2015. február 18., szerda

A 2015-ös keret - 4. rész

Elérkeztünk a záróakkordhoz. Az utolsó tízes már csak olyan játékosokat tartalmaz, akiknek kulcsszerepük lesz az idei  szezonban. Lássuk, kik ők:



Andrew Miller

2015-ös szerepe: Az egyik legfontosabb cseredobó. Akár closer (záró dobó) is. Még nem tudni, hogy a csapat hogyan fogja intézni a meccsek utolsó játszmáit, de az biztos, hogy Miller jelentős faktor lesz majd a nyolcadik-kilencedik inningben. Balkezes, de nem LOOGY (csak balos ütők ellen bevethető specialista), rengeteg strike outtal.

Hosszú távú szerepe: Ugyanaz. Négy évre szerződtettük David Robertson helyére, ami egészen biztosan nem a legpopulárisabb húzása volt a vezetésnek, de üzleti szempontból megérte. Egy ugyanolyan jó dobót kaptunk olcsóbban plusz egy draft cetlit is. Miller még négy évig ott lesz a bullpenben és fontos szerephez fog jutni végig.

***

Chase Headley

2015-ös szerepe: Kezdő hármas védő. Természetesen nem azért igazoltuk le Headley-t, hogy a padot koptassa és ő sem azért maradt a csapattal, hogy ezt tegye. Jelenleg nincs realitása a "verseny" szó használatának Chase és A-Rod között, előbbi a kezdő. Védelemben átlagon felüli teljesítményre képes hármason, ezt tavaly is láthattuk. Támadásban már kérdésesebb, de ott is képes robbantani, lásd: 2012. Valószínűleg nem lesz még egy olyan éve, mint akkor, de ha folyamatosan megbízható ütőteljesítményt nyújt, azzal már elégedettek leszünk.

Hosszú távú szerepe: Egyelőre úgy tűnik, övé is marad a kezdő hármas poszt. Alex Rodriguez nem valószínű, hogy beleszólhat már ebbe, a következő opció pedig Eric Jagielo, aki idén az AA-ligás Trentonban fog játszani - és a védőmunkáján még bőven van mit javítani. Headley is négyéves szerződést kapott, ami azért is tűnik jó húzásnak, mert a szabadügynök piacon nem nagyon várható nagy nevű 3B a következő néhány évben. Ideális esetben Chase az ütősor 6-7. helyén képes lesz terrorizálni az ellenfél dobóit, amiben a Yankee Stadium paraméterei is a segítségére lesznek.

***
Brett Gardner

2015-ös szerepe: Kezdő balkülsős és az ütősor eleje. Derek Jeter visszavonulása egyben azt is jelenti, hogy Joe Girardi edző most már szabadon garázdálkodhat az Ellsbury-Gardner párossal az ütősor első két helyén. Gardner szerepe nagyon egyszerű lesz: amit balra ütnek, azt kapja el, támadásban kerüljön sokszor bázisra. Ha megint üt 17 home runt, mint tavaly, az király, de erre nem feltétlenül fogadnék nagy összegben.

Hosszú távú szerepe: Ugyanaz. Kezdő balkülsős és az ütősor eleje. Az előző két játékoshoz hasonlóan ő is négy évig még legalább a csapatnál lesz - a Yankees tavaly végre szakított a hülye "nem hosszabbítunk szerződést a játékosokkal, amíg az előző le nem jár" politikával és 52 millió dollárt vágott Gardy-hoz. A csapat tehát meg van vele elégedve, a szurkolók is szeretik őt, négy szép évet várunk tőle.

***

Nathan Eovaldi

2015-ös szerepe: A rotáció tagja. Azt még nem tudni, hogy hol kap helyet pontosan, de minél több inninget tud dobni, annál jobb. Miamiban nem remekelt, ugyanakkor mindenki azt mondja, hogy sokkal nagyobb potenciál van benne, mint amit ott ki tudtak hozni belőle. Remélhetőleg a dobóedzőnk, Larry Rothschild keze alatt sikerül javítani Eovaldi teljesítményén. Na meg az is segítség lehet neki, hogy Brian McCann fog keccsölni neki, nem Jarrod Saltalamacchia.

Hosszú távú szerepe: Kezdődobó, ha sikerül jó teljesítményt kihozni belőle. 2017-ig a Yankeesnél lesz, ha sikerülne évente 200+ játszmát dobnia 3.50-es ERA alatt, akkor azt mondhatjuk, hogy megérte az árát (Martin Prado és David Phelps ment Miamiba Eovaldiért és Garrett Jonesért). Ha idén képes a javulásra, akkor szép három évet kaphatunk tőle. Az ő fejlődése nagyon fontos eleme a Yankees rotációjának a jövőben.

***



Brian McCann

2015-ös szerepe: Kezdő elkapó és az ütősor középső részén hazafutás vágó kisiparos, RBI-gyár. Az első éve a csapatnál felemásra sikerült. Sokan csak azt látják, hogy rossz számokat hozott ütésben, de azt hajlamosak elfelejteni, hogy övé volt a csapatban a legtöbb home runt (23) és a szezon második felében elkezdte összekapni magát. Ráadásul védelemben első osztályúan teljesített - egy példa: a bázislopók 37,2%-át kiejtette -, és a dobóinkat is jól irányította a legtöbb meccsen. Idén továbbra is ő lesz az elsőszámú emberünk a plate mögött, bebizonyíthatja, hogy a tavalyi gyenge ütőteljesítmény csak a környezetváltozás miatt és az új dobók stílusának a megtanulása miatt volt. Ha szerencsénk van, akkor idén már egy beilleszkedett, vezéregyéniség típusú McCann-t láthatunk, aki behoz egy csomó pontot.

