Viszlát Gary!

A lockout után beinduló offseason első komoly Yankeeshez köthető híre Gary Sánchez Minnesotába küldése volt. Ment vele Gio Urshela is, valamint érkezett Josh Donaldson, Isiah Kiner-Falefa és Ben Rortvedt, de ez a bejegyzés most csak Gary-ről fog szólni.

A Yankees még 2009-ben igazolta le az akkor 16 éves Sánchezt az amatőr free agent draft keretein belül. Hosszú és rögös út vezetett számára a Major League-ig, de akárhogy is teljesített a különböző kisligás szinteken, az sosem volt kérdés, hogy olyan ereje van, ami meccseket dönthet el.

Hat évbe telt, mire a 2015-ös szezonban először bemutatkozhatott New Yorkban, majd az igazi áttörést a 2016-os év hozta el számára, amikor szó szerint berobbant a ligába. A szezon második felében a maga módján egy finoman hangolt újraépítést kezdett meg a Yankees, aminek során a trade deadline körül több játékosát is elküldte fiatal tehetségekért cserébe, valamint felhozta a saját prospect-jei közül például Gary-t is Scrantonból.

Ő pedig meghálálta a bizalmat: 53 mérkőzésen 201 ütéshez állásból 20 hazafutást ütött, ami egészen elképesztő teljesítmény volt. Csak kapkodtuk a fejünket, és az utolsó pillanatig kiélveztük, hogy többek közt neki köszönhetően a Csapat így is szinte a szezon legvégéig versenyben volt a rájátszásért.

Sajnos a liga indoklása szerint túl kevés meccsen szerepelt ahhoz, hogy megkaphassa az Év Újonca díjat, de számomra az volt a fontos, hogy egy új korszak reményét hozta el. Egy kicsit sikerült is túlságosan belelovalnom magam abba, hogy a Krakennek mekkora jövője lesz a Yankeesnél, ennek hatására írtam meg 2017 márciusában a "Yankees új arca? Avagy a Kapitány-éra után beköszönt-e a Kraken-éra?" című cikket. Valljuk be, ez nem öregedett túl szépen.

De Sánchez a '17-es szezonban még bőven igazolni látszott azt, amit írtam róla: .278-as ütőátlagot produkált, .345-ös bázisra kerüléssel és .531-es súlyozott ütőátlaggal, vágott 33 home runt és szerzett 90 RBI-t.

Onnantól viszont sajnos már csak lefelé vezetett az útja. A következő évben sérülés hátráltatta, majd ezt követően durva formahanyatlás. Hogy az ellenfelek elemzői és dobói ismerték-e ki, vagy mi egyéb miatt állt bele ilyen csúnyán a földbe Gary, azt homály fedi. Az biztos, hogy az ütőátlagának leromlását nagyban köszönheti annak, hogy a csapatok egyre gyakrabban használtak védelmi shift-eket. Mindezek tetejébe a plate mögött is mindig voltak hiányosságai, amik ráadásul egyre inkább kijöttek az évek során. Voltak jó szériái, például 2019-ben olyan jól kezdte a szezont, hogy All-Star is lett, de ezek sajnos nem tartottak általában sokáig.

Sokan akarták a rajongók közül, hogy húzzon el a csapatból, én személy szerint amikor csak lehetett, megpróbáltam védeni őt a különböző fórumokon. Emellett mindig is bíztam benne, hogy talán majd újra elkapja a fonalat, minden egyes hot streak-jénél felcsillant bennem a remény szikrája, hogy most rátalált valamire, amitől újra az eredeti fényében csilloghat majd, minden szezonkezdet egy új lehetőséget jelentett, hogy hátha abban az évben majd jobb lesz. Sajnos ez mind hiú ábránd maradt.

Hogy ez mennyire múlott Gary-n, arról eltérőek a vélemények. Én hajlamos vagyok hinni azoknak, akik a legtöbb időt töltötték vele és napi szinten látták, hogy milyen a hozzáállása a dolgokhoz: az edzőire és a csapattársaira. Ők pedig mindig azt nyilatkozták, hogy Gary munkamorálja és belefektetett munkája páratlan. Részben ezért is éreztem mindig kicsit jogtalannak az őt ért kritikákat, valamint azért is, mert még a gyengébb '18-as és '19-es szezonjában is sok szép emlékkel ajándékozta meg a rajongókat.

