VENDÉGPOSZT - Melky Mesa tündöklése és futása

Örömmel jelenthetem be, hogy amit most olvashattok, az egy vendég cikk lesz, egy debütálás a Házban, méghozzá jó barátom, New York-i útitársam, Yankees Hungary-s szerkesztőtársam, és a podcastünk oszlopos tagja, Bé tollából.  A Mike-kal való közös cikkünk után ez a második vendégposzt a Jenkik Házán, de ez annak a témájánál jóval kedélyesebb hangvételű lesz, lévén egy igen vicces eseményt mutat be. Igazából azon sem lepődtünk volna meg, ha ez a baki egy évvel később történik, illett volna a 2013-as szezonhoz.

De nem is szaporítom tovább a szót, olvassátok szeretettel!

 

Melky Mesa tündöklése és futása

–

A 2012-es szezon rövid krónikája

 

Megmagyarázhatatlan érdeklődés fűz a New York Yankeesben viccesen leszereplő játékosokhoz - már persze akikre emlékszem. A blog tulajával, DS!-sel örök kedvencünk Travis Ishikawa (0/2, 2 K az összteljesítménye a csapat mezében), de Jim Miller (3 meccsen 20.25-ös ERA) neve is sűrűn előkerül, ha nevetni támad kedvünk.

Mivel a podcast miatt heti rendszerességgel bújom a Dominikai Téli Liga történéseit, egyből mosolyra görbült a szám, mikor megláttam a Leones del Escogido ütősorában Melky Mesa nevét, aki 2012. szeptember 22-én, az Oakland Athletics ellen mutatkozott be a Yankees színeiben.

De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük gyorsan a 2012-es szezon történéseit: 

Mint minden évben, 2012-ben is csak a bajnoki cím volt elfogadható a csapat számára, pláne, hogy a 2011-es év csúfos véget ért a Detroit Tigers ellen elszenvedett ALDS vereséggel. Ennek megfelelően próbált erősíteni a télen a vezetőség: CC Sabathiával hosszabbítottunk (5 év, 122 millió $), csere keretében megszereztük Michael Pinedát (az akkori top tehetségünk, Jesús Montero ment Seattle-be érte), szerződtettük Hiroki Kurodát, Eric Chavez-t és Andruw Jones-t,  a nyugdíjas létből reaktiváltuk Andy Pettitte-et, viszont Jorge Posada visszavonult, megtartottuk Freddy Garciát, valamint megváltunk AJ Burnett-től. A legfontosabb igazolásunk azonban mégis a 2012. február 21-én szerződtetett Raúl Ibanez lett.

Melky Mesa az évet a Double-A-ben szereplő farmcsapatban, a Trenton Thunder-ben kezdte.

Az MLB szezonja március 28-án Japánban startolt egy Seattle Mariners – Oakland Athletics összecsapással, amelyen Ichiro Suzuki felfrissíthette hazája ismereteit baseballtudásáról (4/5, RBI)…..hogy az évet már a Yankees mezében fejezze be, ugyanúgy.

Mi április 6-án indítottuk az alapszakaszt, rögtön egy söprűt kaptunk Tampában (0-3), de ezt azonnal négy győzelem követte (4-3), majd egy ide-egy oda sorminta (7-6) alapján jutottunk el április 20-ig és a Fenway Parkban töltendő hétvégéig. Ahol a hazai Red Sox épp a stadion fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte, de végül össze tehették a két kezüket, hogy a széria harmadik ütközetét elmosta az eső. Az első meccsen 6-2-re nyertünk, Alex Rodriguez pedig karrierje 631. hazafutását vágta, amellyel megelőzte Ken Griffey Jr.-t és felkapaszkodott a home run lista 5. helyére. Majd érkezett április 21. és egy azonnal klasszikussá vált mérkőzés:

Az 5. alján 9-0-ra vezetett a Red Sox, a vége mégis 15-9 lett ide. 7 run a 7. és 7 run a 8. tetején. LIBABŐR!!! Mark Teixeira és Nick Swisher is 6-6 pontot ütöttek be, de szinte az egész ütősor elkattant a 6. játékrésztől kezdve. Érdekesség, hogy a 8. inningben egy Justin Thomas nevű dobóról is hoztunk egy pontot; az ő neve e cikkben még elő fog kerülni.

 

Áprilist végül 13-9-es mutatóval zárta a csapat, hogy májust megint rögtön három vereséggel és egy ezeknél is nagyobb veszteséggel indítsák. Május 3-án, a Kansas City Royals elleni meccs előtti bemelegítés során Mariano Rivera megsérült, elszakította térdszalagját miközben fly ballokat kapkodott le outfielden (!!!!!) és egész évre kidőlt. Mivel ekkor már sejteni lehetett, hogy Mo vissza fog vonulni, mindenki a szívéhez kapott, ám legendás záródobónk szerencsére 2013-ban visszatért egy utolsó nagy menetelésre. Érdekesség, hogy 2012 volt az a szezon, ahol Joba Chamberlain, még márciusban, trambulinon ugrálás közben tette tönkre a bokáját. A cseredobóink versenyt hirdettek a ’Minél lehetetlenebb módon történő lesérülés’ címének megszerzéséért.