Hosszú távú szerepe: Még négy éve van hátra a szerződéséből, ami azt jelenti, hogy 35 éves koráig nálunk lesz. Ilyen idősen ritka a folyamatosan jól teljesíteni képes elkapó. 2000 óta mindössze 41 olyan catcher volt a ligában, aki 34 éves kora felett is 400+ ütéshez állást (plate appearance) össze tudott hozni egy szezonban - és ezek legtöbbje rettenetesen ütött. Előbb utóbb kénytelen lesz a Yankees visszavenni McCann terheléséből a plate mögött. Persze DH-ként is hasznos tagja lehet az ütősornak, vagy akár csere-egyes védőnek is alkalmas lehet néha. Ezek mellett természetesen az elsődleges feladata hosszú távon továbbra is a kezdő catcher-ködés lesz, valamint, hogy mentorálja John Ryan Murphy-t (és talán Gary Sanchezt). A tökéletes forgatókönyv olyan lenne, mint a Girardi-Posada kettős anno: McCann elkapóként évente fokozatosan kevesebbet játszik, Murphy pedig egyre többet. McCann ütője pedig mind a négy évben fontos szerepet fog kapni a Yankees meccsein.


***

Dellin Betances

2015-ös szerepe: Talán a legfontosabb cseredobó. Tavaly a liga egyik legjobb RP-jévé nőtte ki magát és a Yankees ugyanerre számít tőle idén is. Persze megvan az esélye, hogy Dellin nem lesz annyira domináns, mint tavaly, de remélhetőleg nagyon közel lesz hozzá. Egykori kezdő lévén akár több játszmára is bevethető, de idén valószínűleg nem kell 90 inninget lehoznia.

Hosszú távú szerepe: Záró dobó. Akár már idén is ez lehet. Ahogyan a Yankees felépítette a bullpenjét a holtszezonban, arra enged következtetni, hogy Betancest képzelik el closer-ként. Kérdés persze, hogy hogyan lehetne a legjobban kihasználni az adottságait: előkészítőként, vagy záróként, de az biztos, hogy ő a csapat legjobb cseredobója jelenleg. Még öt évig a csapat kontrollja alatt van a szerződése, azaz a következő két év még elő-arbitrációs éve lesz, ami azt jelenti, hogy komolytalanul olcsón itt tarthatjuk. Egyelőre az a biztos, hogy az előző szezonban komoly reputációt szerzett magának Dellin és ezt igyekszik majd fenntartani az elkövetkezendő években.


***

Didi Gregorius

2015-ös szerepe: Kezdő beállós. A Yanks feldobta a lehetőségét annak, hogy Gregorius és Brendan Ryan váltogatják egymást majd beállós poszton, de ez nem hangzik túl ésszerűen. Ryan ugyanis még Didinél is rosszabbul ütött a balosok ellen. Ettől függetlenül a durva balkezes kezdők ellen lehet, hogy Gregorius szabadnapot kap (mint például Chris Sale vagy David Price), de azért jó lenne, ha minél több lehetőséget kapna a nem annyira erőből dobók ellen. Persze elsődlegesen a védelmi képességeiért hoztuk. Az elmúlt év Derek Jeter-jéhez képest hatalmas előrelépést jelent a pályán, így elnézhetjük neki, ha dadog kicsit ütésben.

Hosszú távú szerepe: Még csak 25 éves lesz, így csak rajta múlik, hogy évekig ő lesz-e a Yankees következő shortstop-ja. A csapat vevő lenne rá (2013 óta folyamatosan próbálták megszerezni és a nagyon tehetséges Shane Greene-t adták érte most cserébe), ha beválik, annak csak örülünk. Még öt éven át a Yankees kontrollja alatt van, ami alatt reméljük végig nagy hatékonysággal kapkodja el a labdákat short-on és legalább a jobbkezes dobók ellen tartja a jó ütőformáját az order hátsó harmadában. Ne feledjük: Gregorius NEM Jeter. Nem is lesz az. Soha, senki sem lesz az. De ha Didi jól csinálja a dolgokat, akkor nagyon hosszú ideig kezdő beállós lehet a ligában, jó esetben a Yankeesben.

***

Michael Pineda

2015-ös szerepe: Ász, vagy ászhoz közeli szerep. Tavaly végre bemutatkozhatott hajszálcsíkosban és az a kis idő amit a rotációban töltött elég komolyra sikerült: 1.89-es ERA 13 start alatt (76 és 1/3 inning). Az egyik legjobb kezdődobója volt a Yanksnek (amikor játszott) és a csapat szeretne többet látni ebből idén. Sokkal többet. Ha egészséges, akkor megvan a motyója hozzá, hogy az egyik ásza legyen New Yorknak. Sajnos amióta csak nálunk van, azóta bajlódik a vállával, tavaly is amiatt kellett több, mint három hónapot kihagynia. Persze egy teljes szezonon keresztül nem várhatunk tőle olyan durva számokat, mint a tavalyi 13 kezdése során, de ha egészséges marad és hozza amit tud, akkor maradéktalanul elégedettek leszünk vele.

Hosszú távú szerepe: Képes dominálni bármelyik csapat ütőit, ugyanakkor sosem lehetünk teljesen nyugodtak az egészégét illetően. Lehet, hogy egy Al Leiter-szerű karrierje lesz majd - az ő vállát ugyanúgy 23 éves korában műtötték, mint Big Mike-ét, az azt követő 3 szezonban összesen 9 inninget dobott MLB szinten, de utána egy nagyon hatékony dobóvá avanzsált, aki ászként is képes volt dobni néha. Akárhogyan is, még három évig nálunk lesz, elsősorban a cél, hogy egészséges maradjon. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor csak bíznia kell önmagában és folytatni azt, amire képes.

***

Jacoby Ellsbury

2015-ös szerepe: Középkülsős, ütésben pedig a sor elején valahol. Valószínűleg elsőszámú ütőként kezdi a szezont, de tavaly is többször ütött harmadikként. Az első három helyen bárhol bevethető, mert roppant gyors, de az ereje is megvan ahhoz, hogy beüsse a többieket. Mindenesetre jobban örülnék, ha Gardnerrel osztoznának legelöl. A csapat egyik legkomplexebb, legjobb ütője és védője is egyben - a karja nem a legerősebb, de óriási a range-e és szinte mindent elkap. Jelenleg a Yanksben nincs szupersztár kaliberű játékos, de Ells áll a legközelebb hozzá.

