunkat, így csak egy napos csúszással, de rendületlenül érkezünk az idei alapszakasz első podcastjével!
Az elmúlt hét eredményei között még benne van az utolsó két Spring Training meccs, amiket csak érintőlegesen nézünk meg, azon kívül viszont lement az Opening Day és aztán az első párharc a Toronto Blue Jays ellen - sajnos számunkra kedvezőtlen eredménnyel.
Beszélgetünk még kicsit az MLB néhány eseményéről az első napokból, a heti témánk pedig stílszerűen a Yankees történetének néhány érdekes és/vagy fontos nyitónapja.
Visszatér két rovatunk is, az eddigi néhány meccsről hoztunk nektek érdekes statisztikákat vagy megemlítendő teljesítményeket Yankees részről, valamint újból vannak történelmi évfordulóink is.
Végül pedig Bé és Mike fantasy baseball ligás draftjáról és a szezonjuk elejéről is volt szó.
Kereken négy évvel ezelőtt publikáltam itt a blogon David Wells perfekt meccsének a krónikáját a "Nagy Pillanatok" sorozatban, adja magát tehát, hogy ezúttal a Yankees történetének következő tökéletes dobóteljesítménye kerüljön ki az oldalra ezen a dátumon.
A két mérkőzés között nem telt el ennyi idő, mint a két cikk közt, a Yankees rajongók alig több, mint egy év alatt láthattak a Stadiumban két ilyen csodát is.
1999. július 18. Alapszakasz - Yankee Stadium, the Bronx, New York
New York Yankees vs. Montréal Expos
Ha van olyan helyzet, amit kimeríti a sorszerűség fogalmát, akkor ez a meccs az volt. A home plate mögött a fűre festett 8-as szám már előrevetítette, hogy a történelemnek kiemelt szerep jut erre a napra, de azt a meccs előtt még senki sem gondolta, hogy mennyire is történelmi lesz az elkövetkezendő néhány óra.
Történt ugyanis, hogy a Yankees éppen ezen a napon tartotta a "Yogi Berra Napot". A csapat legendás elkapója még 1985-ben a Yankees főedzőjeként 16 meccsig húzta, mikor is George Steinbrenner tulajnak elege lett és kirúgta őt, tette mindezt olyan rá jellemző módon: nem személyesen közölte Yogival a rossz hírt, hanem egyik emberét küldte hozzá. Yogi ezen megsértődött és nem volt hajlandó többet betenni a lábát a Yankee Stadiumba, amíg a Boss bocsánatot nem kér tőle. Erre 1999 elején került végül sor és az addigi fagyos viszony végre elkezdett felengedni. Berra már ott volt a nyitónapon is a stadionban, a Yankees pedig kitűzte július 18-át Yogi napnak. És ha valamiben jó a Yanks, akkor az az ilyen események megszervezése, mondhatni meg tudják adni a módját - most sem volt ez másképp.
A mérkőzés előtti parádén minden Yogi körül forgott, olyannyira, hogy az aznapi kezdődobó David Cone sem tudott rendesen bemelegíteni, mert azt figyelte ahogy Yogit és a feleségét körbeviszik a stadionban egy kabrióban, valamint, hogy utána mi történik a ceremónián.
"Emlékszem, hogy szinte végig Yogit néztem. Csak néztem őt és mosolyogtam. Carmenen és Yogin, valamint azon, ahogy a nézők reagáltak rá. Nagyon kellemes kis elterelés volt számomra. Nem is figyeltem oda másra, csak néztem, ahogy körbeviszik Yogit a kabrióban." - David Cone
A kezdődobást az a Don Larsen dobta be, aki a csapat történetének első tökéletes meccsét dobta, tette ezt ráadásul egy World Series meccsen, ami egyedülálló azóta is az egész ligában. És, hogy kinek dobta be a labdát a ceremoniális kezdődobás során? Természetesen az 1956-os döntőben elért perfect game-en elkapóként játszó társának - Yoginak.
"Don kijött, hogy bedobja a kezdődobást, én pedig megkérdeztem tőle, hogy 'megint odarohan-e és Yogi karjaiba ugrik majd?' mire annyit felelt, hogy 'Rosszul emlékszel, kölyök. Ő ugrott az én karjaimba.' Szóval ezt összekevertem. Azt hittem elég jól vágom a történelmet, de mint kiderült, mégsem." - David Cone
Természetesen Berra és Larsen is ott maradtak megnézni a mérkőzést, és, hogy fokozzuk a misztikumot íme egy fun fact: ezen a napon ünnepelte a Yanks főedzője, Joe Torre az ötvenkilencedik születésnapját. Az a Joe Torre, aki az 1956-ban, tizenhat évesen ellógott az iskolából, mert jegye volt a World Series aznapi meccsére - épp a Larsen-féle perfekt meccsre.