Ó, és sosem fogom Joe Girardinak megbocsátani a 2017-es ALDS második meccsén történteket, amikor is egy foul tip-et a bíró benézett és hit by pitch-nek mondott, ami inning-záró kiejtés helyett telebázis helyzetet eredményezett, Gary pedig azonnal jelezte, hogy nézzessék vissza a videóbíróval az esetet, Girardi pedig ignorálta ez. Aztán Lindor a következő ütéshez állásból grand slam-et ütött. Hiába, hogy végül 0-2-ről megfordítottuk a párharcot és végül kiütöttük az Indianst, a bizalom ilyen mértékű hiánya a kezdő catcher-öddel szemben számomra teljesen elfogadhatatlan, főleg, hogy azonnal lehetett látni kb. öt különböző visszajátszáson, hogy Sáncheznek igaza volt.

A Kraken valószínűleg túl magasra tette a lécet a saját maga számára azzal, hogy milyen debütálást csinált, valamint túlságosan elkényezetett minket, rajongókat is a bemutatkozásával, így aztán a Jenki-karrierje második felében már sajnos több keserűséget okozott, mint örömöt.

Bennem mindenesetre még sokáig élni fog az emléke, mert a Minor Ligákban felfigyeltem rá és nyomon követtem a karrierjét (ugyanitt üzenem Dellin Betancesnek, hogy bocsásson meg, hogy róla nem írtam búcsúposztot anno, pedig ő még Gary-nél is nagyobb kedvencem volt). Hálás vagyok a sok brutálisan nagy hazafutásért, a Baby Bomber mozgalom beröffentéséért, a 2017-es Astros elleni ALCS 4. meccsén ütött 2 RBI dupláért, amivel megszereztük a vezetést és akkora hangrobbanást okozott a nézőtéren, amire előtte szerintem az új Stadiumban nem volt példa.

De El Gary, a leginkább azért vagyok hálás, hogy egy elveszettnek szezont visszahoztál a sírból, és az elkövetkezendő évekre is a remény új lángját hoztad el nekem és még megannyi Yankees rajongónak világszerte. Mondhat bárki bármit, én hálás vagyok az elmúlt évekért és sok sikert kívánok neked Minnesotában. Remélem bebizonyítod, hogy rosszul döntött a csapatvezetés, amiért lemondott rólad.

"Thank you New York. Thank you to the Yankees organization, its front office, coaches and my ex-teammates. Thank you to the fans and Yankee Stadium employees. I take with me a part of you. And I hope I leave a a bit of me with you all, as well. Love you all. #iamgary" 

- A Kraken búcsú tweet-je -

Yankees podcast 65. rész

A 65. adást teljesen alárendeltük az eddigi játékosmozgásoknak.

Főleg a Yankees eddigi cseréiről volt szó, de eléggé belementünk az egész ligában végbement igazolásokba és trade-ekbe is. Volt, amiket részletesebben, volt, amiket csak említés szinten.

Ezen kívül még néhány mondat erejéig kitértünk az eddigi tavaszi edzőmeccseinkre is.

Anchor link a 65. adáshoz

Spotify link a 65. adáshoz

Peace!

Yankees podcast 17. rész

Ahogy ígértük, érkezünk is év elején az új podcast epizóddal!

Újítás, hogy készítettünk egy intrót, amibe különböző Yankees pillanatok és azok epikus kommentálásai kerültek bele, az alatta hallható alapzenét pedig a brooklyni raplegenda, Ill Bill szolgáltatta (War is my Destiny). Az adás mellett így most az intróról is várjuk a véleményeteket, reméljük tetszik.

Mivel két hét telt el a legutóbbi adás óta, ezért volt bőven miről beszélnünk, mind a Yankees, mind a liga háza tájáról. A teljesség igénye nélkül szóba került a 2021-es rotációnk és bullpen helyzetünk, DJ LeMahieu-vel kapcsolatos pletykák, a Toros del Este és a Dominikai Téli Liga rájátszása, Gary Sánchez, a San Diego Padres erősítése az utóbbi napokból, valamint megemlékeztünk az elhunyt Phil Niekro-ról.

Anchor link a 17. részhez

Spotify link a 17. részhez

Youtube link a 17. részhez

Peace!

Yankees podcast 16. rész

 Tegnap este felvettük idei utolsó, tizenhatodik adásunkat a Yankees podcastből Mikekal és Bével.