Hosszú távú szerepe: Mivel óriási szerződést kapott tavaly (7 év/153 millió), ezért az elvárások is magasak. Éveken keresztül számít rá a csapat (és a szurkolók is), hogy magas szinten teljesít majd csakúgy védelemben, mint támadásban. Sajnos az is benne van a pakliban, hogy ha gyengül a teljesítménye, akkor is ugyanezt a szerepet szánjuk neki (helló, Mark Teixeira!). Reméljük, hogy ha bekövetkezik majd az elkerülhetetlen, akkor is egy megbízható, átlagon felüli képességekkel rendelkező játékost tudhatunk magunkénak (lásd: Johnny Damon).


***

Masahiro Tanaka

2015-ös szerepe: A dobó-alakulatunk ásza. Tavaly óriási volt a hype körülötte és ő nagyon hamar be is bizonyította, hogy ászkaliberű dobó lesz az MLB-ben is. Mindene megvan hozzá: jól variálható dobásfajták és fantasztikus kontroll ezek felett. Ennek hozománya a sok strike out, kevés séta és, hogy az elütött labdák nagy hányada is a talajra kerül, nem a levegőbe. Mindehhez hozzáadódik a halál nyugodt mentalitás, úgy tűnt semmi sem tudja kizökkenteni őt amikor a dombon van. Az első szezonjában az ütők 26%-át tette K-ra és kevesebb, mint 4%-nak engedett sétát, az elütött labdák 46,6%-a pedig grounder lett. Nagyszerűen teljesített tehát a debütálása során és a Yankees idén is ezt várja tőle. De ... DE! Sajnos mindig van egy "de". Jelen esetünkben ez a sérülésveszély. A tavalyi szezonban is ki kellett hagynia jó pár meccset, és semmi biztosíték nincs arról, hogy nem szalad bele egy Tommy John műtétbe idén. Egyelőre a hírek alapján teljesen egészséges, a tél jól telt. Bizakodásra adhat okot, hogy ugyanilyen sérüléssel többen is dobtak még évekig, de ez sem garancia arra, hogy nem lesz baj. Amíg viszont Tanaka egészséges, addig ő lesz a rotáció legértékesebb tagja.

Hosszú távú szerepe: Még csak 26 éves, tehát fényes jövő áll előtte. Túlzások nélkül az MLB egyik legjobb dobója lehet amennyiben egészséges marad. A szerződésében van egy kilépő lehetőség, amit nagy valószínűséggel ki is használhat, hogy több pénzt kapjon. Ez 2017 végén lesz aktuális, akkor ráhajthat a nagyobb szerződésre. Persze minden ezzel kapcsolatos ötlet csak spekuláció, amibe most nem mennék bele. A legjobb eset az lenne, ha a teljes karrierjét a Yankeesben töltené és ász módon dobna szinte végig. Addig is a következő három szezonban ez lesz a feladata: legyen a rotáció vezéregyénisége. És a csapat egyik legfontosabb játékosa.


***



Hölgyek, Urak! Íme tehát a 2015-ös New York Yankees baseballcsapata, reméljük, hogy sikerül visszatérni a rájátszásba az idén, ha ezt elérjük, akkor én már elégedett leszek. A holtszezon alatt sikerült fiatalítani a csapaton és a védelmünk is sokkal jobbnak néz ki, mint az utóbbi években. Ha a fránya sérülések elkerülik a kulcsjátékosainkat, akkor határ a csillagos ég.


A négyrészes cikk létrejöttében segítségemre volt több amerikai Yankees-blog is, elsősorban a River Avenue Blues és az ESPN New York. Köszi mindent!

2015. február 11., szerda

A 2015-ös keret - 3. rész

A kiegészítőemberektől és prospect-ektől eljutunk szépen, lassan a kezdőkig és azokig a játékosokig, akik az idei évben is kulcsszerephez jutnak majd.


Tyler Austin

2015-ös szerepe: Talán ötödik számú külső védő, ha sikerül megelőznie az előző részben tárgyalt Ramon Florest ÉS sikerül egészségesnek maradnia. Austin előző két évét megkeserítette egy csuklósérülés, valamint egy térdhajlítóizom-húzódás is. Ezek előtt és után viszont nagyon durva számokat hozott: .302/.355/.487-es átlagai voltak (ütőátlag/bázisra kerülési átlag/súlyozott ütőátlag) a szezon utolsó két hónapjában, miután felépült. Az Arizonai Őszi Ligában pedig még jobban teljesített. A szezont AAA-ban fogja kezdeni, de könnyen lehet, hogy év közben New Yorkban is találkozhatunk vele.

Hosszú távú szerepe: A játékosmegfigyelők egyöntetű véleménye, hogy egy hasznos, átlagon felüli MLB játékos válhat belőle, bár a sztárpotenciál nincs meg benne. Valószínűleg jobbkülsős lesz majd, ha felkerül - a karja is erős és még mindig Beltrán tűnik a gyenge pontnak az outfield-ünkön. A negyvenes keret játékosai közül Austinnak van talán a legtöbb esélye, hogy felkerüljön a csapatba és ott is maradjon. Ha egészséges marad, akkor 2016-ra már kiharcolhatja magának az állandó helyet (RF-1B-DH posztokon). Reméljük, hogy a jó ütőteljesítményt át tudja ültetni az MLB-be is.

***

Bryan Mitchell

2015-ös szerepe: Hatodik kezdődobó-szerű szerep vár rá. Tavaly debütált a nagyok között és nem is volt rossz. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy idén robbantani fog, de az elvárható, hogy továbbra is megbízható legyen. Lehet, hogy megkaparintja az utolsó bullpen helyet a tavaszi edzőtábor során, de esélyesebb, hogy Scrantonban kezdi a szezont, így kellőképpen be lesz melegítve a karja, ha be kell ugrani a nagyok közé. Kezdőink sérülékenysége az utóbbi évben azt vetíti előre, hogy sokat fogjuk látni Mitchell-t a Yankees dombján.

