A következő címkéjű bejegyzések mutatása: homerun. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: homerun. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 5., kedd

Kis nyitónapi homerun-történelem

A Yankees csapatneve évtizedről évtizedre egyet jelentett a nagyvágókkal, akármikor látogatott ki a (régi vagy új) Yankee Stadiumba a nagyérdemű, mindig számítani lehetett a tűzijátékra.

A Bronxi Bombázók a nyitónapokon is hűek maradtak a nevükhöz: eddig kereken 100 hazafutást ütöttek a Jenkik, összesen 61 különböző játékosunk küldte ki a nézőtérre a labdát. Legutóbb tavaly Brett Gardner a Toronto ellen.



Nem meglepő módon a legtöbb Opening Day home run Babe Ruth nevéhez fűződik a csapat történetében. Babe összesen 5 homerrel büszkélkedhet karrierje során a nyitómeccseken, ebből kettőt ráadásul egy napon hozott össze: 1932 április 12-én. Külön érdekesség, hogy nem ő volt az egyetlen, aki duplázott ezen a meccsen: Samuel Byrd szintén vágott két hazafutást. Az ellenfél a Philadelphia A's volt. Nem ők voltak azonban az egyedüliek két hazafutásos nyitómeccsel. Russ Derry (1945-ben a Boston ellen), Mickey Mantle (1956-ban a Washington ellen), Roger Maris (1960-ban a Boston ellen) és Joe Pepitone (1963-ban a Kansas City ellen) szintén sikerrel terrorizálta az aktuális ellenfél dobóit.

Össz-hazafutások számában Ruth után következik a rangsorban Yogi Berra, Matle és Jorge Posada 4-4 home runnal. 

És mi szól nagyobbat egy Opening Day home runnál? Nyilvánvalóan egy Opening Day grand slam!

A Yankees történetében négy játékos ütött ilyet eddig. A fent említett Russ Derry egyik homárja telebázisnál jött '45-ben, Bobby Murcer csereütőként beállva ütött egyet 1981-ben a Texas ellen, Alfonso Soriano 2003-as szalámija a Blue Jays otthonában a mai napig emlékezetes, csakúgy mint legutóbb Alex Rodriguez 2006-os Oakland elleni zúzdája.

Most, tíz évvel később reméljük, hogy A-Rod növeli GS-jeinek a számát. Csakúgy, mint a Yankees a kezdőnapi győzelmeinek a számát. Eddig 63-49-1 a csapat mutatója, ebből az otthoni nagyon jó 35-16-1, az idegenbeli nem túl acélos 28-33.

Hajrá Yankees!

2015. szeptember 15., kedd

Slay 'em SLADE!!!

Ó de bírom azt a punk fejedet! :D


A kispad reakciója pedig priceless!

Továbbá jó látni, hogy A-Rod továbbra is komoly fétissel rendelkezik csapattársai ütősisakja iránt... :D

2015. augusztus 10., hétfő

Nagy pillanatok - 2. rész - Jim Leyritz atlantai hősködése

Az első részben felidézett híres/hírhedt hazafutás nagy löketet adhatott a csapatnak, de az hozzátartozik az igazsághoz, hogy a Yankees az 1996-os rájátszás során idegenben verhetetlen volt.

Texasban kettőből kettőt, Baltimoreban pedig háromból hármat nyertünk meg, ennek ellenére senki sem volt nyugodt, mikor az Atlanta Braves a nagy döntőben szétbombázta a Yankee Stadium-ot. A World Series első két meccsén írd és mondd: tizenhat (!) pontot vágott a Braves, amire a Yanks egy ponttal tudott válaszolni (12-1 és 4-0). Kétmeccses hátrányban utazni az ellenfélhez zsinórban három meccsre pedig senkinek sem jó ómen.



A Jenkik folytatták a jó idegenbeli szériájukat és az első atlantai derbit végig vezetve meg is nyerték (5-2), a következőn viszont rosszul indultak a dolgok...