Ha úgy vesszük, akkor ez az évadzáró epizód, ennek megfelelően nem fogtuk vissza magunkat és maratoni, majdnem két és fél órás adást vettünk fel. Szóba került a jövő évi Hall Of Fame szavazás, Eddie Robinson születésnapja, Phil Linz halála, valamint mindkettőjükkel kapcsolatban vicces sztorijaink is voltak. Természetesen nem maradhatott ki a Dominikai Téli Liga, főleg a Toros del Este kalandjai, górcső alatt a Yankees ott játszó játékosaival. Beszéltünk free agent pletykákról, a Yanks minor ligás szerződéseiről az utóbbi napokból, valamint CC Sabathia készülő dokumentumfilmjéről is ismét. A ligán belül pedig a Cleveland Indians csapatneve körüli huzavona, a koronavírus miatti jövő évi tervei az MLB-nek, és az, hogy elismerik major league-nek a Negro Ligákat, tehát az ottani játékosok statisztikái is beleszámítanak a közösbe.

Heti témánk pedig immáron utolsó alkalommal a Yankees World Series szereplése, elértünk a 2000-es évekhez és ismertetjük az utolsó négy döntőnket.

Anchor link a 16. adáshoz

Spotify link a 16. adáshoz

Youtube link a 16. adáshoz

Köszönjük szépen mindenkinek a figyelmet, azoknak is, akik végig velünk voltak az elmúlt hónapok során és azoknak is, akik csak belehallgattak egy-egy adásunkba. Jövő januárban folytatjuk!

Szerk.: Azóta kiderült, hogy CC dokumentumfilmje a mai naptól (12.23.) elérhető az HBO GO kínálatában Magyarországon is, szóval tessék megnézni! Itt van az előzetese, ha valaki még nem látta volna: 

https://www.youtube.com/watch?v=aLrmGaawDZk

Ezen a linken pedig a műsorban szóba került Hosszabbítás cikket olvashatjátok:

https://eurosport.hosszabbitas.hu/amerikai/mlb/negro-ligak-rasszista-mult

Végül pedig Eddie Robinson podcastje, a The Golden Age of Baseball with Eddie Robinson:

https://podcasts.apple.com/us/podcast/the-golden-age-of-baseball-with-eddie-robinson/id1535227249

Mindenkinek Kellemes Ünnepeket és Yankees győzelmekben bővelkedő Boldog Új Évet Kívánunk!

Peace!

A Yankees új arca? Avagy a Kapitány-éra után beköszönt-e a Kraken-éra?

Minden baseballcsapat életében eljön az a szomorú pont, mikor a csapat régi arcát kénytelenek lecserélni egy újra. Mondanom sem kell, roppant nehéz feladatról van szó, de egyben szükségszerű is. A Yankees abban a szerencsés helyzetben volt, hogy az elmúlt majdnem húsz évben Derek Jeter tökéletesen helytállt ebben a szerepben, nemcsak a Yankees, de egyben a baseball arcává is vált az évek során. Kiváló játékosként öt bajnoki címre vezette a csapatot, emellett pedig példaértékűen viselkedett a pályán kívül is, jól kezelte a médiát, nem voltak botrányai, MLB-s karrierje első évében létrehozott egy gyerekeket segítő alapítványt, és a sort még folytathatnánk hosszan.

Ahogy azonban múltak az évek, tudtuk, hogy előbb-utóbb a Yanksnek találni kell majd valakit, aki Jeter utódja lesz. Arra viszont nem számítottunk szerintem, hogy a leghalványabb reménysugárra is majdnem öt évet kell várni.

Történetünk meglepő módon egy brutálisan erős Jeter-szezonnal kezdődött. Évek óta ment a találgatás, hogy a Kapitányunkat mikor éri el az elkerülhetetlen formaromlás, ami csúnyán mondva a korral jár. Lévén a 2010-es és 2011-es szezon gyengébbre sikerült neki, a károgó hangok felerősödtek, a kritikusok és a Yankees ellendrukkerei habzó szájjal várták, hogy vajon Derek összehoz-e három gyenge évet zsinórban.

Jeet viszont úgy hallgattatta el ezeket a hangokat, ahogyan csak ő tudja: 2012-ben 216 ütéssel (közte 15 home run) zárta a szezont, amivel vezette a ligát, ráadásul .316/.362/.429-es ütőstatokat hozott (ütési átlag/bázisra kerülési átlag/súlyozott ütési átlag), amire még a legvadabb álmainkban sem számítottunk mi rajongók sem.