Hosszú távú szerepe: Negyedik-ötödik számú kezdő. Még csak 23 éves és sokkal jobb, mint ugyanennyi évesen Shane Greene volt, akit láttunk, hogy milyen jól mutatkozott be tavaly. Még csiszolódnia kell, alapjáraton egy jó gyorslabdával és csavarttal operál, ráadásul zabálni tudja az inning-eket. Kiforrottan nagyon hasznos tagja lehet a Yankeesnek. Szerencsére rengeteg munkát is fektet a fejlődésbe: bemutatkozása óta a sétáinak a százalékát sikerült 13,6%-ról (Low-A ligában frissen draftoltként) 8,9%-ra (AAA tavaly) lefaragni. Csak így tovább, mert idén is és a jövőben is szükségünk lehet rá a dombon.

***
Gary Sanchez

2015-ös szerepe: Szeptemberben felhozhatjuk őt a kötelező keretbővítéskor, amolyan extra catcher-ként vészhelyzetekre. Ahhoz viszont sok mindennek el kéne romlania, hogy sok időt töltsön a Jenki home plate mögött. Idén a RailRiders (AAA) mindennapos kezdője, ahol lesz elég lehetősége támadásban és védekezésben is fejlődnie. Az mindenesetre elég biztató, hogy az elmúlt két szezonban a bázist lopni próbálók 42%-át kiejtette.

Hosszú távú szerepe: Ütő, ütő, ütő! Támadásban nagy szükség lesz rá. Kívánjuk neki, hogy elég jó legyen majd elkapónak is a nagy ligában, de ha nem, akkor átneveljük 1B-re vagy kifejezetten kijelölt ütőnek. A Baseball America pár hete az ötödik legjobb prospect-ként listázta őt a Yankeesnél, ezt írva róla: "Éveken keresztül benne lehet egy legalább .280-as ütőátlag és 20-25 homerun." Úgy legyen. Mitchell-hez hasonlóan ő is folyamatosan fejlődik, Low-A osztályban még 25%-os strike out százaléka volt (minden 4. ütéshez állása K lett), amit AA-ban már 18,2%-ra csökkentett. A karja nagyon erős, ezt mind ütésben, mind védelemben kamatoztathatja. Még csak 22 éves, tehát van ideje fejlődni.
Sajnos azonban az is benne van, hogy Jesus Monteróhoz hasonlóan ő is cserealappá válik majd - ha a Yankees nem lesz megelégedve a munkájával a plate mögött.

***

Iván Nova

2015-ös szerepe: Elsődlegesen a teljes felépülés. Tavaly április végén "Tommy John" műtétje volt, május végére-június elejére tehető a visszatérése idén. Szerencsére nem volt semmilyen kedvezőtlen fordulat a felépülése során. Mihelyt újra 100%-os lesz, visszatérhet a kezdő rotációba.

Hosszú távú szerepe: Jövőre szintén a kezdő ötösben, 2016 végén azonban lejár a szerződése. Hogy mi lesz vele ekkor, csak tippelni lehet. Egyelőre nem sikerült az igazi arcát megmutatnia, hol ászként dob meccseken keresztül, hol le kell küldeni AAA-ba, mert nem megy neki. Ha egészségesen stabilan jó teljesítményt fog nyújtani az idei és jövő évi szezonban, akkor a csapat lekötheti őt sok évre is akár.

***


Adam Warren

2015-ös szerepe: Eredetileg azt írtam volna, hogy megbízható eleme lesz a bullpennek, csakúgy, mint tavaly. Viszont ma jött a hír, hogy a csapat a tavaszi edzőtáborban Warrent és Esmil Rogerst is kezdődobóként hívta meg. Tehát úgy tűnik, annak ellenére, hogy egy-inninges cseredobónak tökéletesen bevált (el bírja ereszteni a gyorslabdáját, nem kell tartalékolnia az erejével), a csapat továbbra is kezdőként (is) számol vele. Azért én nem lepődnék meg, ha a szezon során visszakerülne a bullpenbe. Ott persze nem csak egy, hanem akár három játszmára is a kezébe lehet adni a labdát.

Hosszú távú szerepe: Ugyanez. Megbízható cseredobó és alkalmi kezdő. Ahányszor csak lesérül egy dobónk a rotációból, Warren neve mindig fel fog jönni helyettesként. 2018 végéig nem lesz szabadügynök, így még sokáig láthatjuk őt a csapatban.

***

John Ryan Murphy

2015-ös szerepe: Csere elkapó. A csapat a holtszezon során megvált Francisco Cervellitől, hogy helyet csináljon Murphy-nek. Tavasszal azért harcolnia kell a helyért, de az eddigi tapasztalatok alapján Austin Romine és a többiek nem valószínű, hogy bekavarnának neki.

Hosszú távú szerepe: Talán kezdő elkapó. Hogy a Yankeesnél, vagy sem, az már más kérdés. Fiatal catcher, jól üt és jól is védekezik, bármikor elcserélheti őt a csapat. Egyelőre persze ez a veszély nem fenyeget. Az út mindenesetre ott van előtte: McCann szerződéséből még négy év van hátra, jövő hónapban lesz 31 éves és már most rengeteg végigguggolt inning van a lábaiban (22 éves kora óta kezdő catcher a nagyok közt). Előbb utóbb csökkenteni kell McCann terhelését - játszatni őt egyesen és kijelölt ütőként, pihentetni a padon, stb. - és itt jön képbe Murphy. Ha addig jó formát nyújt csereként és fejlődik, akkor a csapat örömmel adhatja majd neki a McCann-en megspórolt ütéshez állásokat. Ugyanakkor ott van az előbb említett Gary Sanchez, aki idén már Scrantonban lesz végig, tehát kopogtat az MLB ajtaján. Támadásban messze jobb JRM-nél, de a védekezés Murphy felé billenti a mérleg nyelvét - a Yankees pedig tudjuk, hogy jobban szereti a védekező elkapókat. Hosszú távon ez az ő malmára hajthatja a vizet. Az elkövetkezendő években viszont még csak csere lehet McCann mögött.