1996. október 23. WORLD SERIES 4. meccs - Fulton County Stadium, Atlanta, Georgia
New York Yankees @ Atlanta Braves


Miután David Cone vállműtétből visszatérve dobott a győzelemért a harmadik mérkőzésen, a Yankees Kenny Rogers kezébe adta a labdát, hátha ő megadja az esélyt a széria kiegyenlítésére. Nem így történt. Rogers az alapszakasz során sem volt megbízható, de ezen a meccsen totálisan lerontotta azt, ami a renoméjából még maradt. A második játszmában már négy pontot ütött róla az ATL, de az ötödikre teljesedett ki a party: 0-6-os állásnál biztosan nagyon sokan temették a meccset - és a döntőt is - New Yorkban.

A hatodikban végre felébredtek a Jenki ütők és ismét egy megkérdőjelezhető momentum volt az indító szikra ... ismét Derek Jeter ütőjéről. Jeet ütött egy nagy pop-fly-t érvénytelen területre, ami három hazai védő közé esett le, de a jobb külsős Jermaine Dye talán be tudta volna futni, ha az egyik bíró nem lett volna pont az útjában. Tim Welke háttal állt Dye-nak és az utolsó pillanatig nem tudta, hogy jön a játékos, Dye pedig nekiment és nem bírta elkapni a labdát. Jeter aztán találattal bázisra került, Bernie Willams sétált, Cecil Fielder pedig behozta mindkettőjüket. Charlie Hayes találatából Fielder is beért, így feleztük a hátrányt!

A nyolcadikban az Atlanta edzője Bobby Cox becserélte a záródobóját Mark Wohlerst, hogy kétinning-es mentést csikarjon ki belőle. A Yankee ütősor vége viszont más véleményen volt. Hayes az első dobásból találatot ért el, Darryl Strawberry szintén szinglivel jutott bázisra. Mariano Duncan kis híján duplajátékba ütött, de a baseball istenek megkegyelmeztek: az akkor beállított védőzseni Rafael Belliard nem bírta kezelni a könnyű labdát, így csak egy kiejtést tudott összehozni és két futó maradt bázison.

A csere-catcher Jim Leyritz jöhetett ütni és kemény harc végén, több nagyon jó dobást is foul-ra "mentve" KIVÁGTA A LABDÁT BALRA! 


"Andrew Jones at the wall, looking... GOOD BYE HOMERUN TIE GAME!" Nincsenek szavak. Az egész stadion, az egész város elhalkult.


Szerencsére nem volt hiábavaló a hősies at-bat Leyritztől, a Yankees a tizedik játszmában megnyerte a meccset és kiegyenlítette a szériát. Két sima out után megtelítette a bázisokat a Yanks és Wade Boggs sétája betolt egy pontot, Hayes magasra ütött labdáját pedig (a szintén védőcsereként beállított) Klesko elveszítette a reflektorok fényében, így 8-6-os állással fordultak a csapatok, Lloyd és Wetteland pedig lehozták az inning második felét.

Ez volt a World Series történetében a második legnagyobb visszatérés. Mínusz hatról idegenben... le a kalappal a csapat előtt. És le a kalappal Jim Leyritz előtt is.


A Yankees végül a következő atlantai meccset is megnyerve 3-2-es összesítéssel utazhatott haza, hogy ott saját kezébe kaparintva sorsát beteljesítse végzetét. Az egész 1996-os rájátszásban nem lehetett megverni őket idegenben. Road Warriors 4 Life!
___

Következik: ugyanezen döntő hatodik meccsén, immáron New Yorkban egy újabb nagy pillanat, nem várt játékos ütőjéről.

2015. augusztus 2., vasárnap

Nagy pillanatok - 1. rész - A "Jeffrey Maier" home run

Még áprilisban ígértem meg, hogy rendszert csinálok néhány nagy pillanat újraéléséből itt a Házban. Most jött el az ideje annak, hogy az elhatározás tetté érett, íme a legutóbbi Yankees dinasztia nagy pillanatai közül a sorozat első része: a híres-hírhedt Jeffrey Maier hazafutás.


1995-ben, a baseball liga változtatott a rájátszás menetén: bevezették az ún. wild card helyet, és ezt az újítást a Yankees ki is használta: 1981 óta először jutott be a csapat a playoff-ba. Bár ekkor még fájó vereséggel búcsúztunk a Seattle Mariners ellen, a következő évben már csoportgyőztesként tértünk vissza az októberi túlórázásra.

Az ALDS-ben a bitang erős Texas Rangerst búcsúztatta a Yankees 3-1-gyel, az Amerikai Liga Döntőjében (ALCS) pedig a csoportrivális Baltimore Orioles várt ránk. Annak rendje és módja szerint már az első mérkőzés sem maradt izgalom és beszédtéma nélkül...