Raul Ibanez hősködésének nagyban köszönhetően a Yankees lenyomta az Oriolest az ALDS-ben, majd a Detroit Tigers következett. Az ALCS első meccsén, 2012. október 13.-án csúnya véget ért Jeter szezonja - és vele együtt a Yankees reményei is szertefoszlottak, mint kiderült. Egy short-ra ütött rutin labdát kapott el épp Derek, amikor is az addig már megrepedt (szintén utólag derült ki, hogy a szezon egy részét repedt bokával játszotta, aminek fényében még durvább, hogy milyen számokat produkált) bokája nem bírta tovább és eltört. A mai napig emlékszem a jelenetsorra és az érzésre ami a látványhoz párosult. Joe Girardi edző segítségével tudta Jeter csak elhagyni a pályát, nem sokkal később pedig megtudtuk, hogy műteni kell a bokáját.

A következő szezon nyitányára nem sikerült felépülnie, majd májusban tetőzte a bajt, hogy rásérült (újra eltörte). Két teljes hónapra kiesett, de összesen is csak 17 meccset tudott vállalni az egész 2013-as szezonból, mivel később más lábsérülést is összeszedett. A tizenhét meccs alatt pedig nagyon gyengén szerepelt: még a .200-at sem érte el az ütőátlaga (.190).

Ez a 2013-as bajnoki év már betekintést nyújtott azokba az időkbe, amikor a csapatnak nincs egy konkrét arca. Egyébként sem volt egy szép szezon, de ez pláne rányomta bélyegét. Még úgy is, hogy egy játékosunk már javában bontogatta "örökösi" szárnyait, készülvén (és készítve minket) a csapat élének elfoglalására. Robinson Canó 27 hazafutást ütött, .314/.383/.516-os számokat produkált és saját nevelésű volt ráadásul, így mondhatni minden adott volt ahhoz, hogy átvegye a stafétát. Bár nem volt olyan természete, mint Jeternek, de az a könnyed mozdulat, ahogy az ütő lendült a kezében... az fenomenális volt. Ekkor még úgy tűnt, hogy ez a lazaság fogja majd váltani a Kapitányunk méltóságát különösebb bökkenők nélkül.

Ez a váltás azonban sosem történt meg, ugyanis Robbie-t a szezon után elengedtük Seattle-be. Továbbá az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy Jeter február 12.-én bejelentette, hogy a 2014-es szezon után visszavonul. Ez a két mozzanat eléggé homályban hagyta a csapatot a "csapat arca" kérdéssel kapcsolatban. Valamint úgy tűnt, hogy csapaton belüli opció így már végképp nincs a vezéri szerepre.

Persze az sem segített, hogy Jeter egy nem túl erős szezonnal zárta a karrierjét, az összképet pedig még zordabbá tette a nehéztüzérségi segítség szinte totális hiánya. Hiába igazolt a Yanks nagy neveket a szabadügynök piacról, sem Ellsbury, sem McCann, sem Beltrán nem úgy tűntek, mint akik betölthetnék a leköszönő Kapitányunk után keletkező űrt.

Az a szomorú helyzet állt elő, hogy az "arckeresés" folyamatának mélypontjára jutott a Yankees a 2014-es szezon során, pedig Jeter ekkor még vissza sem vonult. A következő évben érdekes módon a csapatnak nem volt igazi kulcsjátékosa. Helyette tele volt átlagon felüli, vagy épp átlagon felül teljesítő játékosokkal, mint a másodvirágzását élő Alex Rodriguez vagy Mark Teixeira, valamint a kiváló cseredobó Dellin Betances és Andrew Miller. Épp ezért kicsit talán meglepődtünk, hogy a Yankees konkrét vezéregyéniség nélkül is bejutott a rájátszásba. Igaz, ehhez szükség volt egy újonnan behozott második wild card helyre is, de üsse kő.