Rivera kiválása valamennyire meg is fogta a csapatot, mert a hónapot 14-14-es mutatóval, 50%-os teljesítménnyel zártuk, de így is pozitív volt az összmérleg: két hónap után 27 győzelem és 23 vereség. 

Júniust mindkét New York-i csapat remekül indította: elsején mi 9-4-re vertük a Detroit Tigers-t, míg a New York Mets együttesében Johan Santana dobott no-hitter-t, a St. Louis Cardinals ellen, amely azóta is az egyetlen no-no a queensiek történetében. Ez az év amúgy is emlékezetes maradt az arany oldalakra illő dobóteljesítményekről: Philip Humber (Chicago White Sox) április 21-én a Seattle Mariners ellen (lehetett valami a levegőben aznap), Matt Cain (San Francisco Giants) június 13-án a Houston Astros ellen, míg Félix Hernández (Seattle Mariners) augusztus 15-én a Tampa Bay Rays ellen dobott perfect game-et. De elpattant még 3 további no-hitter is: Jered Weaver (Los Angeles Angels), egy kombinált Seattle-i és Homer Bailey (Cincinnati Reds) voltak az elkövetők. King Félix óta egyébként nem láthattunk tökéletes startot, 2012-ben viszont hármat is. Őrült egy év volt.

Júniust egyébként még a divízió 3. helyén kezdtük, de egy 20-7-es rohanás után, 47-30-as győzelem/vereség mutatóval máris 5 meccses előnyt szorgoskodtunk össze a Baltimore Orioles-szal szemben. Ami kellett is, mert júliusban ráléptünk a fékre: ismét 50 %-os mutatót produkáltunk (13-13), de szerencsére az Orioles sem játszott jobban, így az előnyünk ekkor még nőtt is, 5.5 meccsre. Augusztusban csak szinten tartottunk (15 győzelem, 13 vereség), de még mindig vezettük a divíziót, ám az O’s 2 meccsre megközelített minket.

Hogy rögtön szeptember első szériáját 2-1-re megnyerjék ellenünk, és 1 mérkőzésre csökkentsék hátrányukat. Ekkorra már világos volt, hogy ők lesznek a nagy ellenfelek, bár a Rays is csak 3.5 meccs lemaradásból kacsintgatott, de pl. a Red Sox már 15 mérkőzéssel kullogott mögöttünk. Az Orioles elleni hárommeccses után Tampában is csak 1 győzelemmel lettünk gazdagabbak (meg 2 vereséggel), de még mindig őriztük sovány előnyünket a Rigókkal szemben, ám szeptember 6. – szeptember 9. között egy négymeccses „randi” várt minket a Camden Yardson. A testvéries osztozkodásnak (2-2) valószínűleg a Rays örült a legjobban, a divízió így festett ekkor:

Mondhatni kiélezett küzdelem, de a Ráják nem bírták a nyomást, míg mi szeptember 15. és szeptember 22. között zsinórban 7 meccset nyertünk.

 

Szeptember 21-én az Oakland Athletics érkezett a Bronxba. Az az Athletics, amely igen nehéz helyzetbe került az ellenünk, majd a Texas Rangerstől elszenvedett vereségeknek köszönhetően. Szeptember 24-én, 9 mérkőzéssel a vége előtt már 5 meccses hátrányban voltak a Rangers mögött, ám végül mégis behúzták a divíziót. De 21-én még sok volt hátra, és csak 4 mérkőzésnyi hátrányt kellett ledolgozniuk, szóval mindent elsöprő győzni akarással érkeztek meg New Yorkba, ám a Yankees számára is nagyon fontos széria volt ez. Az Orioles sehogy sem akart lemaradni, tartották 1 meccsnél a frontvonalat.

A mérkőzésen a 9. játékrész tetejéig őriztük 1-0-ás előnyünket, CC Sabathia kiváló startot produkált (8 IP, 3 H, 2 BB, 11 K), ám Rivera fentebb említett sérülése miatt nem állt rendelkezésre, a closer feladatkör 2012-ben Rafael Soriano-ra hárult. Egy rossz szavunk sem lehetett rá, a szezont 42 mentéssel zárta le és mindössze 4 save-szituációt rontott el. Aznap, egy ilyen kiélezett harcban, épp az egyiket. Brandon Moss vágott róla egyenlítő hazafutást, ám a 10. alján érkezett Russell Martin és a második felé küldött labdát kiütötte a nézőtérre. BOOOOOM! 2-1, GYŐZELEM, WALKOFF!