***

Carlos Beltrán

2015-ös szerepe: Kezdő jobbkülsős és az ütősor középső részén ütő - remélhetőleg. Mindenekelőtt az utóbbi a lényeg. Védelemben nem várunk tőle sokat és nem is fog sokat nyújtani, ha szoros meccs van, akkor az utolsó játszmákat valószínűleg Chris Young fogja játszani Beltrán helyett. A legfontosabb az, hogy Carlos üssön! Az átlagát is össze kell kapnia és a hazafutások számát is fel kell tornáznia. Tavaly ugye egy csontdarabot távolítottak el a könyökéből, a szezon nagy részében az zavarta őt. Szezon elején jól kezdett, de amikor a karja fájni kezdett, teljesen súlytalanná vált a jelenléte az ütősorban. Reméljük, hogy az egészséges könyök = zúzós Beltrán.
 
Hosszú távú szerepe: Még két év van a szerződéséből, sokat keres (30 millió dollár), így szokjatok hozzá a látványához. Joe Girardié a megtisztelő feladat, hogy elossza a DH ütési lehetőségeket A-Rod, Beltrán és a többiek között, amit megkönnyíthet az a tény, hogy mostanában sok a sérülés... Beltrán feladata továbbra is az ütés lesz idén is, jövőre is, azután is. Ha a plate-nél nem tud teljesíteni, akkor elég kidobott pénz szaga lesz a szerződésének.

***

Alex Rodriguez

2015-ös szerepe: DH elsődlegesen. A teljesítményétől és a sérülésektől függően védelemben is a pályára kerülhet később. A csapat egyértelművé tette, hogy Alexnek ki kell érdemelnie a játékidőt és be kell bizonyítania, hogy továbbra is képes teljesíteni a nagyok között. Télen ugye hármason és kijelölt ütő poszton is bebiztosította magát a Yanks, ami azt mutatja, hogy nem számítanak sokra A-Rodtól. Ugyanakkor rengeteget fizetnek neki és szeretnének kapni valamit a pénzükért.

Hosszú távú szerepe: Sajnos valószínűleg ugyanez. Az elkövetkezendő három évre még 64 millió dollárral tartozik neki a csapat (mindig meghal a lelkem egy darabja, ahányszor csak meglátom ezt) plusz az esetleges home run rekordokért is 6-6 millióval - és az első ilyenhez csak 6 homárra van szüksége Alexnek. A Yankees pedig valószínűleg nem fogja kitenni A-Rod szűrét és lenyelni ezt az összeget, amíg van rá esély, hogy a pénz nagy részét megmentheti - a) ha Rodriguez lesérül -> biztosítás; b) ha Rodriguez megint kokszol -> eltiltás. A legjobb persze az lenne, ha Alex kellőképp jól ütne (arra senki se számítson, hogy a legjobb éveit fogja idézni a közeljövőben) és maradhat kezdő kijelölt ütőként és alkalmi hármas védőként.

***

Mark Teixeira

2015-ös szerepe: Kezdő egyes védő és erős ütő az ütősor közepén. Beltránnal ellentétben Tex mind ütésben, mind védelemben kiemelkedő teljesítményre képes. Sőt, a védőmunkája még értékesebb is lehet, mint az ütője. A tavalyi szezon első felében jól játszott nagyon, az All-Star szünet után viszont teljesen szétesett. A 2013-as szezon legnagyobb részében sérült volt, a csuklóját kellett műteni. Ha minden jól megy, akkor újra teljes erejével tud majd odasózni a labdának. Tavaly többször is nyilatkozta a szezon második felében, hogy "elfáradt" a csuklója és "nem érzi elég erősnek". Idén már bőven idő előtt elkezdett edzeni és erősíteni, meglátjuk, meglesz-e a foganatja. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az utóbbi időben évről évre rosszabbul teljesít ütésben. Védelemben viszont még mindig egy szörnyeteg.

Hosszú távú szerepe: Mi más lenne? Nyolcéves szerződésének a hetedik éve lesz az idei és továbbra is ő lesz a kezdő egyesünk és az ütősor közepe körül fog ütni. McCann mellett ő a csapat legjobb erőforrása, tehát legalább a hazafutások számát növelni kéne a következő két évben. Cserének hozta a csapat Garrett Jonest, ami mindenképp jobb megoldás, mint a tavalyi "bárki játszhat egyest, ha odaállítjuk" hozzáállás. Ettől függetlenül szükség van Tex-re, nagyon is.

***

CC Sabathia

2015-ös szerepe: Inning-evő. Ászként már szinte teljesen biztos, hogy leáldozott CC csillaga, jelenleg az is kétséges, hogy képes lesz-e egyáltalán ötnaponta megbízhatóan jól teljesíteni. A térde állapota miatt csak nyolc meccsen kezdhetett tavaly. Szerencsére komolyabb műtét nélkül megúszta, sikerült kitisztítani a térdét. A bajok ott kezdődnek, hogy ha egy évvel korábbra tekintünk, láthatjuk, hogy CC egészségesen sem dobott jól 2013-ban (4.78-as ERA 211 játszma alatt). Arra most is szükség lesz, hogy Sabathia zabálja az inningeket, de az megengedhetetlen, hogy ennyi pontot hozzanak róla továbbra is. Talán erős, de legjobb esetben ő lehet az idei Hiroki Kurodánk, aki ligaátlag körüli ERA-t tesz le az asztalra és ötnaponta hoz egy megbízható kezdést.

Hosszú távú szerepe: Legalább 2017-ig itt lesz (még két év a szerződéséből + egyéves extra opció), hacsak a válla nem megy tönkre - a vállával eddig semmi baj sincs. Ha a 2013-14-es verziójából kapunk még háromévnyit, az szörnyű lenne. Azonban ha sikerül elkerülnie a sérüléseket és minél többször megadnia az esélyt a csapatnak a győzelemre, akkor még jók lehetünk vele. Fontos, hogy a strike out-, a séta- és a földre ütött labdák arányát újra vissza tudja állítani arra a szintre, ahol a sérülése előtt voltak. Akkor az idei védelem ki fogja őt húzni a csávából. Remélni tudjuk csak, hogy értékes darabja lesz a kezdő rotációnknak még 3 éven át.