Sajnos a lendület nem tartott ki a következő idényre. Tex és A-Rod képtelenek voltak megismételni a fantasztikus szezonjukat, utóbbival ráadásul nem is sikerült túl szépre a búcsú - még a szezon vége előtt kvázi visszavonult Alex. A csapat rettenetesen kezdte az évet és a nyár közepére már látszott, hogy túl sok keresnivalónk nem lesz ebben az idényben sem. Mindezek hatására a Yankees kb. 30 év óta először kénytelen volt kiárusítást tartani a játékosigazolási határidő vége előtt. Aroldis Chapman, Andrew Miller, Carlos Beltrán és Iván Nova is másik csapatnál találta magát, értük viszont seregnyi, jobbnál jobb fiatal tehetség érkezett New Yorkba. Mondanom sem kell, az esetek nagy hányadában ezt totális vereségnek könyveltem volna el.

Azonban a világégés utáni hamuból váratlanul és szinte a semmiből jelent meg az az arc, aki olyan pofátlanul jó számokat hozott a szezon utolsó harmadában, hogy neki köszönhetően kigyúlt a fény az alagút végén.

A Yankees augusztus harmadikán hozta fel a Farmról Gary Sánchezt, ő pedig el is lopta a show-t. Összesen 229-szer állhatott ütéshez a Kraken, ami alatt .299/.376/.657-es átlagokkal zúzott végig, miközben ütött 20 hazafutást. Azonnal közönség kedvenc lett, beceneve (Kraken) és az #IAmGary védjegy tornádóként söpört végig a Yankees-zel foglalkozó médián és világszerte a csapat drukkerein egyaránt.

2014 óta először a Yankeesnek végre volt egy tisztességes jelöltje a "csapat arca" posztra. Sánchez tavaly gyönyörűen töltötte be a Jeter után üresen maradt helyet. Természetesen a Kapitányt pótolni szinte lehetetlen feladat, valószínűsíthető, hogy sosem látunk még egy ilyen játékost, mint ő. Ugyanakkor Gary úgy tűnik, felnőtt a feladathoz: fantasztikusan játszik - ütésben és a plate mögött egyaránt kiválóan teljesít -, magával ragadó személyisége van és egyelőre úgy tűnik, a médiát is jól tudja kezelni. Mi csak remélni tudjuk, hogy valóban megvan a következő "főjenki", nagyon drukkolunk Sáncheznek, hogy ő is hosszú év(tized)ekig képviselje büszkén és sikeresen a Yankeest.

Hosszú és göröngyös út volt, mire talált a csapat egy új kiemelkedő egyéniséget, de öt év után lehet, hogy végre sikerült. A Yankees fényes jövő elé néz, köszönhetően a nagyszerű, fiatal magnak, akik iránt ugyanúgy lelkesedünk mi szurkolók, de az egészről azért beszélhetünk most egyáltalán, mert a mélyből felbukkant a Kraken. Hajrá Gary! Hajrá Yankees!

A 2015-ös keret - 3. rész

A kiegészítőemberektől és prospect-ektől eljutunk szépen, lassan a kezdőkig és azokig a játékosokig, akik az idei évben is kulcsszerephez jutnak majd.

Tyler Austin

2015-ös szerepe: Talán ötödik számú külső védő, ha sikerül megelőznie az előző részben tárgyalt Ramon Florest ÉS sikerül egészségesnek maradnia. Austin előző két évét megkeserítette egy csuklósérülés, valamint egy térdhajlítóizom-húzódás is. Ezek előtt és után viszont nagyon durva számokat hozott: .302/.355/.487-es átlagai voltak (ütőátlag/bázisra kerülési átlag/súlyozott ütőátlag) a szezon utolsó két hónapjában, miután felépült. Az Arizonai Őszi Ligában pedig még jobban teljesített. A szezont AAA-ban fogja kezdeni, de könnyen lehet, hogy év közben New Yorkban is találkozhatunk vele.

Hosszú távú szerepe: A játékosmegfigyelők egyöntetű véleménye, hogy egy hasznos, átlagon felüli MLB játékos válhat belőle, bár a sztárpotenciál nincs meg benne. Valószínűleg jobbkülsős lesz majd, ha felkerül - a karja is erős és még mindig Beltrán tűnik a gyenge pontnak az outfield-ünkön. A negyvenes keret játékosai közül Austinnak van talán a legtöbb esélye, hogy felkerüljön a csapatba és ott is maradjon. Ha egészséges marad, akkor 2016-ra már kiharcolhatja magának az állandó helyet (RF-1B-DH posztokon). Reméljük, hogy a jó ütőteljesítményt át tudja ültetni az MLB-be is.

