A Nagy Pillanatok előző részében már elértem a 2000-es szezont, most pedig ugyanezen év World Series-éből következik egy híres-hírhedt jelenet.
A csúcspont azonban mégis a 2000-es évben érkezett el, amikor is mindkét csapat bejutott a World Series-be, ahol eldönthették, hogy ki New York királya.
Az első mérkőzés maratoni megméretettés volt, de a 12. inningben sikerült megnyernünk José Vizcaino RBI találatával, így jutottunk el a jelenlegi cikk lényegi részéhez.
A második mérkőzésen az a Roger Clemens kezdett a Yanks részéről, aki az American League Championship Series során a rájátszások történetének egyik legdominánsabb dobóteljesítményét nyújtotta (8 IP, 1 H, 2 BB, 15 K) a Mariners ellen.
Azonban a Mets - és különösen Mike Piazza - nem emiatt, hanem még az idei alapszakaszban történtek miatt voltak berágva Clemensre.
Történt ugyanis, hogy a szezon
ligák közti meccsei során Clemens fejbe dobta Piazzát, aminek következtében az
ütő agyrázkódást szenvedett és egy kis időt kénytelen volt kihagyni. Kis
történelmi lábjegyzet, hogy az eset egy olyan double-header második meccsén
történt, amikor az első mérkőzést Queens-ben játszották a csapatok, majd
átmetróztak a Bronxba az esti meccsre. 1903 óta először fordult elő ilyen
duplameccs, ahol a csapatok a két összecsapására két külön stadionban került
volna sor. A Yankees egyébként mindkét meccset megnyerte, egyaránt 4-2-re.
Mike Piazza ebben a szezonban eddig a pontig .348-as ütőátlagot tudhatott magáénak, vágott 24 hazafutást és behozott 72 pontot. Ráadásul az előző találkozásaik során Clemens-et is uralta: 12 ütéshez állásból 7 találatot ért el ellene, amiből 3 hazafutás volt. A mérkőzés előtt állítólag Clemens az öltözőben azzal hencegett a csapattársaknak, hogy majd jól ledobja Piazzát.
És így is tett. Ráadásul fejbe.
Ez természetesen azonnal rossz vért szült az eddig sem rózsás városi
rivalizáláson belül, a Mets játékosok nem voltak hajlandóak egy gépen utazni a
Yankees játékosokkal az All-Star meccsre, valamint Piazza nem fogadta el
Clemens bocsánatkérését sem az eset után. Ráadásul Queens-ben mindenki meg volt
győződve róla, hogy szándékos volt a fejlövés.
Kettőjük következő összecsapására
már a World Series-ben került sor, a Yankees az egész Nyugati partot végig verve
(ALDS: NYY 3-2 OAK, ALCS: NYY 4-2 SEA), a Mets pedig viszonylag simán (NLDS:
NYM 3-1 SF, NLCS: NYM 4-1 STL) jutott be.
Bár Roger Clemens kellően
kipihent volt, hogy kezdjen a nyitómeccsen, Joe Torre főedző előrelátó volt és
inkább a második mérkőzésre írta őt be. Tette mindezt azon megfontolásból, hogy
ha Clemens az első meccsen dob, akkor a következő jelenése a dombon az ötödik
mérkőzésen következett volna, ami a Shea Stadiumban került megrendezésre. Ez
egyet jelentett volna azzal, hogy Clemens-nek ütnie is kellett volna az ötödik
meccsen, lévén ekkor még nem volt a National League-ben kijelölt ütő szabály,
és a nagydöntők meccsein mindig a hazai csapat által képviselt liga szabályai
voltak érvényben. Értsd: ha az AL csapat játszott otthon, akkor volt DH, ha az
NL csapat stadionjában volt a meccs, akkor a dobóknak is ütni kellett.
Abba pedig jobb nem is
belegondolni, hogy milyen szinten vadászták volna le Clemens-et a Mets dobók az
ötödik mérkőzésen. Torre edző tehát a második összecsapásra írta be kezdőnek a
Rakétát, arra azonban, ami Piazza első at-bat-jénél történt, senki sem
számított.
Az egész villámgyorsan történt. Egy dobó- és egy ütőhiba, aztán egy inside fastball, egy lengetés, az ütő törésének a hangja, egy repülő ütődarab a dobódomb felé.
Aztán, mielőtt bárki is észbe
kaphatott volna, Clemens felkapta a felé tartó hegyes fadarabot és megküldte az
egyes bázis irányába kocogó Piazza felé – szerencsére elvétve őt, bár nem is
így tűnt, hogy megpróbálta volna eltalálni, inkább csak idegből elé dobta.
A feszültség a tetőfokára hágott és
ez a mozzanat azonnal a 2000-es Subway Series leghírhedtebb jelenetévé vált. A
kispadokról mindenki berohant, de verekedéssé nem fajult a dolog.
Piazza sem támadta meg Clemens-t
(erről később még lesz szó), csak elindult felé, a dobó pedig szinte tudomást
sem vett róla, mintha mi sem történt volna. Azonnal kérte a következő labdát a
bírótól. A legviccesebb pedig az volt, hogy a szájáról le lehetett olvasni,
hogy azt ecseteli a felé tartó Piazzának, hogy azt hitte, hogy a labda volt az.
„I thought it was the ball!”. Mintha a labdát az ütőjátékos felé kellene dobni
hasonló esetben és nem egyes bázisra.
A poén egyébként az az egészben,
hogy Clemens ezzel a cselekedetével totálisan kizökkentette a Mets-et, akik
semmit sem tudtak ellene csinálni egész meccsen. Nyolc teljes inning-et hozott
le kezdőként, mindössze 2 találatot engedve, 9 strike outtal.
A Yankees 6-0-s előnyre tett
szert, de a záró játékrészben mégis izgalmassá tették a cseredobóink: 5 pontot
adtak fel, így csak egypontos győzelem lett a vége.
Mike Piazza egyébként az eset
után sima ground outtal kiesett, majd a következő két ütésből állásából sem
tudott bázisra kerülni Clemens ellen.
A 2013-as önéletrajzában (Long
Shot) Piazza magyarázatot adott arra, hogy miért nem rohanta le a dobódombot az
incidens során, főleg, hogy az előzmények fényében teljesen érthető reakció
lett volna ez tőle: „Voltak komplikációk, például az, hogy Clemens egy
nagydarab fickó és elég jó esélyét láttam annak, hogy szétrúgja a seggem ha
nekimegyek. Ráadásul a Yankee Stadium közönsége és az egész világ előtt.
Szerintem jogos volt az aggodalom.”
És, hogy mi lett a széttört ütő
sorsa? 2014 februárjában egy aukció során 47.800 dollárért kelt el. Elég szép
ár a World Series-ek történetének egyik legfurább és legérthetetlenebb
mozzanatának a központi darabjáért.
A Nagy Pillanatok következő részében ugyanennek a World Seriesnek a záró mozzanatai kerülnek bemutatásra.