Nagyon kellett ez a hazafutás, mert az O’s is nyert: 4-2-re verték a Red Sox-ot, Jim Johnson 46. mentésének is köszönhetően. És hol volt még a szezon vége.

Másnap újra össze kellett csapni az Athletics-szel és ekkor lépett elő – majdnem – főszereplővé a debütáló, cikkemet ihlető Melky Mesa. A Stadiumba kilátogató nézők ismét az idegek harcát élhették át, a 9. végén 5-5 állt az eredményjelzőn. A két kezdődobót, Iván Novát és Travis Blackley-t az ütősorok hamar lepofozták a dobódombról, már a 3. inningtől a bullpenek összecsapását láthatták a szurkolók, amelyben önmaga Jim Miller (aki szintén egyik nagy kedvencem, lásd a cikk nyitó bekezdését) is részt vállalt, ekkor még az Athletics-t erősítve (vagy inkább gyengítve?). Ezen a meccsen egyébként kiváló volt: 3 játékrész alatt csak egy Raúl Ibanez szóló home run dördült el róla.

A Yankees-nél Clay Rapada, Derek Lowe, Boone Logan és Cody Eppley állta a sarat, de mi sem tudtunk mit kezdeni az Athletics dobóival. A hosszabbítás során nálunk Freddy Garcia vállalt főszerepet: pont nélkül hozta le a 10., 11. és 12. inningeket is, ám az ütősor úgy döntött, nem könnyíti meg a dolgát. A 12. alján, 1 outnál nem tudtuk behozni Ibanez-t a hármasról (fielder’s choice a home-on), ami után nem sokkal Jeter-t teli bázisok várták, 2 kiesőnél, de nem jött be pont. A 13. tetején pedig érkezett a baj: 4 pontot szerzett az ellenfél. Jonny Gomes egy kétpontos-, Yoenis Céspedes rögtön utána egy szóló hazafutást vágott Garciáról, majd a becserélt Justin Thomasról egy kiejtés után Chris Carter vágott szóló homért.

Ha valaki figyelve olvasott, akkor feltűnhetett: ez a Thomas az a Thomas, aki áprilisban a 15-9-es Red Sox elleni győzelem során még az ellenfelünknél játszott. Az Athletics elleni meccset követően, 3 nappal később már nem is volt a Yankees játékosa. September roster callups így szeretlek. Thomas Yankees statisztikája: 3 IP, 9.00 ERA. Köszönjük szépen!

De a 13. játékrész tetején szerencsére nem dőlt el az A’s elleni meccs, fordulás után Ichiro infield szimplával kezdtünk, majd A-Rod is szimplával jelentkezett, ahogyan Canó is. Bases loaded, 0 out. Egy naaagyon széles wild pitchből Ichiro haza tudott érni…….de Eduardo Nunez lengetett erre is (!!!!!!!) Bár lehet hit-and-run volt a jel, de itt már érezhettük, hogy megérkezett a vándorcirkusz a stadionba. Ezt követően Nuney ütött egy sac fly-t (9-7 volt az állás az Athleticsnek), majd utána rögtön Rauuuuuuuul Ibanez jött egy kétpontos, egyenlítő homérral (9-9).

Az Orioles eddigre már ismét legyőzte a Red Sox-ot, úgyhogy mondanom sem kell, mennyire kellett Ibanez ütése.

(A videón a 26. másodperctől kezdődik Ibanez állatkodása.)

 

Aztán jött a 14. inning és Melky Mesa MLB-karrierjének első pályára lépése. 9-9 állt még mindig az eredményjelzőn, a mérkőzés már bőven az 5. órája zajlott, amikor Eric Chavez egy szimplával bázisra került, jött is azonnal futni a fiatal Mesa. A Kapitány, a karrierje egyik legjobb szezonját produkáló Derek Jeter következett ütésben, aki jó katona módjára lerakta a pöcit (bunt) és kettesre, azaz pontszerző pozícióba juttatta Mesát. Jeter 2012-ben, 38 évesen .316-os ütőátlagot hozott, úgyhogy komoly jelzésértéke volt a buntnak: Mesának körbe kellett érnie és meg kellett nyernie a meccset.

Tudta ezt az ellenfél is, akik direkt sétáltatták Ichiro-t, hogy a jobbkezes Tyson Ross a jobbkezes A-Roddal nézhessen farkasszemet. A-Rod pedig magára vette a hős jelmezt és középre küldött szimplájával megnyerte a meccset a Yankeesnek…….