***

Bryan Mitchell

2015-ös szerepe: Hatodik kezdődobó-szerű szerep vár rá. Tavaly debütált a nagyok között és nem is volt rossz. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy idén robbantani fog, de az elvárható, hogy továbbra is megbízható legyen. Lehet, hogy megkaparintja az utolsó bullpen helyet a tavaszi edzőtábor során, de esélyesebb, hogy Scrantonban kezdi a szezont, így kellőképpen be lesz melegítve a karja, ha be kell ugrani a nagyok közé. Kezdőink sérülékenysége az utóbbi évben azt vetíti előre, hogy sokat fogjuk látni Mitchell-t a Yankees dombján.

Hosszú távú szerepe: Negyedik-ötödik számú kezdő. Még csak 23 éves és sokkal jobb, mint ugyanennyi évesen Shane Greene volt, akit láttunk, hogy milyen jól mutatkozott be tavaly. Még csiszolódnia kell, alapjáraton egy jó gyorslabdával és csavarttal operál, ráadásul zabálni tudja az inning-eket. Kiforrottan nagyon hasznos tagja lehet a Yankeesnek. Szerencsére rengeteg munkát is fektet a fejlődésbe: bemutatkozása óta a sétáinak a százalékát sikerült 13,6%-ról (Low-A ligában frissen draftoltként) 8,9%-ra (AAA tavaly) lefaragni. Csak így tovább, mert idén is és a jövőben is szükségünk lehet rá a dombon.

***

Gary Sanchez

2015-ös szerepe: Szeptemberben felhozhatjuk őt a kötelező keretbővítéskor, amolyan extra catcher-ként vészhelyzetekre. Ahhoz viszont sok mindennek el kéne romlania, hogy sok időt töltsön a Jenki home plate mögött. Idén a RailRiders (AAA) mindennapos kezdője, ahol lesz elég lehetősége támadásban és védekezésben is fejlődnie. Az mindenesetre elég biztató, hogy az elmúlt két szezonban a bázist lopni próbálók 42%-át kiejtette.

Hosszú távú szerepe: Ütő, ütő, ütő! Támadásban nagy szükség lesz rá. Kívánjuk neki, hogy elég jó legyen majd elkapónak is a nagy ligában, de ha nem, akkor átneveljük 1B-re vagy kifejezetten kijelölt ütőnek. A Baseball America pár hete az ötödik legjobb prospect-ként listázta őt a Yankeesnél, ezt írva róla: "Éveken keresztül benne lehet egy legalább .280-as ütőátlag és 20-25 homerun." Úgy legyen. Mitchell-hez hasonlóan ő is folyamatosan fejlődik, Low-A osztályban még 25%-os strike out százaléka volt (minden 4. ütéshez állása K lett), amit AA-ban már 18,2%-ra csökkentett. A karja nagyon erős, ezt mind ütésben, mind védelemben kamatoztathatja. Még csak 22 éves, tehát van ideje fejlődni.

Sajnos azonban az is benne van, hogy Jesus Monteróhoz hasonlóan ő is cserealappá válik majd - ha a Yankees nem lesz megelégedve a munkájával a plate mögött.

***

Iván Nova

2015-ös szerepe: Elsődlegesen a teljes felépülés. Tavaly április végén "Tommy John" műtétje volt, május végére-június elejére tehető a visszatérése idén. Szerencsére nem volt semmilyen kedvezőtlen fordulat a felépülése során. Mihelyt újra 100%-os lesz, visszatérhet a kezdő rotációba.

Hosszú távú szerepe: Jövőre szintén a kezdő ötösben, 2016 végén azonban lejár a szerződése. Hogy mi lesz vele ekkor, csak tippelni lehet. Egyelőre nem sikerült az igazi arcát megmutatnia, hol ászként dob meccseken keresztül, hol le kell küldeni AAA-ba, mert nem megy neki. Ha egészségesen stabilan jó teljesítményt fog nyújtani az idei és jövő évi szezonban, akkor a csapat lekötheti őt sok évre is akár.