1996. október 9. ALCS 1. meccs - Yankee Stadium, the Bronx, New York
New York Yankees vs. Baltimore Orioles


Kétségtelen, hogy a legutóbbi dinasztiánk már a '90-es évek elején elkezdett épülni, de az első szezon, ahol igazán összeállt minden az az 1996-os volt. Az ALCS első mérkőzése fordulatosra sikeredett: az elején kétszer vezetett a Yankees, mindkétszer azonnal egyenlített az O's, a negyedikben pedig már a vezetést is átvette. Később még egy pontot hoztak, amire a Yankees tudott hamar válaszolni, a nyolcadik játszmára 4-3-as vendég vezetéssel jöttek ki a csapatok.

Az inning alján az év újonca, Derek Jeter jött ütni Armando Benitez ellen. Jeter az első dobást (középre menő fastball) elküldte messzire jobbra. Jó ütésnek nézett ki, de a jobbkülsős Tony Tarasco testbeszédén látszott, hogy nem volt elég kraft az ütésben és a falnál el fogja tudni kapni a labdát.

Nem így történt.

A videón látható, ahogy egy ifjú Yankees drukker benyúl kesztyűjével Tarasco fölé és kisodorja a labdát a nézőtérre. Az ítélet? Hazafutás. Jó ítélet? Nem. Manapság már félperces visszanézéssel el lehet intézni egy ilyen ügyet és nincs az a bírói stáb, aki ezt megadná home run-nak. Akkoriban viszont nem volt még ilyesmi. Azért is fájó kicsit ez a jelenet, mert kihatással volt a mérkőzés végkimenetelére (egyenlítés után hosszabbítás, ott pedig Bernie Williams walk-off home run; Yankees győzelem) és lehet, hogy a párharc kimenetelére is (a következő meccset megnyerte az O's, így 0-2 helyett 1-1-gyel utaztak a csapatok Baltimore-ba. Igaz, hogy a Yankees az egész alapszakasz során dominálta az O's-t és itt is mindhárom bmore-i meccset megnyerte, sima 4-1-gyel behúzva a párharcot, de akkor is kétmeccses hátránnyal utazni nem lett volna egyszerű).

Akkoriban, 12 évesen még a CNN sporthírekből értesültem az egészről és a szabályok felületes ismerete miatt nem tudtam, hogy miért olyan nagy dolog ez az egész, csak azt tudtam, hogy nyert a Yankees és ez jó. Felnőtt fejjel persze más perspektívába helyeződik a helyzet, teljes mértékben megértem, hogy az Orioles rajongók számára a mai napig fájó pont ez a mozzanat (szia Robi! :) ) - főleg, hogy ezután egy nagyon hosszú szopóroller következett az O's-nak.

Ugyanakkor örülök, hogy nem ellenünk történt meg az eset és annak is, hogy a párharc első meccsén esett meg, nem pedig mondjuk egy mindent eldöntőn (helló Steve Bartman!). Ráadásul Jeffrey Maier nevét az is megismerte, aki nem akarta. A meccs után hihetetlen népszerűség övezte a kis srácot, televíziós műsorokban szerepelt, New Yorkban és környékén már-már celeb státuszba jutott, a rájátszás hátralévő hazai meccseit első osztályú helyről nézhette a Yankee Stadium-ban, a rajongók között pedig helyi hős lett.


Tarasco reakciója pedig mindent megér, ahogy durcás kisgyerekhez hasonlóan mutogat felfelé. 


A Yanks miután kiütötte az O's-t, a World Series-ben egy nagyon emlékezetes döntőn 4-2-re verte összesítésben az Atlanta Braves csapatát és 18 év után visszakerült az MLB trónjára. Mondhatni visszafoglaltuk a minket megillető helyet. És egyben ez indította el a bajnoki címek sorozatát, ami miatt a Yankees visszaszerezte a régi szép idők dicsőségét.

Köszönjük Jeffrey Maier, nélküled lehet, hogy nem sikerült volna.
___

Következik: ugyanebből az évből egy drámai, kulcsfontosságú hazafutás a World Series-ben.