***

2015. február 6., péntek

A 2015-ös keret - 2. rész

Folytatódik a csapat bemutatása újabb 10 emberrel. A várható kezdőcsapatból két cseredobó, egy kezdő és egy valószínűsíthető kispados került be a kisligás tehetségek mellett.


Branden Pinder

2015-ös szerepe: Minor liga. Az előző posztban taglalt Burawához hasonlóan, ő szintén elég kaotikusan helyezi el a dobásait, bár az elmúlt évekhez képest sikerült lefaragnia a sétáinak az egyharmadát. Idén lehet, hogy látni fogjuk őt a Yankees-ben, de lehet, hogy csak szeptemberben (a kötelező keretbővítéskor).

Hosszú távú szerepe: Kétfajta slider-t tud dobni az elég jó gyorslabda mellett, később hasznos tagja lehet a Yanks bullpen-nek.

***

José Ramirez

2015-ös szerepe: Tavaly 10 inning erejéig bemutatkozhatott a nagyok között, aztán viszont lesérült. Sajnos a sérülések az utóbbi években nem kerülik el őt. A tavaszi edzőtábor alatt az utolsó bullpen-helyért küzdhet majd, amennyiben nem jön neki össze, úgy AAA-ban kezdi a szezont. Aztán ha egy friss karra lesz szüksége a csapatnak, akkor fordulhatnak hozzá.

Hosszú távú szerepe: Fiatalabb, mint Burawa vagy Pinder és mindkettőjüknél durvább dobásai vannak. Kemény gyorslabda, éles slider és egy bárki ellen bevethető changeup. Ha jó napja van, akkor mindhárom dobásával ki tudja végezni az ütőket. Minden esély megvan rá, hogy a későbbiekben a késői inningek egyik főszereplője legyen. Reméljük, egészséges tud maradni - eddig bajlódott már könyök- és vállsérüléssel is.


***

José Pirela

2015-ös szerepe: Szinte bárhol bevethető csereember, aki csak az alkalomra vár. Ha valaki a tavaszi edzőtáborban megsérül, akkor Pirela a legesélyesebb, hogy beugrik helyette. José a szegény ember Martin Pradója: elsősorban kontakt ütő, kettes védőtől balkülsősig bármit tud játszani. Az utóbbi három szezonban nagyon jól ütött Trentonban és Scrantonban egyaránt, elég sok sétával és viszonylag kevés strike outtal. Reméljük a jó teljesítményt át tudja ültetni az MLB-be is.

Hosszú távú szerepe: Sajnos egyáltalán nem biztos, hogy be fog válni a nagyon között. Igazából lehet ő a következő Eduardo Nunez is, de a következő Prado is, széles a lehetőségek skálája. Mindenesetre rugalmassága helyet biztosíthat neki az elkövetkezendő években a Yankees kispadon. Mi drukkolni fogunk neki.



***

Ramon Flores

2015-ös szerepe: Ötödik outfielder, sérülés esetén valószínűleg őt riadóztatjuk (kivéve, ha Pirela legitim sanszot kap az OF-en, akkor Flores csak a hatodik a sorban).

Hosszú távú szerepe: Mivel Carlos Beltrán elég sérülékeny, így akár egy teljes munkaidős DH szerep is kinézhet neki. Itt lép be Flores, aki balkezes ütő lévén zúzhat a Yankee Stadiumban. Tulajdonképpen megkaphatja azt a szerepet, ami Zoilo Almontének sosem adatott meg (így persze arra sincs garancia, hogy ő megkapja majd).

***

Mason Williams

2015-ös szerepe: A nagy csapatot nem fogja látni - hacsak nem szeptemberben. Csak azért van a 40-fős keretben, mert nem akartuk elveszíteni őt a Rule-5 drafton. Egykoron a legjobb prospect-jeink egyike volt, az utóbbi két szezonja azonban szörnyen sült el (sérülések + rossz teljesítmény + munkamorálbeli problémák).

Hosszú távú szerepe: Ó, a régi szép idők. Williamsben minden megvolt, ami egy tökéletes leadoff-ütőhöz kell: nagy százalékban került bázisra, gyors volt és védelemben is egy elit középkülsős. Az elmúlt két évben viszont már nagyon nem ez a helyzet. Több forrás is megerősítette, hogy a munkamoráljával van a legnagyobb baj. Ha össze is kapja magát, akkor is lehet, hogy a csapat elcseréli őt valahová.


***

Chris Capuano

2015-ös szerepe: A rotációban fogja kezdeni az évet, aztán Iván Nova visszatérésével valószínűleg kiszorul a kezdőötösből. A csapat azért tartotta New Yorkban egy évre, hogy mélyebb legyen a rotáció, ráadásul ő egy stabil teljesítményre képes ötödik kezdő lehet. Tavaly nem dobott rosszul, idén is kegyeznénk egy hasonló teljesítménnyel.

Hosszú távú szerepe: Nem igazán van neki. Persze adhat neki a csapat egy kis szerződést, de már 36 éves, valószínűleg évről évre próbál meg túlélni az MLB-ben most már (rosszabb esetben hónapról hónapra). Jelenleg arra kell, hogy ötnaponta megpróbáljon minél több inninget felzabálni, és valamiféle mentora legyen a fiatalabb dobóknak. Idén fontos szerepe lesz, mert a kezdődobóink sérülékenyek sajnos (Tanaka, CC, Nova, Pineda), de a hosszú távú tervben nem szerepel a neve.

***

Chasen Shreve

2015-ös szerepe: Legrosszabb esetben hol AAA, hol MLB, legjobb esetben egy fix  balkezes pont a bullpen-ben a középső inningekre. A Bravesből került a Yankeesbe, cserébe az egykori legjobb dobóprospect-ünket, Manny Banuelost adtuk pár hete. A tavaszi edzőtáborban megkapja az esélyt, hogy a szezonnyitón a nagy csapat tagja legyen.

Hosszú távú szerepe: A bullpen oszlopos tagja lehet. A tavalyi szezonban megtalálta önmagát, rájött, hogy ha nem fogja vissza a dobásait a pontosság érdekében, az akár jól is elsülhet és így is lett. Ami vicces, hogy még a sétáinak a száma is visszaesett ezzel. Ha sikerül kézben tartania a dolgokat, akkor az elkövetkezendő években hasznos és értékes tagja lehet a cseredobóinknak.