A mérkőzés elején kapásból tesztelve lett a Yankees védelme, a második Expos ütőjátékos, Terry Jones egy kemény line drive-ot ütött jobb-centerbe, ami sima duplának, vagy akár triplának tűnt az ütőről, de Paul O'Neill befutotta az ütést és egy szép vetődéssel elkapta a labdát még a levegőben.
A második játékrészben robbantott a Yankees ütősora, Ricky Ledee és Derek Jeter egyaránt kétpontos home runt ütött, a kettő közt pedig Joe Girardi is behozott egy pontot egy RBI duplával.
Cone köszönte a támogatást és a következő inning tetején három strike outtal küldte le a montreali ütőket. Külön érdekesség, hogy Cone addig a szezonban átlagban majdnem öt (egész pontosan 4,9) ütőjátékosnak engedett sétát kilenc inningre vetítve, ami az egész liga kezdődobóit tekintve a tizedik legrosszabb arány volt. Ezen a napon viszont az első három inninget lehozta harminckét dobásból.
Ezután egy rövid, bő félórás esőszünet következett, ami miatt Cone elég ideges volt, mondván az ő korában már nem jó ezzel viccelni, de Torre edző és Mel Stottlemyre dobóedző fejében állítólag egy pillanatra sem fordult meg a dobócsere gondolata.
David pedig meghálálta a bizalmat, a következő inninghez mindössze hét dobásra volt szüksége. Az ötödik játszmában pedig csak három könnyű flyout-ra voltak jók az ellenfél ütői. Ekkor már a Yankees is és a közönség is realizálta, hogy nem került még Expos játékos bázisra és érezhetően egyre fokozódott a feszültség a Stadiumban. Alig tizennégy hónappal David Wells tökéletes meccse után, valamint Don Larsennel és Yogi Berrával a nézőtéren egészen valószínűtlennek hatott a dolog.
Cone-on mindenesetre nem látszott, hogy izgatná a helyzet - a következő három kiejtést öt dobásból megoldotta, ezzel a mérkőzés kétharmadán túl volt.
A hetedik inning előtt nem volt kivel bemelegítenie - Joe Girardi, aki a catcher volt a meccsen még a hatodik alján ütőjátékosként szerepelt, a csere-catcher Jorge Posada pedig a cseredobóknak segédkezett a bullpenben -, amikor is a veterán Chili Davis felkapott egy catcher-kesztyűt és felajánlotta szolgálatait a dobónak. Mint kiderült, Davis a minor ligákban elkapót is játszott, így saját bevallása szerint nem okozott gondot Cone dobásainak az elkapása, ez a gesztus pedig egy kis ideig lenyugtatta a dobót.
A hetedik tetejére azonban már kalapáló szívvel és hátán csorgó izzadsággal állt ki a dobódombra Coney, ráadásul az első ütő, Wilton Guerrero egy kemény labdát ütött balra, amit aztán Scott Brosius rutinszerűen kapott el és dobott egyesre, pedig sokkal nehezebb játék volt ez, mint ahogy azt ő előadta. Két strike outtal később Cone a nézősereg üdvrivalgása közepette tért vissza a kispadra.
Persze messze volt még a vége. A nyolcadikban ismét egy keményen földre ütött labda szolgáltatta az izgalmakat, ezúttal Vidro ütőjéről és a jobb oldalra, a kettes védő Chuck Knoblauch felé. Knoblauch ugyanis az 1999-es szezonban több védelmi hibát is elkövetett rutin játékoknál, valamint az egyes bázisra dobott labdái is sokszor pontatlanok vagy gyengék voltak. Most azonban gyönyörűen lefülelte az ütést és egy lézert küldött egyesre Tino Martinez kesztyűjébe.
"Ekkorra már izgulsz a pályán is. Nem akarod elvéteni a labdát, vagy bármi ilyesmi. Ez nem olyan, mint egy no-hitter, ahol ha védelmi hibát vétesz, még mindig nincs érvényes ütés. Ez egy tökéletes meccs. A nyolcadik-kilencedik inningig csak élvezed a játékot. Aztán elkezded számolni a dobásokat, megbizonyosodsz minden percben arról, hogy jól helyezkedsz-e. Idegeskedni kezdesz, mert egyúttal drukkolsz is a dobódnak." - Paul O'Neill
David Cone egy nagy strike outtal lezárta a nyolcadik tetejét, aztán a kispadnál meg sem állva útba ejtette a mosdót, ahol a tükörbe nézve hangosan elbeszélgetett saját magával - állítása szerint karrierje során először és utoljára csinált ilyet.
Az inning alján a Yankees növelte az előnyét Bernie Williams RBI találatával, de Cone ekkorra már tiszta ideg volt és ki akart menni újra a dobni, kiejteni az utolsó három ütőjátékost az ellenféltől. Minden perc egy örökkévalóságnak tűnt számára.