2015. július 26., vasárnap

Az élet negyven felett kezdődik ... újra

"Some people say life starts at 40; I'll sign up for that right now" - Alex Rodriguez




A szezon meccse volt eddig, hatalmas visszatéréssel. A harmadikban, mikor a Twins 5-0-ra elhúzott majdnem kikapcsoltam a gépet... jól tettem, hogy nem tettem. :D

Props John Ryan Murphy-nek is, mert az ő homerje is bitang volt, de a show-t ellopta Emánuel tegnap este.

Ez volt Alex ötödik tripla-homáros meccse (2010 óta az első), és a 62. olyan alkalom a karrierje során, hogy több hazafutást ütött egy meccsen. Brutális. Ráadásul idén már három olyan home runt ütött, ami 450 lábnál hosszabb volt - a tegnapi meccsen az első ment fel a 3rd deck-re, 452 lábnyira a home plate-től. Nála többet csak Giancarlo Stanton (7) és Joc Pederson (5) ütött ilyen messzire.

És ami még nagyon fontos, hogy Alex az öltözőben és a kispadon is kulcsszerepet tölt be. Biztatja a többieket, viccelődik mindenkivel, saját magán is tud röhögni, pep-talk-okat csinál, minden egyes (más által ütött) hazafutás vagy nagy találat után elsőként gratulál a társaknak, stb. Igazi vezéregyéniség lett belőle idén, hála az égnek.

Az pedig csak hab a tortán, hogy a médiát milyen jól kezeli. Minden nyilatkozatán hallatszik, hogy odafigyel arra, amit mond, alázattal viszonyul a játékhoz és a csapathoz, és nincsenek balhéi sem idén. Reméljük így is marad.

Amíg a pályán mutatott teljesítménye van a középpontban, addig a csapatnak is könnyebb, főleg, ha Alex továbbra is ilyen formában tud játszani.


Fun fact: a Yankees idei öt leghosszabb hazafutásából négyet A-Rod ütött.

2015. május 19., kedd

Amikor a történet főgonosza az ősi nemezis főhadiszállásán arat győzelmet történelmi jelentőségű ütéssel




Alex Rodriguez kapcsolata a Fenway Parkkal mindig is letagadhatatlanul viszontagságos volt. És ez nem is fog változni amíg csak világ a világ. Tavalyelőtt Mariano Rivera, tavaly pedig Derek Jeter visszavonulására is szép ceremóniát rittyentettek a bostoniak, a Kapitánynak még a nevét is hangosan skandálták, amire a mai napig sokan felhúzzák a szemöldöküket. A-Rod nem fog ilyen búcsúműsort kapni. Bár úgy tűnik, a hazai közönség nagy része megbocsátott neki - ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy bombaformában kezdte az évet Alex - idegenben továbbra is kapja az ívet, a legendás Fenwayben pedig még hangosabbak lesznek a "boo"-k és a szteroidos (közel)múltra reflektáló beszólások.

A-Rod és a bostoni pálya kapcsolata közel 21 éve kezdődött, az akkor alig 18 éves feltörekvő Seattle-i tehetség itt szerezte meg első találatát. Ugorva a kétezres évek elejére, a Yankees 2003-as ALCS győzelme rommá törte a Red Sox drukkerek szívét és reményeit, aminek következtében megmentőként tekintettek Alexre és a csapatvezetés mindent megtett, hogy odacsábítsa: a helyi ikont Nomar Garciaparrát kiebrudalták, ő ezt sosem bocsátotta meg a csapatnak; ráadásul egy gigantikus csereüzlet kezdett körvonalazódni: Manny Ramirez (akit később szintén kiutáltak a városból, pedig előtte pár évvel még közönségkedvenc volt) és a fiatal dobótehetség Jon Lester ment volna Texasba A-Rodért cserébe, a játékosszövetség azonban nem engedélyezte az üzletet.

A Yankees eredetileg nem is foglalkozott volna Rodriguezzel, de a holtszezonban a 2003-as hős Aaron Boone kosarazás közben szétszakította a térdét, így a Gonosz Birodalomnak lépnie kellett. Nemcsak, hogy elhappolták Alexet a nagy rivális elől, de úgy tették ezt meg, hogy a természetes pozíciója helyett áttolták őt hármas védőnek. Innentől pedig nem csak a Yankeest utálta nagyon egész New England, hanem Alex Rodriguezt is. Sőt, neki kiemelt hely járt az utálat-pódiumon.