***

Domingo German

2015-ös szerepe: Az MLB-ben semmi. A Marlins-tól szereztük a holtszezonban, az egész tavalyi évet a Miami low-A ligás csapatában töltötte. Azért van csak a negyvenes keretben, mert a Marlins így akarta őt kimenteni a Rule 5 draft alól. Idén a high-A ligás Tampa Yankees-ben lesz és talán feljebb mehet Trentonba majd.

Hosszú távú szerepe: Az egyik legjobb dobótehetség a szervezeten belül, így fontos szerepet játszhat a Yankees jövőjében. Lehet, hogy még 2016-ban sem fog debütálni, de mindenképp érdemes lesz várni rá. A csapat szempontjából két lehetőség van: vagy stabil tagja lesz a kezdődobó rotációnak a jövőben, vagy továbbra is ilyen ütemben nő az értéke és értékes cserealap lehet. Még csak 22 éves, fényes jövő állhat előtte.

***

David Carpenter

2015-ös szerepe: Shawn 'MGK' Kelley pótlása. Az elmúlt két évben Craig Kimbrel setup man-je volt Carpenter, nálunk is fontos inningekben fog beállni. Fontos tagja lesz a bullpennek.

Hosszú távú szerepe: Ugyanez. A 2017-es szezonnal bezárólag a csapat keze alatt van, tehát hacsak nem sül be botrányos módon és ki nem rúgjuk, akkor nálunk marad addig. A Yanks nagyban hagyatkozott Kelley-re a közelmúltban, Carpenter pedig hasonló dobó hozzá - erős gyorslabda, jó slider, sok strike out, sok magas labda -, így hasonló feladatokat is fog ellátni, mint eddig MGK.

***

Justin Wilson

2015-ös szerepe: Középső inningek cseredobóként, de nem csak balos specialistaként. A Pirates-től kaptuk őt Francisco Cervelliért. Nagyon erősen dob, rengeteg K-t szerez és egyaránt bevethető bal- és jobbkezes ütők ellen is. Kicsit bajok vannak a kontrollal ezért nem valószínű, hogy valaha is beválna a szoros meccsek utolsó játszmáiban, de egy szolid cseredobó, akire lehet számítani.

Hosszú távú szerepe: 2018-ig nem lesz szabadügynök, ergo a bullpenben helye lesz nálunk még hosszú évekig. Ha az előbb említett Carpenter a következő Shawn Kelley, akkor Wilson a következő Boone Logan: nagy erejű balos dobó, aki néha nem találja a strike-zónát. Ugyanakkor Logannel ellentétben Wilson nem csak balos ütők ellen használható.

***

2015. február 3., kedd

A 2015-ös keret - 1. rész

Véget ért az amerikai foci szezon, így már hivatalosan is bizsergésnek indult a baseball-bugi, egy ideje már folyik a visszaszámlálás és mostantól egyre hangosabb lesz.

Valószínűleg a Yankees végrehajtotta az összes nagyobb játékos mozgást, amit tervezett, tehát a negyvenfős keret többé-kevésbé adott. Vészesen közeledik a tavaszi edzőtábor, a dobók és elkapók három héten belül jelentkeznek, onnantól pedig végre már célegyenesben a szezon.

Éppen ezért úgy döntöttem, hogy számba veszem a (jelenlegi) negyvenes keretet és mindenkiről írok egy rövid összegzést, kitől mire számíthatunk az idén, illetve az elkövetkezendő években. Lehet vele egyetérteni, vagy sem, bármilyen véleményt, hozzászólást szívesen veszek akár itt, akár a New York Yankees Hungary Facebook oldalán.


A sorrend elég random, bár minimális fontossági minőséget képvisel nyilván - a "jelentéktelenebbektől" (de csúnya szó) indulunk és haladunk a meghatározóbbak felé folyamatosan. A keretet négy részletben mutatom be, részenként tíz-tíz játékossal. Íme az első tízes:


Chris Martin

2015-ös szerepe: Minor liga bullpen és talán szerep a nagy csapatban is. Nemrég szerezte őt a Yankees Coloradóból pénzért. Ha egy egyszerű folyamatábrán akarnám érzékeltetni Martin szerepét, akkor az így nézne ki: Preston Clairborne < Gonzales Germen < Chris Martin. Kap egy esélyt a tavaszi edzőtáborban és ha beválik, akkor az év folyamán felkerülhet a nagy csapatba is akár.

Hosszú távú szerepe: Nincs. Legjobb esetben lesz annyira sikeres, hogy a bullpen közepén elevickél idén és jövőre. A motyója megvan hozzá - AAA-ban 9,6 K/9 inning, 95 mérföld körüli gyorslabda és kellően lassú csavart.

***


Chase Whitley

2015-ös szerepe: Martinhoz képest annyival van jobb helyzetben, hogy már bizonyított és vészhelyzet esetén kezdődobóként is bevethető. Sőt, nem az a kifejezett bullpen-dobó, ráadásul a Yanks ismeri is őt, tudják mire képes. AAA Scrantonban fog kezdeni és ha kell, akkor felhívják NY-ba.

Hosszú távú szerepe: Marad, amíg nem fut ki minor ligás opciókból/nem szerez valaki jobbat a csapat. Még hároméves minor opciója van, tehát akár 2017-ig is eljátszhatja vele a csapat ezt az "AAA-ban kezded a szezont és ha kellesz, akkor feljössz" forgatókönyvet, ha úgy alakul.

***


José DePaula

2015-ös szerepe: Balkezes kezdődobó, ugyanilyen szerepben mint Martin és Whitley. A Yankees mindenesetre látott benne valamit, mert a holtszezon alatt nagyligás szerződéssel ajándékozta meg őt, holott még nem játszott a májerek között.