……..gondolta mindenki egy pillanatra. DE MELKY MESA NEM LÉPETT RÁ A HÁRMAS BÁZISRA!!!! Kislányos zavarában, vagy a túlzott nyerni akarás miatt Mesának rosszul jött ki az ütem és átnyargalt a hármas felett. Döntenie kellett: vagy hazaér, de akkor tuti az out, hiszen egyértelmű volt, hogy kihagyta a hármast, vagy visszafordul, így is-úgy is nagy blama. De Mesa okos volt, nem vitte el a hév és még időben visszament hármasra, így viszont nem jött be pont, maradt a 9-9.

A videón érdemes előbb Tony Pena és Joe Girardi reakciójára figyelni („Mi a gránát történt, újonc?”), majd A-Rod arckifejezésére fókuszálni. Ő azt hitte, beütötte a győztes pontot és úgy fordult meg, hogy biztos volt benne, mindjárt a nyakába ugranak a társak, ám ekkor megpillantotta Mesát hármason és nem akarta elhinni. A fejfogás és az utána következő karba tett kéz mindent elmond, A-Rod nem hitte el a történteket. Derek Jeter leteszi a pöcit, hogy nyerjen a csapat, majd A-Rod hozza is a fontos ütést, de az újonc hibázik és nem ér körbe. Milyen beszólásokat kaphatott Mesa ezután az öltözőben? Biztosan kiszívták az utolsó csepp vérét is.

De itt nem volt vége a meccsnek, 1 kiesőnél tele voltak a bázisok és Robbie Canó következett. Mesa előtt újabb lehetőség adódott, hogy első meccsén győztes ponttá avanzsáljon. Ám minden összeesküdött ellene. Canó ütésébe a dobódombról a lendülettől pont jó irányba dőlő Tyson Ross bele tudott kapni, majd a kesztyűjéről felpattanó labdát, háttal a home plate-nek összeszedni és fordulásból hazadobni, mielőtt Mesa gyorsvonatként robogott volna át a „célvonalon”. Elképesztő nagy játékkal sikerült kiejteni az újoncot, ám valahogy ez mégis inkább komikus, mintsem ámulatba ejtő részünkről.

A győztes pontunkat eredményező eseménysor viszont tényleg KABARÉ volt a legjavából. Eduardo Nunez ütését az egyes védő nemhogy nem tudta összeszedni, saját kesztyűjével/sarkával még valahogy maga mögé is rúgta, és ennyi idő bőven elég volt Ichironak, hogy hazaérjen. 10-9, GAME OVER, nyert a Yankees és Mesa beírta magát Bé bácsi nem túl sikeres Yankees kedvenceinek sorába.

Azt viszont meg kell adni, hogy Mesa még ebben az évben megszerezte első bázisütését és RBI-át is, valamint 2013-ban is pályára lépett 5 meccsen, ahol .385-ös ütőátlagot hozott. Ám nekem mindig is a fentiek alapján marad emlékezetes.

 

Az Athletics-t egyébként nem tudtuk söpörni, de az Orioles is kikapott a Red Soxtól. A szoros küzdelem az alapszakasz végéig megmaradt: végül két meccsel előztük meg őket, míg a Rays-től 5 egység választott el minket.

 

A Division Series-ben pont az újonnan bevezetett Wild Card meccs győztesével, a Baltimore Orioles-szal találkoztunk és egy végig szoros (két meccs hosszabbításban dőlt el) párharc után, Raul Ibanez heroikus tetteinek is köszönhetően végül mi jutottunk tovább a főcsoport-döntőbe (ALCS).

 

Az ALCS-ben a friss Triple Crown-győztes Miguel Cabrera vezette Detroit Tigers volt az ellenfél. 2012-ben Miggy hozta a legjobb ütőátlagot (.330), szerezte a legtöbb hazafutást (44) és RBI-t (139) az American League-ben, 1967 után először került ütőjátékos fejére Hármas Korona (erre azóta sem volt példa). Az egy kivételével szoros összecsapásokból álló CS gyakorlatilag az első meccsen eldőlt: bár Ibanez ismét nagyon fontos kétpontos hazafutást jegyzett, a hosszabbítás során Derek Jeter bokatörést szenvedett, amelynek következtében majdnem az egész 2013-as szezont kihagyta. A vezérét vesztett csapat a következő három meccsen sem találta magát, a Tigers söpréssel jutott be a World Series-be.

Ahol aztán a San Francisco Giants 4-0-ra náspángolta el őket, de számunkra Jeter sérülésénél véget ért a szezon. Valószínűleg sok Jenkidrukker azután már be se kapcsolta a tv-jét, hogy megnézze a Tigers elleni szenvedést.

 

Melky Mesa 2013 után már nem lépet többet pályára az MLB-ben.

Végezetül íme az Oakland Athletics elleni meccs tömbösített változata, 31:30-tól érdemes csekkolni, hogyan is esett ki Mesa a hazai bázison, illetve, hogy milyen események láncolata vezetett el addig a pontig.