Vissza a Fenwaybe, 2004 nyarán a helyi csapatkapitány Jason Varitek belenyomta a kesztyűjét Alex arcába, újból beindítva a két csapat közti rossz vért. Ugyanabban az évben A-Rod lehetett volna az ALCS legértékesebb játékosa, ha máshogy alakulnak a dolgok: miután az első két meccset behúztuk New Yorkban, a széria első idegenbeli meccsén A-Rod ötször ért be, három RBI-jal zárt és vágott egy hatalmas hazafutást.



Ugyanitt 2007-ben a bostoni rajongók jelentős része szőke női maszkban zrikálta őt, miután napvilágot láttak olyan hírek, hogy egy sztriptíztáncosnővel randizik.


Egy évvel később a szezon elején (április 16-án) itt ütötte karrierje 522. home runját, ami a rivalizálás szempontjából nagy jelentőséggel bírt: az egyik valaha volt legjobb Sox játékost, Ted Williamst előzte meg az örökranglistán ezzel. És ezen a vonalon haladva még meg kell említeni, hogy ugyanitt ütötte meg '08 nyarán az 536. homárját is, amivel pedig a számunkra oly kedves Mickey Mantle-t hozta be.




A-Rod hazafutások a Fenwayben + örökranglista? Tessék, itt van még egy: 2012-ben jött karrierje 631. home runja, amivel elfoglalta az ötödik helyet, egykori csapattársát Ken Griffey Jr.-t előzve meg.

És még mindig ugyanaz a helyszín: 2013-ban, amikor a liga már eldöntötte, hogy 211 meccsre eltiltja Alexet doppingszerhasználat miatt, a bostoni dobó Ryan Dempster háromszor próbálta meg egymás után megdobni őt, mire végre negyedszerre sikerült. Undorító és gyáva módja a véleménynyilvánításnak, de ilyen a Red Sox z élet. A-Rod frappáns választ adott: vágott egy hazafutást Dumpsterről középre, majd miután körbefutotta a bázisokat és visszaért a home plate-hez, felnézett, összecsapta a tenyerét és felmutatott az égre. Pont ahogyan a helyiek egyik legnagyobb kedvence, David Ortiz szokta (vajon őt is kiutálja majd a bostoni rajongótábor néhány év múlva?). A közönség reakciója nem maradt el: hangos fújolás, bekiabálások és füttykoncert. Édes bosszú volt ez, főleg, hogy Rodriguez később még egy pontot behozott és a Yankees végül hátrányból fordítva megnyerte a meccset.





És idén májusban A-Rod újra történelmet írt Bostonban. Úgy, ahogyan csak ő tud, senki más. Több, mint 35 000 rajongó ordította, hogy "csaló", kifütyülték őt, ő pedig egyszer megsuhintotta az ütőjét és elhallgattatta őket. Csodálatos volt. Egy lézer, a Zöld Szörny fölé, vezetést - és mint kiderült győzelmet - szerezve a csapatának. Behozva Willie Mays-t az öröklista negyedik helyén, 660 hazafutással és behozva Reggie Jacksont is, lévén mindketten 25 homárnál tartanak a Fenway-ben.

Ezzel a hazafutással együtt 134 találatnál és 106 strike outnál tart a Fenway Parkban, mindkét mutató a legtöbb azon stadionok közül, ahol csak vendégként lépett pályára.

Igen, bevallottan többször is szteroidhoz nyúlt karrierje során. Hozott rossz döntéseket, de messze nem ő volt az egyetlen. A ligának kellett egy főgonosz és az egykori legifjabb királyfi épp megfelelő lett erre a szerepre. Alex pedig úgy tűnik, lubickol ebben a szerepben. A Yankeesnek pedig idén (is) szüksége van idén egy jól ütő Alex Rodriguezre, ez bebizonyosodott már most.

Lehet őt utálni vagy szeretni, de 660 hazafutás magáért beszél. Én pedig csak hátradőlök és tovább figyelem A-Rod és a Fenway Park kapcsolatát, mert ez egy örökké hálás téma.



A PlayBall blog a napokban publikál egy terjedelmes, olvasmányos cikket Alex Rodriguez viszontagságos karrierjéről. A cikk linkje innen is elérhető lesz majd.