Hosszú távú szerepe: Mivel már csak egy minor ligás opciója van, ezért könnyen előfordulhat, hogy 2015 után már nem számolhatunk vele. Amennyiben vele is ez lesz a szitu, hogy Scrantonban kezd és aztán alkalomadtán felhozzuk a Yankeesbe, akkor elég jó benyomást kell tennie, hogy 2016-ban is még nálunk legyen. A 40 fős keretben Vidal Nunót váltotta, mondhatni hasonló dobók hasonló szerepben.


***


Austin Romine

2015-ös szerepe: Kifogyott a minor ligás opciókból (értsd: nem kezdheti az évet AAA-ban anélkül, hogy előbb át ne menne a waiver-listán és szabadon igazolható lenne), ezért simán lehet, hogy nem a Yankees csapatát erősíti (?) már mire eljön a szezon kezdete. A catcher-ök kelendőek, tehát valaki biztosan lecsapna rá, de az is lehet, hogy a csapat megelőzi ezt és elcseréli valahová. A tavaszi edzőtáborig pedig maradhat beugrós, ha Brian McCann vagy John Ryan Murphy ne-adjisten lesérülne.

Hosszú távú szerepe: Egyelőre beugrós. Vészhelyzet esetén csereként beszállhat. Ha maradna is a szervezeten belül, akkor is AAA-ban Gary Sanchez cseréje lenne csak. Érik az a trade...









***


Chris Young

2015-ös szerepe: Negyedik számú külső védő, aki elsősorban balkezes dobók ellen fog ütni. Ezen kívül láthatjuk őt majd Carlos Beltrán cseréjeként is a pályán, amikor szoros meccsen - Yankees vezetésnél - beállítják a védelembe. A tavaly szeptembere erős volt nálunk, így 2,5 milliós szerződést adott neki a csapat (amiből akár 4 millió is lehet, ez teljesítményfüggő).

Hosszú távú szerepe: Úgy tűnik, Young napjai kezdőként leáldozóban vannak és mivel csak egyéves szerződése van, ezért nincs a csapathoz kötve. Ha a szezon során nem teljesít, akkor elköszönünk tőle - vagy ha a következő holtszezonban akad egy jobb lehetőség. Ugyanakkor ha beválik, akkor kaphat új szerződést is a Yankeestől.

***


Brendan Ryan

2015-ös szerepe: Kispad. Csere-beállós marad továbbra is, az egyetlen, ami a csapatnál tarthatja, az az átlagon felüli védekezése.

Hosszú távú szerepe: A 2016-os szezonra csapat- és játékos opcióval is rendelkezik, így akár a mostani szerződése lejártával is maradhat még egy évet. Ez azért lenne jó, mert a Yankees farmján nincs jelenleg olyan legitim SS, aki akár Ryan-t helyettesíthetné.

***


Stephen Drew

2015-ös szerepe: Kezdő kettes védő ... de meddig? Balkezes dobók ellen könnyen lehet, hogy a kispadon fog csücsülni, főleg amennyiben Rob Refsnyder kiharcolja magának a helyet a tavaszi edzőtáborban a nagyok között. A szezont ettől függetlenül több, mint valószínű, hogy Drew kezdi majd kettesen. Az ütősor hátsó harmadában fog ütni és reménykedjünk, hogy a 2013-as verzióját láthatjuk majd, nem a 2014-est.

Hosszú távú szerepe: Egyéves, 5 milliós szerződése van, tehát a csapat nem feltétlenül számol vele hosszú távon. Refsnyder és Pirela is ott kopogtatnak már a nagy liga ajtaján és a csapat úgy néz ki, szeretne fiatalítani - a mostani holtszezon erre engedett következtetni. Ha Drew tavalyhoz képest nagyot robbant idén, akkor van esély rá, hogy újraszerződtetjük, de akkor már lehet, hogy csak epizódszerepre.

***


Garrett Jones

2015-ös szerepe: Kispados. Csere lehet egyes bázison, jobb külsőn és kijelölt ütőként is. Ezeken a posztokon ugye megvan a sérülés esélye sajnos (Teixeira, Beltrán, A-Rod), ezért még az is lehet, hogy többet látjuk majd Jonest a pályán, mint szeretnénk. Viszont balkezes ütő, ami a Yankee Stadiumban jó ómen lehet.

Hosszú távú szerepe: Ha konzisztensen jól teljesít ebben a csereszerepben, akkor akár hosszabb időre is a kispadra tehetjük őt. A csapatnak szüksége van mélységre a keretben, Jones pedig jó adottságokkal rendelkezik ahhoz képest.

***


Esmil Rogers

2015-ös szerepe: Egyaránt bevethető kezdőként és cseredobóként is, így ő örökli David Phelps tavalyi szerepét. A téli ligákban is kezdett néhányszor, így az edzőtáborra kellően bemelegítve fog érkezni, így akármikor bekerülhet a rotációba is - reméljük persze, hogy mindenki egészséges marad és nem lesz erre szükség.


Hosszú távú szerepe: Kissé meglepő módon itt tartottuk a tavalyi szezon után, ráadásul 2016 végén is még csapatkontroll alatt lesz. Ha ugyanúgy bejön neki a kezdő/csere váltogatás, mint Phelps-nek, akkor akár maradhat is még pár évig.

***


Danny Burawa

2015-ös szerepe: Minor liga. Kevés esélye van, hogy New Yorkban játszhasson idén, túl sok sérülésnek kéne bekövetkeznie ehhez (na, de nem festem az ördögöt a falra). Tavaly rövid időre le kellett küldeni AA-ba, miután nagyon rosszul kezdte a szezont Scrantonban.

Hosszú távú szerepe: Nagyon durva motyóval rendelkezik, Dellin Betances-féle motyóval. A gyorslabdája 97 mérföldet átlagol, ami mellé egy majdnem 90 mérföldes, gyilkos slider társul. Az egyetlen baj vele, hogy nem tudja rendesen kontrollálni a dobásait (5,17 sétát engedett 9 inningre leosztva az utóbbi két évben a minor ligákban), ha ezzel tudna kezdeni valamit, akkor hosszú távon akár a meccsek vége felé is bevethető lenne a nagy csapatnál. De egy-két éven belül bekerülhet a bullpen-be így is.
***