Peace!
Peace!
A nyár csúnyán rányomta a bélyegét a Házban és a podcastben való aktivitásomra, de ennek mostantól vége! Most rendhagyó módon az eddig elmaradt két adást is posztolom a tegnap (vasárnap) felvett műsorhoz.
Sok bepótolnivalónk volt, az utóbbi hónapok szinte minden meccsét átvettük, valamint a Farmról is beszéltünk sokat és a Yankees-zel kapcsolatos híreket sem hanyagoltuk el.
Peace!
Elnézést kérünk a csúszásért, sajnos a technika ördöge megtréfált minket és elképzelhető, hogy kicsit döcögősebben fognak menni az elkövetkezendő hetek podcast szempontjából. Ez még az előző alkalommal felvett adás, de csak most tudom kitenni, további rossz hír pedig, hogy a mai napon sem vettünk fel új részt, szóval ezzel kell beérnetek. A nyár kicsit megtréfálja mindhármunk időbeosztását, szóval valószínűleg az elkövetkezendő hetekben nem tudjuk tartani a heti egy podcastet, de remélhetőleg augusztus második felére már minden visszakerül a régi kerékvágásba.
Mindenesetre a szokásos rovatok mellett természetesen folytattuk a Heti Téma sorozatunkat, már zsinórban az ötödik alkalommal tértünk vissza a Yankees - Red Sox rivalizáláshoz. Ezúttal a számomra oly' kedves '90-es évek második felében kialakult Yankee dinasztiától indultunk és 2003 végén álltunk meg.
Youtube-ra sajnos nem fog kikerülni most, de ha úgy alakul, akkor utólag majd pótoljuk.
Peace!
Újra a vasárnap esti meccs közben vettük fel a heti részt, de velünk ellentétben a Yankees nagyon leszerepelt.
A szokásos rovataink mellett továbbra is a Yankees - Red Sox rivalizálás a fő témánk, immár a negyedik résznél tartunk, ahol is a '80-as évek és a '90-es évek első felének sikertelenebb időszakát néztük meg kicsit tüzetesebben.
Peace!
Másik édesanyától származó testvérem, Bé és én úgy döntöttünk, hogy a Podcastben futó aktuális Heti Téma sorozatunkat írásban is közzétesszük. A részeket Bé blogján, a strikeout.blog.hu-n olvashatjátok majd.
A kezdetektől a Bambino Átkáig, avagy a Yankees - Red Sox rivalázálás történetének első része
A New York Yankees és a Boston Red Sox közti rivalizálás az amerikai major sportok egyik, ha nem a legrégebbi és legeseménydúsabb, mindkét oldalnak megvoltak a maga hősei és nemezisei, a jó- és rossz szériái az elmúlt körülbelül 120 évben.
A podcastben hallottakhoz képest egy kicsit rendezetebb, írásos formában tárjuk elétek az összegyűjtött infókat, bemutatva ezzel a sporttörténelem egyik szeletét, képekkel, videókkal kiegészítve.
Bével arra jutottunk, hogy az adásokhoz hasonlóan itt is részekre bontjuk a dolgot, lévén hatalmas anyagról van szó. Az első részben betekintünk a Major League Baseball két fő komponensének, az American és a National League megalakulásának a kulisszái mögé, majd innen adja magát a Red Sox, majd a Yankees létrejöttének a története is.
Az első évtizedek bostoni sikereit egy játékoscsere-sorozat szakította meg, amelynek a kulcsfigurája a nagy Babe Ruth volt. Róla is fog szólni az első rész, illetve arról, hogy mennyire is volt ő a Yankees első dinasztiájának és úgy en bloc a csapat sikereinek a kovácsa, valamint az ezzel párhuzamosan egyre rosszabbul teljesítő riválisunk bukásának az oka.
A kezdetektől a Bambino Átkáig, avagy a Yankees - Red Sox rivalázálás történetének első része
A ma esti, Oakland elleni szériazáró közben felvettük az új adást, éppen csak befejezve a felvételt a katartikus, meccset lezáró triplajáték előtt!
Az eredetileg három részesre tervezett Heti Téma sorozatunk harmadik részéhez értünk, de az már hamar kiderült, hogy nem fogjuk tudni ennyi adásba besűríteni a dolgokat, jelenlegi állás szerint összesen öt adáson keresztül a Yankees - Red Sox rivalizálással foglalkozunk.
A mai, harmadik részben a '60-as és '70-es évek voltak a fő irányvonal, szóba került az M&M Boys home run versenye, a Boston Massacre, a Bronx Zoo, valamint Bucky f'ckin' Dent is.
A Csapat pedig megünnepelte a negyvenedik adásunkat egy nagy győzelemmel az AL Nyugati csoportját vezető A's ellen, meccsgyőztes triplajátékot bemutatva a végén.
Peace!
Még vasárnap esti felvétel (éppen ment a Phillies elleni botrányosan rossz meccs is), de elkészült a 39. adásunk is!
Folytattuk a Yankees - Red Sox rivalizálás történetét, ezúttal a Joe DiMaggio és Ted Williams neve által fémjelzett korszakra koncentrálva főleg. De ezen kívül is rengeteg érdekesség és infó került bemutatásra, jó szórakozást hozzá!
Peace!