Mikor végre újra a dobódombra állhatott, ebből az idegességből semmi sem látszott rajta. Az első ütőt három sliderrel K-ra tette. Érkezett a csereütőként beálló Ryan McGuire, aki 0-2-ről visszatornázta a count-ot 2-2-re, majd az ötödik dobást elküldte magasan balra. Az egész csapat lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy Ricky Ledee bizonytalanul irányt vált miközben fut befelé, majd az utolsó pillanatban a labda konkrétan becsapódik a kesztyűjébe. Mint utólag kiderült, Ledee szem elől tévesztette a felé repülő labdát a napsütésben, de hát ezen a napon valószínűleg ha csukott szemmel csak kinyújtja a kezét, akkor is a kesztyűjébe esik a labda.
Cone-ban eddigre már olyan szintű adrenalin löket dolgozott, hogy egy későbbi nyilatkozata szerint kis túlzással még azt is érezte, ahogy nő a haja.
Következett Orlando Cabrera, aki egy ütő- és egy dobóhiba után felküldte a magasba Cone harmadik dobását. De hiába szállt magasan, messzire nem jutott. Hármas bázis előtt, érvénytelen területen Scott Brosius kesztyűjében halt el az utolsó lehetősége az Exposnak, beteljesült az, amit előzetesen valószínűleg senki sem hitt volna: DAVID CONE TÖKÉLETES MECCSET DOBOTT!
Az egész záró jelenetsor beleégett az emlékezetembe. Ahogy az ütés után Cone felmutat a labdára az égen; ahogy Brosius kinyújtott karokkal jelzi, hogy az övé a labda, senki ne menjen még a közelébe se; ahogy Cone el sem tudja hinni ezt az egészet és térdre rogyva fogja a fejét, miközben Girardi átöleli és magára húzza; ahogy az egész csapat odarohan és ünneplik őt; ahogy aztán vállra kapják és leviszik a pályáról; ahogy Don Larsen mindezt mosolyogva nyugtázza... Legendás.
És, hogy még egy kis adalék legyen a sorsszerűséghez és a történelmi vonalhoz: Cone mindössze nyolcvannyolc dobásból lehozta az egész meccset, Yogi mezszáma pedig nem más volt, mint a nyolcas, természetesen ezért is volt felfestve ez a szám a home plate mögé. Tehát összegzésként: a visszavonultatott nyolcas mezszámú Yankees legenda, Yogi Berra tiszteletére szentelt napon, a Yankees történetének első tökéletes meccsét éppen Yoginak dobó Don Larsen által elvégzett kezdődobással, és aztán mindkét legendával a nézőtéren, bő egy évvel az előző - szintén Yankees dobó, David Wells által dobott - tökéletes meccs után, a Larsen-Berra tökéletes mérkőzést még gyermekként élőben megnéző mostani edző, Joe Torre születésnapján David Cone nyolcvannyolc dobásból lehozott szintén egy tökéletes mérkőzést. Nincsenek szavak.
Zárásként következzen néhány érdekesség a mérkőzésről:
- Az egész meccsen egyetlen egy Expos ütőnél sem volt három dobóhibája Cone-nak;
- Ez volt az MLB történetének tizenhatodik tökéletes meccse, azóta volt még hét;
- Cone perfecto-ja azonban az egyetlen, ami Interleague meccsen, azaz AL és NL csapat alapszakaszbeli összecsapásán történt;
- A mérkőzés két órás és tizenhat perces volt, plusz a harminchárom perces esőszünet;
- A Yankeesből azóta sem dobott senki tökéletes meccset, bár Mike Mussina nagyon közel volt.
- Cone ott volt egykori csapattársa, David Wells előző szezonban dobott perfekt meccsén, Boomer viszont ekkor már a Toronto csapatát erősítette, így nem tudta viszonozni a gesztust. Wells és a Blue Jays aznap épp Bostonban vendégszerepelt és az aznap szabadnapos kezdődobó a Fenway Park vendégcsapatoknak fenntartott öltözőjében izgulta végig barátja perfect game-jének utolsó három inningjét. Wells azt mondta, hogy ha másnap nem ő kezdett volna, akkor azonnal bérelt volna egy magánrepülőt, hogy New Yorkba érjen a meccs végére és őt ismerve ezt nem csak kitalálta.
David Cone tökéletes meccsének mind a huszonhét kiejtése egymás után vágva
Ez volt a Nagy Pillanatok hatodik része itt a Jenkik Házán, jár a gratuláció David Cone-nak még így huszonkét év távlatából is. Örökre beírta magát a Yankees és az MLB történetébe ezzel a mérkőzéssel.
A képen a Yankees történetében tökéletes meccsein szereplő dobó-elkapó párosok láthatók, név szerint Joe Girardi és David Cone, Don Larsen és Yogi Berra, valamint David Wells és Jorge Posada.