***

Adam Warren

2015-ös szerepe: Eredetileg azt írtam volna, hogy megbízható eleme lesz a bullpennek, csakúgy, mint tavaly. Viszont ma jött a hír, hogy a csapat a tavaszi edzőtáborban Warrent és Esmil Rogerst is kezdődobóként hívta meg. Tehát úgy tűnik, annak ellenére, hogy egy-inninges cseredobónak tökéletesen bevált (el bírja ereszteni a gyorslabdáját, nem kell tartalékolnia az erejével), a csapat továbbra is kezdőként (is) számol vele. Azért én nem lepődnék meg, ha a szezon során visszakerülne a bullpenbe. Ott persze nem csak egy, hanem akár három játszmára is a kezébe lehet adni a labdát.

Hosszú távú szerepe: Ugyanez. Megbízható cseredobó és alkalmi kezdő. Ahányszor csak lesérül egy dobónk a rotációból, Warren neve mindig fel fog jönni helyettesként. 2018 végéig nem lesz szabadügynök, így még sokáig láthatjuk őt a csapatban.

***

John Ryan Murphy

2015-ös szerepe: Csere elkapó. A csapat a holtszezon során megvált Francisco Cervellitől, hogy helyet csináljon Murphy-nek. Tavasszal azért harcolnia kell a helyért, de az eddigi tapasztalatok alapján Austin Romine és a többiek nem valószínű, hogy bekavarnának neki.

Hosszú távú szerepe: Talán kezdő elkapó. Hogy a Yankeesnél, vagy sem, az már más kérdés. Fiatal catcher, jól üt és jól is védekezik, bármikor elcserélheti őt a csapat. Egyelőre persze ez a veszély nem fenyeget. Az út mindenesetre ott van előtte: McCann szerződéséből még négy év van hátra, jövő hónapban lesz 31 éves és már most rengeteg végigguggolt inning van a lábaiban (22 éves kora óta kezdő catcher a nagyok közt). Előbb utóbb csökkenteni kell McCann terhelését - játszatni őt egyesen és kijelölt ütőként, pihentetni a padon, stb. - és itt jön képbe Murphy. Ha addig jó formát nyújt csereként és fejlődik, akkor a csapat örömmel adhatja majd neki a McCann-en megspórolt ütéshez állásokat. Ugyanakkor ott van az előbb említett Gary Sanchez, aki idén már Scrantonban lesz végig, tehát kopogtat az MLB ajtaján. Támadásban messze jobb JRM-nél, de a védekezés Murphy felé billenti a mérleg nyelvét - a Yankees pedig tudjuk, hogy jobban szereti a védekező elkapókat. Hosszú távon ez az ő malmára hajthatja a vizet. Az elkövetkezendő években viszont még csak csere lehet McCann mögött.

***

Carlos Beltrán

2015-ös szerepe: Kezdő jobbkülsős és az ütősor középső részén ütő - remélhetőleg. Mindenekelőtt az utóbbi a lényeg. Védelemben nem várunk tőle sokat és nem is fog sokat nyújtani, ha szoros meccs van, akkor az utolsó játszmákat valószínűleg Chris Young fogja játszani Beltrán helyett. A legfontosabb az, hogy Carlos üssön! Az átlagát is össze kell kapnia és a hazafutások számát is fel kell tornáznia. Tavaly ugye egy csontdarabot távolítottak el a könyökéből, a szezon nagy részében az zavarta őt. Szezon elején jól kezdett, de amikor a karja fájni kezdett, teljesen súlytalanná vált a jelenléte az ütősorban. Reméljük, hogy az egészséges könyök = zúzós Beltrán.

 

Hosszú távú szerepe: Még két év van a szerződéséből, sokat keres (30 millió dollár), így szokjatok hozzá a látványához. Joe Girardié a megtisztelő feladat, hogy elossza a DH ütési lehetőségeket A-Rod, Beltrán és a többiek között, amit megkönnyíthet az a tény, hogy mostanában sok a sérülés... Beltrán feladata továbbra is az ütés lesz idén is, jövőre is, azután is. Ha a plate-nél nem tud teljesíteni, akkor elég kidobott pénz szaga lesz a szerződésének.

***

Alex Rodriguez

2015-ös szerepe: DH elsődlegesen. A teljesítményétől és a sérülésektől függően védelemben is a pályára kerülhet később. A csapat egyértelművé tette, hogy Alexnek ki kell érdemelnie a játékidőt és be kell bizonyítania, hogy továbbra is képes teljesíteni a nagyok között. Télen ugye hármason és kijelölt ütő poszton is bebiztosította magát a Yanks, ami azt mutatja, hogy nem számítanak sokra A-Rodtól. Ugyanakkor rengeteget fizetnek neki és szeretnének kapni valamit a pénzükért.

Hosszú távú szerepe: Sajnos valószínűleg ugyanez. Az elkövetkezendő három évre még 64 millió dollárral tartozik neki a csapat (mindig meghal a lelkem egy darabja, ahányszor csak meglátom ezt) plusz az esetleges home run rekordokért is 6-6 millióval - és az első ilyenhez csak 6 homárra van szüksége Alexnek. A Yankees pedig valószínűleg nem fogja kitenni A-Rod szűrét és lenyelni ezt az összeget, amíg van rá esély, hogy a pénz nagy részét megmentheti - a) ha Rodriguez lesérül -> biztosítás; b) ha Rodriguez megint kokszol -> eltiltás. A legjobb persze az lenne, ha Alex kellőképp jól ütne (arra senki se számítson, hogy a legjobb éveit fogja idézni a közeljövőben) és maradhat kezdő kijelölt ütőként és alkalmi hármas védőként.

***

Mark Teixeira

2015-ös szerepe: Kezdő egyes védő és erős ütő az ütősor közepén. Beltránnal ellentétben Tex mind ütésben, mind védelemben kiemelkedő teljesítményre képes. Sőt, a védőmunkája még értékesebb is lehet, mint az ütője. A tavalyi szezon első felében jól játszott nagyon, az All-Star szünet után viszont teljesen szétesett. A 2013-as szezon legnagyobb részében sérült volt, a csuklóját kellett műteni. Ha minden jól megy, akkor újra teljes erejével tud majd odasózni a labdának. Tavaly többször is nyilatkozta a szezon második felében, hogy "elfáradt" a csuklója és "nem érzi elég erősnek". Idén már bőven idő előtt elkezdett edzeni és erősíteni, meglátjuk, meglesz-e a foganatja. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az utóbbi időben évről évre rosszabbul teljesít ütésben. Védelemben viszont még mindig egy szörnyeteg.

Hosszú távú szerepe: Mi más lenne? Nyolcéves szerződésének a hetedik éve lesz az idei és továbbra is ő lesz a kezdő egyesünk és az ütősor közepe körül fog ütni. McCann mellett ő a csapat legjobb erőforrása, tehát legalább a hazafutások számát növelni kéne a következő két évben. Cserének hozta a csapat Garrett Jonest, ami mindenképp jobb megoldás, mint a tavalyi "bárki játszhat egyest, ha odaállítjuk" hozzáállás. Ettől függetlenül szükség van Tex-re, nagyon is.

***

CC Sabathia

2015-ös szerepe: Inning-evő. Ászként már szinte teljesen biztos, hogy leáldozott CC csillaga, jelenleg az is kétséges, hogy képes lesz-e egyáltalán ötnaponta megbízhatóan jól teljesíteni. A térde állapota miatt csak nyolc meccsen kezdhetett tavaly. Szerencsére komolyabb műtét nélkül megúszta, sikerült kitisztítani a térdét. A bajok ott kezdődnek, hogy ha egy évvel korábbra tekintünk, láthatjuk, hogy CC egészségesen sem dobott jól 2013-ban (4.78-as ERA 211 játszma alatt). Arra most is szükség lesz, hogy Sabathia zabálja az inningeket, de az megengedhetetlen, hogy ennyi pontot hozzanak róla továbbra is. Talán erős, de legjobb esetben ő lehet az idei Hiroki Kurodánk, aki ligaátlag körüli ERA-t tesz le az asztalra és ötnaponta hoz egy megbízható kezdést.

Hosszú távú szerepe: Legalább 2017-ig itt lesz (még két év a szerződéséből + egyéves extra opció), hacsak a válla nem megy tönkre - a vállával eddig semmi baj sincs. Ha a 2013-14-es verziójából kapunk még háromévnyit, az szörnyű lenne. Azonban ha sikerül elkerülnie a sérüléseket és minél többször megadnia az esélyt a csapatnak a győzelemre, akkor még jók lehetünk vele. Fontos, hogy a strike out-, a séta- és a földre ütött labdák arányát újra vissza tudja állítani arra a szintre, ahol a sérülése előtt voltak. Akkor az idei védelem ki fogja őt húzni a csávából. Remélni tudjuk csak, hogy értékes darabja lesz a kezdő rotációnknak még 3 éven át.

***